Szoboszlai Dominik „bűncselekményt” követett el?

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 09:42
Egyre több kritika éri a Liverpoolban nyújtott teljesítménye miatt Szoboszlai Dominikot (jobbra), az Everton elleni találkozóval kapcsolatban a magyar középpályás védekezésével nem volt elégedett a brit sajtó (Fotó: Reuters)
Hiába van még matematikai esélye a bajnoki címre a Liverpoolnak, az Everton elleni derbin elszenvedett verséggel gyakorlatilag lemondhat az aranyéremről. Ráadásul a helyi sajtó részben Szoboszlai Dominik nyakába varrja a fiaskót.

Matematikailag ugyan még van esélye a bajnoki címre a Liverpoolnak, de a gyakorlatban aligha valósul meg a Mersey-parti álom az Everton elleni 2–0-s vereséget követően. Sőt, ha csak a valószínűség-számítást vesszük alapul, az sem kecsegteti sok jóval Jürgen Klopp csapatát, a témakörben piacvezetőnek számító OPTA ugyanis – a lapzártánk után véget érő Brighton–Manchester City mérkőzés eredményét nem számítva – már csak 2.7 százalék esélyt ad a liverpooli aranyéremre, ami lássuk be, a számok nyelvén is a lehetetlen kategóriáját jelenti.

Az angol sajtó természetesen már elkönyvelte, hogy két résztvevősre szűkült a bajnoki címért folyó versenyfutás, azaz a címvédő City és az Arsenal küzdhet az aranyéremért, de még a Liverpoolhoz ezer szállal kötődő orgánumok is szembenéznek a fájó valósággal. Sőt, a Liverpool Echo konkrétan leszedte a keresztvizet a gárdáról, és külön elemzésben kongatja meg a vészharangot Szoboszlai Dominik teljesítménye miatt.

„Az a játékos, aki ebben az idényben megörökölte Steven Gerard nyolcas mezét, megtestesítette a vörösök szelíd megadását a kőkemény derbi sorsdöntő nyitó szakaszában – írta egyáltalán nem finomkodva a Liverpool Echo, majd rátett egy lapáttal. – Szoboszlai Dominik ugyan ragyogóan kezdte liverpooli pályafutását, de az év eleji sérülése csúnyán kisiklatta a pályáról. Bármi is volt a kiváltó oka, Szoboszlai még a küzdelem látszatára sem adott a meccsen, és hozzájárult ahhoz, hogy a Liverpool teret veszítsen a középpályán, ott, ahol a leginkább számít – ez egy derbin bűncselekmény! Ugyan csak huszonhárom éves, de ebből a borzalmas élményből muszáj tanulnia.”

A Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk, a Sky Sportsnak nyilatkozva tartott önbírálatot.

„Ezek a meccsek különösen nagy küzdelmeket hoznak a játékosok között a pályán, és nem maradhattunk volna alul – fogalmazott a holland középhátvéd.  – Összességében nem voltunk elég jók, de a derbiken minden a harciassággal kezdődik. Ennél sokkal több kell tőlünk. Az idény elején ugyanakkor nem sokan számítottak rá, hogy a bajnoki címért küzdhetünk. Persze nem érdekel, más mit mond, de ebben a helyzetben sokkal jobb teljesítményre van szükségünk a hajrában.”

LAPSZEMLE
The Guardian:
A lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a Liverpool kerete nem elég mély ahhoz, hogy egy hosszú PL-idényt sikerrel vigyen végig. Nem csoda, hogy Jürgen Kloppnak fogy az energiája, amikor néhány naponta kell új felállással előállnia. A derbin hat helyen változtatott a Fulham elleni győztes meccshez képest. Ezúttal azonban nem jött be.
Independent:
A pillanat, amikor a Liverpool feladta a Premier League bajnoki címéért folyó küzdelmet – írja az Independent a Mersey-parti derbi után, kiegészítve egy, a karjait tehetetlenül széttáró Jürgen Klopp-képpel. Az újság szerint a Goodison Parkban több mint egy évtized után rangadót nyerő Everton két résztvevősre szűkítette a bajnoki versenyfutást.
The Times:
A tekintélyes napilap is úgy értékel, hogy a Liverpool lemondhat a bajnoki címről, ráadásul éppen a városi rivális nyújtotta át tálcán a keserű pirulát… A The Times tudósítása szerint jóval a mérkőzés vége előtt felharsant a cinikus szurkolói rigmus: „A Goodison Parkban vesztettétek el a bajnoki címet” – a Liverpool drukkerei pedig tudták, hogy ez igaz.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Április 27., szombat
13.30: West Ham United–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Crystal Palace
16.00: Manchester United–Burnley (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Sheffield United (Tv: Match4)
16.00: Wolverhampton Wanderers–Luton Town
18.30: Everton–Brentford
21.00: Aston Villa–Chelsea (Tv: Spíler1)
Április 28., vasárnap
15.00: AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion
15.00: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Match4)
17.30: Nottingham Forest–Manchester City (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal34245582–26+56 77 
2. Manchester City33237380–32+48 76 
3. Liverpool34228475–34+41 74 
4. Aston Villa34206871–50+21 66 
5. Tottenham33186965–53+12 60 
6. Manchester United331651251–50+1 53 
7. Newcastle331551369–54+15 50 
8. West Ham341391254–63–9 48 
9. Chelsea321381161–57+4 47 
10. Bournemouth341291349–60–11 45 
11. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
12. Wolverhampton341271546–54–8 43 
13. Fulham341261650–54–4 42 
14. Crystal Palace341091544–56–12 39 
15. Brentford34981752–59–7 35 
16. Everton341181536–48–12 33 
17. Nottingham Forest34791842–60–18 26 
18. Luton Town34672147–75–28 25 
19. Burnley34582137–69–32 23 
20. Sheffield United34372433–92–59 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik