„A külföldi úriemberektől több kell” – az NB I góllövőlistáján is megálltak

Vágólapra másolva!
2018.04.16. 17:45
null
Josip Knezevic (középen) a tavaszi szezonban még nem szerzett gólt a bajnokságban (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 26. fordulóját követően a szokásos, statisztikás, visszapillantó cikkünkben ezúttal a légiósok, kimondottan a külföldi támadók teljesítményének visszaesésére fókuszálunk, mivel először ebben a szezonban két magyar játékos – jelesül Varga Roland és Novothny Soma – áll a góllövőlista első két helyén.

A labdarúgó NB I 26. fordulóját követően Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője ismét (csakúgy, mint a 22. forduló után) a légiósai teljesítményét kifogásolta a meccset követő sajtótájékoztatón.

Külföldi úriemberektől nem fér bele, hogy olyan döntéseket hozzanak, melyek nem előre viszik a csapatot, hanem hátráltatják. Hiszen amikor én külföldön futballoztam (Pintér Attila a belga Beerschotban és Csehszlovákiában, a DAC-ban játszott légiósként – a szerk.), tőlem háromszor annyit vártak el. Én ugyanígy vagyok a játékosaimmal, vannak, akiktől sokkal többet várok – mondta a szakember, aki az M4 Sportnak még élesebben fogalmazott. – Számomra érthetetlen, hogy bejön egy külföldi úriember, elmondjuk, mit kérünk tőle, hogy előre játsszon, erre hátrafelé játszunk, ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Nálam mindig azok játszanak, akik megtesznek mindent azért, hogy a klub sikeres legyen. Ezen nem fogok változtatni, akinek nincs itt helye, vagy én, vagy ő fog menni!”

Ugyanakkor nemcsak Pintér Attilának lehetnek kifogásai mostanság a légiósok, kiváltképp a külföldi támadók játéka miatt.

Az NB I-ben ebben a szezonban most, a 26. fordulót követően fordult elő először – a kezdeti, hármas vagy még többszörös holtversenyeket nem számolva –, hogy a góllövőlista első két helyét két magyar játékos foglalja el, jelesül a 16 gólos ferencvárosi Varga Roland és a 15 gólos újpesti Novothny Soma. Szombaton mindketten gólt szereztek, Novothny kétszer is betalált a Vasasnak a 4–2-es Újpest-győzelem alkalmával.

Varga Roland gólja a DVSC-nek

Novothny Soma két gólja a Vasas ellen

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE
1. Varga Roland (FTC)
16 gól
2. Novothny Soma (Újpest)
15
3. Danko Lazovics (Videoton, szerb)14
4. Davide Lanzafame (Bp. Honvéd, olasz)13
5. Böde Dániel (FTC)12
6. Eppel Márton (Bp. Honvéd)11
7. Josip Knezevic (PAFC, horvát)10
Ugrai Roland (DVTK)10
9. Koszta Márk (Mezőkövesd) 9
Marko Scsepovics (Videoton, szerb) 9

Ezáltal az a helyzet állt elő, hogy a góllövőlista első három helyezettje között jelenleg csak egy légióst találunk, a Videoton szerb támadóját, a 14 gólos Danko Lazovicsot, őt a Honvéd olasz csatára, a 13 gólos Davide Lanzafame követi a 4. helyen, miközben a hat legjobb góllövőből négyen magyarok (Böde Dániel 12 találattal az 5., Eppel Márton 11 góllal a 6.).

Mindez azért érdekes, mert ugyan Varga Roland a 8. fordulótól kibérelte az első helyet, mögötte sokáig légiósok sora következett. A 8. és a 9. forduló után például a legjobb hat gólszerzőből öten voltak külföldiek.

Azóta viszont több „külföldi úriember” is elveszítette a góllövő cipőjét. A DVTK spanyolja, Diego Vela öt meccsen négy góllal kezdte a szezont, azóta viszont 19 találkozón mindössze egy gólt ért el. A grúz Bacsana Arabuli, aki ősszel hat góllal házi gólkirály volt a Balmazújvárosnál, tavasszal csak egyszer talált be. Ellenben a Puskás Akadémia horvát támadója, Josip Knezevic egyszer sem, pedig az ősszel 16 találkozón 10 gólt ért el, míg tavasszal nyolc meccs után is gól nélkül áll. Az előző idényben még a gólkirályi címért is versenyben volt a Videoton másik szerb csatára, Marko Scsepovics, jelenleg viszont csak a 9. a góllövőlistán kilenc góllal, ő november óta nem talált a kapuba (igaz, november 18-án a DVSC ellen triplázott) a bajnokságban, pedig két mérkőzés híján mindegyik meccsen játszott. Igaz, három Scsepovics-gólnak így is tapsolhattak már tavasszal a fehérvári szurkolók, de azokat nem Marko, hanem a télen igazolt bátyja, Sztefan szerezte. De látványosan visszaesett például a Ferencvárosban öt meccsen négy góllal kezdő Joseph Paintsil termelése is. A ghánai tavasszal hat mérkőzésen még csak egyszer köszönt be.

Az élcsoportba tartozók közül a tavasszal hét meccsen négy gólt szerző Lazovics és a hat meccsen kettőig jutó Lanzafame még úgy-ahogy tartja formáját, de kérdés, mennyire tudják tartani a lépést a folytatásban a 2018-ban 7 meccs/8 gólos mutatónál járó Bödével és a tavasszal már öt gólt jegyző Novothnyval.

Mindenesetre egyre inkább az látszik a góllövőlistán is, hogy a légiósok huzamos ideig nem tudnak kiemelkedni a magyar élvonalból, legalábbis annak a pintéri elvárásnak a többség biztosan nem felel meg, hogy háromszor többet nyújtson, mint a magyar játékosok…

A teljes góllövőlistát ide kattintva böngészhetik!

NB I, 2017–2018, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paksi FC–Haladás 1–2
Paks, Városi StadionBerke Balázs
500
Mezőkövesd–Videoton 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
2325
Újpest–Vasas 4–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
2418
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–1Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely 1785
Balmazújváros–Diósgyőri VTK 2–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
903
Debreceni VSC–Ferencváros 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán10 841
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 16 7 3 56–23+33 55
2. Videoton FC 26 16 7 3 55–25 +30 55
3. Debreceni VSC 26 10 7 9 44–34 +10 37
4. Újpest FC 26 9 10 7 35–34 +1 37
5. Budapest Honvéd 26 10 6 10 41–44 –3 36
6. Paksi FC 26 9 8 9 38–41 –3 35
7. Szombathelyi Haladás 26 9 3 14 29–41 –12 30
8. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 40–43 –3 30
9. Puskás Akadémia FC 26 7 9 10 31–39 –8 30
10. Balmazújváros 26 6 9 11 29–38 –9 27
11. Mezőkövesd Zsóry FC 26 6 9 11 30–47 –17 27
12. Vasas FC 26 7 5 14 32–51 –19 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik