Felkészülés: nem volt győri piros lap és gól a szlovák ötödik ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 16:10
A Győri ETO felkészülési meccsen 2–0-s vereséget szenvedett a szlovák Spartak Myjavától.  A DVTK 1–1-es döntetlent játszott a norvég Valerenga ellen.
HORVÁTH F.: BEFEJEZTEM A KÍSÉRLETEZGETÉST

„Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is. Megint nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak – nyilatkozta Horváth Ferenc az eto.hu klubhonlapnak. – Ez most egy kicsit felforgatott csapat volt, és most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kísérletezgetést, mindenki nagyjából egyformán kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa: mit tud. Nagyjából összeállt a csapat a fejemben, innentől kezdve azokkal a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan az nekem megfelel.”

HORVÁTH F.: BEFEJEZTEM A KÍSÉRLETEZGETÉST

„Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is. Megint nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak – nyilatkozta Horváth Ferenc az eto.hu klubhonlapnak. – Ez most egy kicsit felforgatott csapat volt, és most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kísérletezgetést, mindenki nagyjából egyformán kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa: mit tud. Nagyjából összeállt a csapat a fejemben, innentől kezdve azokkal a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan az nekem megfelel.”

A Győri ETO két napja két meccset játszott Törökországban, egyet megnyert (a kínai Greentown ellen 2–1-re), egyet elveszített (a Szioni Bolniszitól kapott ki 1–0-ra). A két találkozó azonban elsősorban a hat győri kiállítás miatt maradt emlékezetes (az első meccsen négy, a másodikon két győri kapott piros lapot).

A szlovák élvonalban ötödik helyen álló Spartak Myjava elleni mai meccset nem a kiállítások határozták meg. Ennek ellenére a győriek egy saját térfélen elveszített labdát követően már a 16. percben hátrányba kerültek, Erik Daniel lőtt nagy gólt.

A szünet előtt növelni tudta előnyét a miavai csapat: egy felívelt szabadrúgást követően Pavol Kosík volt eredményes közvetlen közelről.

A második játékrészben bár többet támadott a Győr, nem tudta bevenni ellenfele kapuját.

FELKÉSZÜLÉS
GYŐRI ETO FC–SPARTAK MYJAVA 0–2 (0–2)
ETO: Pogacsics – Sztanisics (Wolfe, 58.), Lipták, Lang (Lenzsér, 75.), Völgyi (Dinjar, 58.) – Kamber (Pátkai 46.), Kalmár, Strestík – Martinez (Varga 46.), Burgos (Rudolf, 59.), Andrics (Illés, 75.) Vezetőedző: Horváth Ferenc
G.: Daniel (16.), Kosík(45.)


A DVTK 1–1-es döntetlent játszott a norvég Valerenga ellen. A diósgyőriek gólját a csapatban most bemutatkozó Miroszlav Grumics szerezte.

(Fotó: dvtk.eu)
(Fotó: dvtk.eu)

Pedig a Diósgyőr negyedik törökországi meccsén – két vereség és egy döntetlen után – az első győzelem reményében lépett pályára a norvég élvonalbeli Valerenga ellen.

Az első félidőben Barczi Dávid állt a legközelebb ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a DVTK-nak, a középpályás kísérletét előbb a kapus hárította, majd nem sokkal később a kapu mellé lőtt – derül ki a dvtk.eu tudósításából.

A szünetben Barczit a Pécsről a napokban szerződtetett Miroszlav Grumics váltotta. A DVTK-ban az első meccsét játszó csatár pedig tulajdonképpen az első értékelhető megmozdulásából gólt szerzett: a 46. percben megküzdött egy labdáért, majd jó 20 méterről átívelte a labdát a kapus fölött.

Ezt követően a norvégoknak volt több lehetőségük, a 77. percben pedig egy baloldali szögletet követően fejesből egyenlíteni is tudtak.

A hajrában mindkét oldalon volt helyzet, de újabb gól már nem született.

DVTK–VALERENGA (norvég) 1–1 (0–0)
DVTK: Rados (Gelei, 73.) – Vági, Debreceni, Alves, Gohér – Egerszegi (Nikházi, 68.), Abdouraman – Barczi (Grumics, a szünetben), Marjanovics – Batioja, Bacsa (Boros, 68.).
A DVTK gólszerzője: Grumics (46.)

SZIVICS EGY-KÉT KÉRDŐJELE
„Összességében elégedett vagyok, mert sok pozitív dolgot láttam – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a dvtk.eu klubhonlapnak. – Miroslav Grumics nagyszerűen mutatkozott be, első labdaérintésével rögtön gólt szerzett, majd volt még további két helyzete. Ma befejeztük a felkészülés újabb szakaszát, amikor minden játékos közel egyforma játékidőt kapott. Ma este és péntek reggel kielemezzük az eddigieket, és holnap délután lejátsszuk utolsó törökországi mérkőzésünket a Torpedo Moszkva ellen. Már csak egy-két kérdőjel van a kezdőt illetően, de ezek is ki fognak egyenesedni, mire lefújják az MFK Kosice elleni felkészülési mérkőzéseket.”

A Paks szép győzelmet aratott szenicei ellenfelével szemben.

Paks–FK Senica (szlovákiai) 3–1 (1–1)
Molnár P. – Heffler (Kulcsár, 65.), Kovács G., Horváth G., Szabó J. – Windecker (Nagy O., 75.), Kecskés T. – Bartha L. (Kiss T., 65.), Tóth B., Délczeg G. (Lázok J., 60.) – Simon A. (Báló, 46.)
A magyar csapat gólszerzői: Simon A. (20.), Tóth B. (64. – 11-esből), Lázok (84.)
A paksifc.hu alapján

Gól nélküli első félidőt követően a Kaposvár kétszer is bevette az ellenfél kapuját. Az első találatot Murai Márk, a másodikat pedig Balázs Benjámin szerezte.

Az osztrákok elleni, csütörtök délutáni összecsapáson (csakúgy mint a tegnapi meccsen) a 60. percben cserélt sort a szakvezetés, és az utolsó harminc percben dőlt el a győzelem sorsa.

Kaposvári Rákóczi FC–Liefering (osztrák) 2–0 (0–0)
Rákóczi FC: I. félidő: Antal – Földes, Kovács O., Addo, Hadaro – Albert, Thiam – Luca, Moes, Bőle – Haruna. II. félidő: Antal – Okuka, Kovács O., Badis, Landry – Coroian, Guy Roger - Florean, Balázs B., Firtulescu – Murai. Vezetőedző: Selymes Tibor
Gólszerzők: Murai (68.), Balázs B. (75.)
A rakoczifc.hu nyomán

A DIÓSGYŐRI VTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 15.
Edzőtábor: Törökország (Antalya), február 5–15.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
1. 18.: DVTK–Vasas 1–1 (Gosztonyi)
1. 22.: DVTK–Balmazújváros 2–1 (Barczi, Gosztonyi)
1. 26.: DVTK–FC Botosani (román) 3–1 (Marjanovics, Boros, Barczi)
1. 29.: DVTK–MSK Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.) 1–0 (Kádár)
2. 1., DVTK–Felsőtárkány 0–1
2. 1., DVTK–Tatran Presov (Eperjes; szlovák II.) 2–0 (Kosztics, Debreceni)
2. 7., Antalya: DVTK–FK Asztana (kazah) 1–3 (Futács – 11-esből)
2. 9., Antalya: DVTK–Hangcsou Greentown (kínai) 0–2
2. 11., Antalya: DVTK–FC Botosani (román) 2–2 (Futács, Nikházi)
2. 13., Antalya: DVTK–Valerenga 1–1 (Grumics)
2. 14., Antalya: DVTK–Torpedo Moszkva (orosz II)
2. 18., 13.00: DVTK–MFK Kosice (Kassa; szlovák)
A GYŐRI ETO TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 6–16.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 18.: Győri ETO–OFC Russel Gabcíkovo (Bős; szlovák IV.) 1–1 (Dudás)
01. 25.: Győri ETO–Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovákiai) – baleset miatt elmaradt
01. 31., Győri ETO–Slovan Bratislava (Pozsony; szlovák) 0–1
02. 08., Belek: Győri ETO–Radnicski Kragujevac (szerb) 2–2 (Kamber, Strestík)
02. 11., Belek: Győri ETO–Hangcsou Greentown (kínai) 2–1 (Pátkai, Völgyi – 11-esből)
02. 11., Belek: Győri ETO–Szioni Bolniszi (grúz) 0–1
02. 13., Belek: Győri ETO–Spartak Myjava (Miava; szlovák) 0–2
02. 15., Belek: Győri ETO–Kuangcsou R&F (kínai)
A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Debrecen, január 12–25.; Törökország (Antalya), február 8–19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 18., Debrecen: Kaposvári Rákóczi–Létavértes 0–0
01. 24., Debrecen: Kaposvári Rákóczi–Nyíregyháza Spartacus 1–1 (Firtulescu)
02. 01.: TatabányaKaposvári Rákóczi 0–2 (Alves, Acassio)
02. 10., Antalya: Kaposvári Rákóczi–Bohemians 1905 Praha (cseh) 2–1 (Murai, Dominic)
02. 12., Antalya: Kaposvári Rákóczi–Dinamo Batumi (grúz II.) 0–0
02. 13., Antalya: Kaposvári Rákóczi–FC Liefering (osztrák II.) 2–0 (Murai, Balázs B )

AZ MVM-PAKS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 5–16.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15.: Paks–Paks U21 1–0 (Délczeg)
01. 18.: Paks–Paks U21 3–0 (Simon A., Könyves, Tóth B.)
01. 22.: Paks–Ceglédi VSE 1–0 (Kovács G.)
01. 25.: Tatabánya–Paks 1–5 (Lázok 2, Simon A., Nagy R., Könyves)
02. 01.: Paks–Kozármisleny 2–1 (Nyári, Bor D.)
02. 04., Lipót: Paks–Vasas 1–1 (Windecker 61.)
02. 08., Belek: Paks–Vysocina Jihlava (cseh) 0–1
02. 11., Belek: Paks–Rapid Bucuresti (román II.) 2–0 (Bartha, Simon A.)
02. 13., Belek: Paks–FK Senica (Szenice; szlovák) 3–1 (Simon A., Tóth B., Lázok)
02. 15., Belek: Paks–Hobro IK (dán II.)
02. 22.: Vasas–Paks
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik