Nem szakadt meg a hazai sorozat, a Paks legyőzte a PAFC-ot

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.03.10. 16:50
null
A Paks legyőzte a Puskás Akadémiát (Fotó: Mártonfai Dénes)
A Paks hazai pályán 3–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A 61. és a 64. perc között három gól is esett, a tolnaiak Pakson eddig mindig fölülmúlták a PAFC-ot – a mostani kétgólos sikeren kívül kétszer 4–1-re, egyszer pedig 2–1-re.

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Paks–PAFC 3–1 (Bartha L. 32., Bertus 61., 64. – mindkettőt 11-esből, ill. Trajkovski 62.)
Paks, Városi Stadion, 860 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem nyerni jár Paksra a Puskás Akadémia, azt jól mutatja, hogy korábban mindhárom élvonalbeli meccsét elveszítette a riválisa otthonában. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a felcsúti együttes tavasszal még nem szerzett gólt a bajnokságban – igaz, nem is kapott –, máris kérdezhettük: a vendégek részéről ki szerezheti meg azt a találatot, amely akár azt a bizonyos első győzelmet is meghozhatja?

A csapat építését azzal kell kezdeni, hogy a védőjátékot muszáj rendbe hozni, csakhogy az a nagyobb gond, hogy a felcsútiak támadófutballja egyelőre igencsak dadog. Ezekiel Henty, Ulysse Diallo vagy Josip Knezevic eddig a gólszerzésben nem jeleskedett, többek között ezért is várta a Paks esélyesként a párharcot.

Ráadásul Csertői Aurél olyan csapatot irányít, amelynek a magja évek óta együtt játszik, egymás gondolatát is ismeri, és riválisánál jobban indította a tavaszi idényt. A hazaiak vezetőedzője aligha szomorkodott amiatt, hogy az előző bajnokit betegség miatt kihagyó Bertus Lajos meggyógyult, és Bartha László is olyan állapotba került, hogy a kezdő tizenegyben jutott neki hely.

Alig harminc másodperce tartott a mérkőzés, amikor Lenzsér Bence hibája után Ezekiel Henty betört a bal oldalon a tizenhatoson belülre, és csapata csak azért nem került ziccerbe, mert nem tudta megjátszani a középen egyedül érkező Ulysse Diallót. Bő tíz perc múlva jött a következő nagy vendéglehetőség, ám Josip Knezevic középről, tizenhat méterről, szabadrúgásból nem találta el a kaput...

A játékot alapjaiban határozta meg, hogy a Paks rengeteg labdát veszített a saját térfelén, így nagyjából negyedórán keresztül esélye sem volt odakerülni Hegedüs Lajos kapujának az előterébe. A kilenc légióssal felálló Puskás Akadémia akarata érvényesült, ugyanakkor a próbálkozások nem vezettek eredményre, és a játékrész felénél Simon Márk szép megoldása után már Simon Ádám került helyzetbe.

A játékosok küzdőszellemét egyik oldalon sem érhette kritika, a labdakezelési hibák, a pontatlan átadások azonban meggátolták az újabb helyzetek kialakulását, mígnem a november 18-a óta először kezdő Bartha László megszerezte az ötvenegyedik élvonalbeli találatát.

A szünetben Pintér Attila védekező középpályásra cserélt – Patrick Mevongout Zsidai László váltotta –, ám jött az újabb hiba, amikor Jonathan Heris körülményeskedett, és Bartha László megduplázhatta volna az előnyt.

Várható volt, hogy az eredménykényszerben lévő vendégek támadót hoznak be, és érkezett is Radó András, aki még augusztus 5-én, a Honvéd elleni 0–2-es meccsen sérült meg, és azóta nem játszott az élvonalban. A 61. percben aztán Bertus Lajos gólra váltotta a Hahn János buktatásáért megítélt büntetőt, ám egy perc múlva Dejan Trajkovski szépített, így az „őrületnek" még nem volt vége.

Heris mellett Hahn újabb büntetőt harcolt ki, Bertus Lajos pedig visszaállította a kétgólos különbséget (3–1). A folytatásban nem változott semmi, a Paks az újabb győzelmének köszönhetően már dobogóközelben van, ugyanakkor a Puskás Akadémiára a jelek szerint nagyon nehéz tavaszi folytatás vár.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 14 5 3 49–21 +28 47
2. Videoton FC 21 13 5 3 47–24 +23 44
3. Debreceni VSC 22 9 5 8 35–27 +8 32
4. Újpest FC 22 8 8 6 31–29 +2 32
5. Paksi FC 22 8 7 7 32–32 0 31
6. Diósgyőri VTK 22 8 4 10 36–37 –1 28
7. Budapest Honvéd 21 8 4 9 34–37 –3 28
8. Puskás Akadémia FC 22 6 7 9 27–34 –7 25
9. Vasas FC 22 7 3 12 27–43 –16 24
10. Szombathelyi Haladás 22 7 2 13 23–36 –13 23
11. Balmazújváros 22 5 8 9 26–33 –7 23
12. Mezőkövesd Zsóry FC 22 5 8 9 25–39 –14 23
NB I, 2017–2018, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
DVSC–Újpest FC 1–2Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Vasas–Bp. Honvéd 2–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
Paks–PAFC 3–1
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Ferencváros–Balmazújváros 5–0
Budapest, Groupama ArénaBognár Tamás
Mezőkövesd–Haladás 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Videoton–DVTK 4–1
Felcsút, Pancho ArénaVad II István
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik