PAFC: Felcsúton tudják, hogy mit nem nyilatkozott Jarni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 08:17
„Aláírtam a hároméves szerződésemet Felcsúton.” Mint beszámoltunk róla, ezt Robert Jarni, a PMFC-től távozó horvát szakember mondta a Slobodna Dalmacija nevű oldalnak. A Puskás Akadémiánál azonban határozottan állítják, Jarni nem állított ilyet...



Robert Jarni a spliti Slobodna Dalmacija nevű oldalnak beszélt arról, hogy hazánkból és Lengyelországból is voltak vonzóbb ajánlatai, ám nem akart tovább várni, és elfogadta a felcsúti lehetőséget: „A keretben rengeteg fiatal játékos van. A klub elvárása, hogy feljebb vezessem a csapatot a tabellán, és megcélozzuk a bajnoki címet."

Ez szép, sőt túl szép.

„Sehol senkinek sem nyilatkozott ilyet Robert Jarni – mondta határozottan Takács Bence, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója. – Mivel csapatunk érintett az ügyben, vettem a fáradságot, utánajártam a horvátországi beszámolónak, és biztosra veszem, hogy az csupán találgatás, nem több szóbeszédnél. Ez megy már régóta. Most is csak azt tudom mondani, mint korábban, a jövő héten érdemi információkkal szolgálhatok Benczés Miklós utódjáról.”

A Nemzeti Sport ismét megkereste Robert Jarnit, a Horvátországban tartózkodó szakember viszont nem kívánt a sajtóban megjelentekkel foglalkozni, és elhárította az ezzel kapcsolatos kérdéseinket. Noha néhány napja elismerte, hogy több külföldi és egy magyar klub mellett a felcsútiak is megkeresték – jóval többről van tehát szó szóbeszédnél –, továbbra sem kívánt arról nyilatkozni, hogy hová tart.

„A sajtóban megjelentek közül nem minden fedi a valóságot, nem kell mindent elhinni. Egyelőre senkivel sem beszéltem arról, hol folytatom. Néhány napon belül szívesen nyilatkozom, most viszont mindenkit arra kérek, legyen türelmes, és ne faggasson a jövőmről" – zárta rövidre a témát a pécsiektől távozó 46 éves edző, ám azt hozzátette, hamarosan pont kerül az ügy végére.

S hogy mégis mikor?

A jövő hét elején, hétfőn ugyanis a horvát edző szívesen áll a rendelkezésünkre, és elmondja, miért és melyik csapat mellett tette le a voksát. Azért nem lennénk meglepve, ha csakugyan a Puskás Akadémia lenne a befutó…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik