Tőzsér: Éreztem, hogy elsodortam Bödét, de honnan került elő?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.16. 12:33
null
Tőzsér Dániel és Böde Dániel találkozása
Szokásunkhoz híven ezúttal is visszatekintünk a labdarúgó NB I aktuális fordulójának történéseire. Lássuk a 26. kör legvitatottabb jeleneteit, a hét gólját és öngólját, de foglalkozunk az Újpestben duplázó Novothny Somával, a volt csapata, a DVTK ellen döntő Rudolf Gergellyel és a Honvédban a Puskás Akadémia ellen ismét pontot érő gólt szerző Danilóval is.

A FORDULÓ RANGADÓJA ÉS VITATOTT JELENETE

A hangulat miatt mindenképp emlékezetes marad a szombat esti debreceni bajnoki: a Ferencváros elleni meccsre úgy is sokan látogattak ki, hogy 2018-ban mindhárom bajnokiját elveszítette a Nagyerdei Stadionban a DVSC. A Loki ebben az évben a Balmazújváros (0–2), az Újpest (1–2) és a Mezőkövesd (2–3) ellen is vereséget szenvedett odahaza. Igaz, Herczeg András csapata aztán pontot szerzett Szombathelyen (1–1), jól támadott Pakson (5–2-re nyert), és mert időközben a Honvédot kiejtve bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában, bizakodva várta a listavezető Ferencváros elleni bajnokit.

A mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget, és két momentummal foglalkoztak a legtöbbet a szurkolók, játékosok, vezetők a lefújás után. Az egyik az első félidőben történt: a 35. percben Iványi Zoltán sárga lapot adott a reklamáló Tőzsér Dánielnek, majd a Fradi kispadja előtt tartózkodó Herczeg Andrást felküldte a lelátóra. Az időpontnak lehetett itt jelentősége, hiszen Könyves Norbert a 37. percben egyenlített – a debrecenieket felpörgette az incidens.


Blazic nem hisz a szemének, hogy milyen jó a debreceni csapategység: Szatmári segít Nagy Sándornak elérni a labdát… (Fotó: Szabó Miklós)
Blazic nem hisz a szemének, hogy milyen jó a debreceni csapategység: Szatmári segít Nagy Sándornak elérni a labdát… (Fotó: Szabó Miklós)

„Valóban, ilyesmi néha előfordul – mondta erre a mérkőzést követően Tőzsér Dániel, a Loki csapatkapitánya. – Sok apró ítélet volt, amellyel nem értettem egyet, és igen, az is bennem volt, hogy valamiképpen felrázzam a csapatot. Kicsit álmosan kezdtünk, azonnal gólt kaptunk, és bár utána nem játszottunk rosszul, kellett valami, hogy felébredjünk. Megértették a fiúk, mi történik, jól reagáltunk, örülök, hogy sikerült egyenlítenünk."

A sajtótájékoztatót követően még megkérdeztük Herczeg Andrást, volt-e szándékosság a helyzet kiélezésében, esetleg a játékosokra nehezedő nyomásból próbált magára vállalni valamit, de a szakember diplomatikus mosoly kíséretében arról beszélt, hogy a Ferencváros elleni rangadón aligha képes az edző „negyvenes pulzussal" üldögélni a padon, minden eszközt megragadna, hogy támogassa a csapatot, természetesen a sportszerűség keretein belül. A szakembert ritkán kell fegyelmezni, de összességében kijelenthető, az események felpaprikázták a házigazdát.

A másik, kulcsfontosságú jelenet a második félidőben történt: 61 perce és 25 másodperce tartott a mérkőzés, amikor Joseph Paintsil beadása után a labda Böde Dániel és Nagy Dominik közé érkezett, az FTC csatára megpróbált visszalépni, amikor a visszafelé sprintelő és becsúszó Tőzsér Dániel elsodorta – a nyilvánvalónak tűnő tizenegyes elmaradt. A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll nem is csinált titkot abból, mit gondol az eseményről. Úgy fogalmazott, inkább megtartja magának a véleményét, mindenki láthatta, mi történt a Loki kapuja előtt, ha most szavakba öntené a gondolatait, a szövetség alighanem beidézné – szóval elvileg nem tudhattuk meg, mit gondol a német szakember, de mégis mindent elmondott.

„Azt érzékeltem, hogy a beadást követően a labda Nagy Dominik felé gurul, de nem túl gyorsan, ezért becsúszva elérhetem még – nyilatkozta Tőzsér Dániel. – A labdát és Nagy Dominikot láttam – de honnan került elő Böde Dániel? Bevallom, ahogy futottam hátra, nem vettem észre, nem láttam őt, a labdát akartam megszerezni. Hogy mi történt? Éreztem, hogy elsodortam, de hogy ez tizenegyest ért-e vagy sem, azt nem nekem kell eldöntenem.”

Tőzsér becsúszása

Az esetről megkérdeztük a Budapestre induló busz felé igyekvő Böde Dánielt. A csatár szűkszavú volt, szerinte egyértelmű az eset, ráadásul – és ebben kétségkívül igaza lehet a válogatott centernek – a játékvezető közelről követte az eseményeket, ezért is érthetetlen a ferencvárosiaknak, hogyan maradhatott el a büntető. Ami érdekes, a kimondottan dühös vendégek közül éppen a válogatott támadó tűnt a leghiggadtabbnak.

„Azonnal mutattam a játékvezetőnek, mi történt, megkérdeztem az alapvonali asszisztenst, miért nem látta az esetet, de tovább nem foglalkoztam vele – mondta a csatár. – Minek? Mentem a labda felé, »elvitték« a lábamat, szabálytalan volt, de mi értelme lett volna ezen rágódni? Nem adták meg, ezen utána már nem lehet változtatni. Inkább csináltam tovább a dolgom, hiszen nyerni akartunk, nem azon háborogtam a meccs hátralévő részében, hogy ennél az esetnél mi történt."

Könyves egyenlítése

A FORDULÓ TIZENEGYESRÚGÓJA ÉS VITATOTT JELENETE 2.

Csak két perc telt el Rudolf Gergely 41. és 42. NB I-es gólja között – miközben a 40. és a 41. között csaknem három év. A Diósgyőr elleni bajnokin két tizenegyest értékesítő balmazújvárosi labdarúgó legutóbb győri játékosként, 2015. május 9-én volt eredményes a Haladás ellen (3–2), duplát 2014. szeptember 20-án, ugyancsak győriként Nyíregyházán ért el (az ETO akkor 3–2-re nyert).

„Nagyon örülök a góljaimnak és persze a győzelemnek is – mondta a 33 éves Rudolf Gergely. – Épp azt beszéltük az edzőnkkel, Horváth Ferenccel, hogy egy hete arcüreggyulladással otthon feküdtem, most pedig a meccset végigjátszva sikerült eldöntenem a három pont sorsát. Nagyon jó taktikával küldött bennünket a pályára, akkor is volt türelmünk játszani, amikor hátrányba kerültünk – a végén pedig jöttek a jogos tizenegyesek. Bár ebben a kérdésben nyilván elfogult vagyok."

De kézenfekvő volt-e, hogy a balmazújvárosiak legrutinosabb futballistája végzi el mindkét büntetőt?

„Sosincs kijelölve, ki végzi el a tizenegyest, mindig az áll a labda mögé, akinek a szóba jöhető jelöltek közül jól megy a játék – felelte a felvetésre a támadó. – Úgy voltam vele, ki más rúgja, ha nem én, aki a legtapasztaltabb játékos vagyok a csapatban, és nem remeg meg a lába, ha ilyen helyzetbe kerül. Az elsőnél előre eldöntöttem, hová rúgom, Antal Botond érezte az irányt, de nem érte el a labdát. A másodiknál kivártam, és mivel a diósgyőri kapus ugyanoda indult el, mint két perccel azelőtt, a másik sarkot vettem célba."

Fordításának és győzelmének köszönhetően a Balmazújváros fellépett a már bentmaradást érő 10. helyre, míg a Diósgyőr azoknak a kluboknak a táborát gyarapítja, amelyek bajba is kerülhetnek.

„Ha most nem nyerünk, távol kerültünk volna céljaink elérésétől, de így a saját kezünkbe vettük a sorsunkat, és mivel a közvetlen vetélytársak közül legközelebb a Haladással játszunk, és megyünk még Mezőkövesdre, pontokat vehetünk el az ellenlábasoktól is. Ami engem illet, ennyit jelent, hogyha érzem az edzőm bizalmát. Eddig gyakorlatilag hárommeccsnyi időt töltöttem a pályán balmazújvárosi színekben, és két gól mellett két gólpassz a mérlegem. Jó erőben érzem magam, ahogy a csapat is, ezt bizonyítja, hogy február végén Debrecenben és most, a Diósgyőr ellen is a hajrában szerzett gólokkal nyertünk."

A második balmazújvárosi tizenegyes kapcsán meg kell jegyezni – amint azt a Nemzeti Sport szombati tudósításában is megtettük –, hogy erősen véleményes volt Andó-Szabó Sándor játékvezető ítélete.

Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója nem is értette, miért fújt a sípjába a játékvezető:

„Az ellenfélnek egy veszélyes szabadrúgása volt, semmi több, az pedig vicc, ahogy a hajrá alakult. Az első büntető jogosnak tűnt a kispadról, a másodiknál viszont kíváncsi vagyok, mi alapján ítélt a játékvezető. Nekem nem tűnt annak, és akkor még finoman fogalmaztam."

A vitatott tizenegyes

A FORDULÓ JÁTÉKOSA

Rudolf Gergely a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzés (2–1) hajrájában is nyugodt maradt, pedig csapata vesztésre állt. De a Balmazújváros játékosa a 88. és 90. percben is higgadtan értékesítette a tizenegyeseket, s így győzelemhez segítette együttesét.

A FORDULÓ ÖNGÓLJA

Egymást követő harmadik NB I-es meccsén szerzett gólt Hahn János, igaz, a Haladás ellen 2–1-re elveszített bajnokin a saját kapujába talált be.

Ritkán látható balszerencsés mozdulat volt. Még tíz perce sem tartott a Paks–Haladás mérkőzés, amikor a vendégek középpályása, Németh Márió szabadrúgásból, teljesen ártalmatlan helyzetből ívelt a hazai kapu előterébe. Úgy tűnt, Hahn János gond nélkül felszabadít, annak rendje és módja szerint lendített, a labda azonban felperdült a jobb lábáról, és hihetetlen ívet leírva a kapus, Verpecz István felett a bal sarokba hullott. Ha ironizálni akarnánk, azt is írhatnánk, így nem szakadt meg a 23 esztendős támadó sorozata, és az egymást követő harmadik bajnokiján is szerzett gólt – a Mezőkövesd (3–2) ellen egyszer, a DVSC ellen (2–5) kétszer volt eredményes –, ám erről szó sincs. A paksi futballista igen fiatalon (2012. november 18-án, a Paks II–Szigetszentmiklós 0–2-es NB II-es találkozón) már szerzett öngólt, a legjobbak között ugyanakkor szombaton talált be először saját kapujába.

„Nem tudok mást mondani, ügyetlen mozdulat előzte meg az öngólomat – mondta a találkozó másnapján Hahn János. – Amikor a szombathelyiek elvégezték a szabadrúgást, egy kicsit hátráltam, aztán amikor a labda lecsúszott a lábamról, már éreztem, veszélyes lehet a kapunkra. Ez volt az első öngólom az első osztályban, és nagyon remélem, egyben az utolsó is. Sajnos nem tudtunk élni azzal az eséllyel, hogy miután felléptünk a dobogóra, két hazai mérkőzés következett, ráadásul legközelebb a Ferencvárossal és a Videotonnal játszunk – nem mi számítunk esélyesnek. Bízom benne, tudunk javítani, és a folytatásban megmutatjuk, hogy az a csapatunk igazi arca, amelyet az első öt tavaszi fordulóban mutatott."

Hahn öngólja

A FORDULÓ ÜNNEPLŐJE

Hatott a fejmosás. A szünetben csak úgy zengett az újpesti öltöző, Nebojsa Vignjevics vezetőedző egyébként sem az a fajta, aki agyondicséri a játékosait, a pocsék első félidei futball láttán alaposan kieresztette a hangját. Ha nem is csupán ezért, de Novothny Soma a fordulást követően duplázott, és magabiztossá tette a Vasas elleni bajnoki győzelmet (4–2).

„Kellett a lelkemnek ez a két gól – mondta a támadó, aki idénybeli 14. és 15. gólját lőtte. – Hozzáteszem, furcsálltam, hogy a sajtóban ilyen nagy hírként kezelték, hogy három meccsen nem rúgtam gólt. Másfelől ez azt jelenti, hogy immár tényleg a gólkirályi címre esélyes futballisták között tartanak számon. Egyébként akkor sem estem kétségbe, mivel a három gól nélküli bajnoki között volt egy kupamérkőzés, amelyen dupláztam, és ez átsegített a nehézségeken. Ennek a posztnak az a sajátossága, hogy játszhatsz akármilyen jól, ha nem szerzel gólt, azt azonnal a szemedre vetik."

A Vasas elleni első negyvenöt percben a csapattal együtt Novothny Soma is csak kínlódott a pályán, a labdával keveset találkozott. A fordulást követően azonban már érkeztek a beadások a Vasas-kapu elé, s a csatár ki is használta a lehetőségeket.

„Pocsékul kezdtük a mérkőzést. Abszolút nem azt csináltuk, amit kellett volna. Nyilvánvaló, hogy a szakmai stáb nem azt kérte tőlünk, hogy ennyire erőtlenül futballozzunk. Alapos fejmosás volt a szünetben, újat nem mondott Nebojsa Vignjevics, de a meccs előtt megbeszélteket sokkal erőteljesebben kiemelte. Ez jót tett a társaságnak, és szerencsére jól is reagáltunk rá. Nagyon bosszantó volt, hogy a Vasas kétszer is rövid időn belül egyenlített, az első gólunk után még csak-csak belefért, ám nem tanultunk a saját hibánkból. A harmadik és a negyedik gólunk után viszont csupán egy kérdés maradt: megússza-e néggyel a Vasas. Lehetett volna öt vagy hat is a vége."

A 23 esztendős játékos a góljai után a nézőtér felé szaladt, és két kezével szívet formálva mutatott a széksorok irányába. Nem véletlenül, barátnője ott ült a lelátón, sőt a család többi tagja is kint volt a Szusza Ferenc Stadionban. Ünneplésből a lefújást követő percekre is maradt, az újpesti csapat tagjai az öltözőben maximumra tekerték a magnó hangerejét, és tapsolva, ugrálva hallgatták a zenét.

„Csakugyan feltekertük a hangerőt – mosolygott Novothny Soma. – Nagy feszültség volt bennünk, hiszen sorozatban három bajnokin nem nyertünk, három meccse nem szereztünk gólt, ráadásul a Vidi ellen beleszaladtunk egy háromgólos vereségbe. Jó, hogy rövidre zártuk ezt a rossz sorozatot, és ismét célba vettük a tabella harmadik helyét. Ritkán látható, szoros befutó várható."

A keret tagjai vasárnap sem pihentek, Nebojsa Vignjevics jobbnak látta, ha a keddi kupamérkőzés előtt közösen regenerálódnak. Az átmozgató gyakorlás előtt a Vasas ellen látottak értékelésére is volt idő.

„Megkaptuk a fejmosás második részét – nevetett a csatár. – Jó, azért kicsit dicsért is bennünket a mester, mégiscsak szereztünk négy gólt. Abban Nebojsa Vignjevicsnek mindenképpen igaza van, hogy az előttünk álló hetekben nem férnek bele a szombaton látott hibák, az könnyen a kupadöntőbe vagy a bajnoki bronzérembe kerülhet. Kemény sorozat előtt állunk, de szerencsére önbizalommal telve futunk neki."

A FORDULÓ MEGMENTŐJE

Mintha visszarepültünk volna az időben úgy öt és fél hónapot – a Honvéd csatára, Danilo november 4-én (4–3) és szombaton is (1–1) szerzett egy-egy fejes gólt a Puskás Akadémia ellen.

„Ettől függetlenül nem hinném, hogy félnének tőlem a felcsútiak, de kétségtelen, fontos gólokat szereztem – mondta Danilo de Oliveira, a kispestiek 31 esztendős csatára. – Novemberben a kilencvenharmadik percben szereztük meg a negyedik gólunkat, s nyertünk négy-háromra, míg most szombaton a nyolcvanhetedikben, ez a gól egy pontot ért. Csodás érzés volt örömet szerezni a szurkolóinknak, akik megtöltötték a vendégszektort Felcsúton. Összességében reális eredmény született, de nem lehetünk boldogak, hiszen nem nyertünk, pedig akkor a harmadik helyen állnánk. Ez a célunk, bronzérmet szerezni, és kilépni a nemzetközi kupaporondra."

Ebben nagy szerepe lehet a brazilnak, aki 2010 júliusa és 2012 januárja között már futballozott Kispesten: a támadó már hatodik gólját szerezte a szezonban, pedig keveset játszik. A légiós a már említett két, felcsútiak elleni mérkőzésen is eredményes volt, míg a március 17-i, Haladás elleni bajnokin győztes gólt szerzett (2–1), csereként beállva a 93. percben.

„Szerencsére egyre inkább formába lendülök. Amikor tavaly nyáron visszatértem a Honvédhoz, sérült voltam, így sok időbe telt, míg összeszedtem magam, s visszanyertem az erőmet. Bár korábban a szélen is játszottam, igazán a kapu előtt érzem jól magam. Remélem, legközelebb, az Újpest ellen is játszom…"

Davide Lanzafame, a kispestiek 13 gólos csatára letöltötte sárga lapos eltiltását, így a lila-fehérek ellen már számíthat az olaszra a szakmai stáb – kíváncsian várjuk, hogy Danilo marad-e a kezdőben, vagy újra a kispadon találja magát.

NB I, 2017–2018, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paksi FC–Haladás 1–2
Paks, Városi StadionBerke Balázs
500
Mezőkövesd–Videoton 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
2325
Újpest–Vasas 4–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
2418
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–1Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely 1785
Balmazújváros–Diósgyőri VTK 2–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
903
Debreceni VSC–Ferencváros 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán10 841
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC26167356–23+3355
2. Videoton FC26167355–25+3055
3. Debreceni VSC26107944–34+1037
4. Újpest FC26910735–34+137
5. Budapest Honvéd261061041–44–336
6. Paksi FC2698938–41–335
7. Szombathelyi Haladás26931429–41–1230
8. Diósgyőri VTK26861240–43–330
9. Puskás Akadémia FC26791031–39–830
10. Balmazújváros26691129–38–927
11. Mezőkövesd Zsóry FC26691130–47–1727
12. Vasas FC26751432–51–1926
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik