Vb-erősorrend: a németverő brazilok a németek mögött maradtak

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.03.29. 12:11
null
Joachim Löw arcáról leolvasható a véleménye a brazilok elleni meccsről (Fotó: AFP)
A márciusi felkészülési mérkőzések után ismét jelentkezünk vb-erősorrendünkkel, melyet a szerkesztőségi szavazatok (és egyéni rangsorok) alapján állítunk össze. Még mindig Németországot tartjuk a legesélyesebbnek a világbajnoki címre, bár márciusi ellenfelei, a brazilok és a spanyolok szorosan a nyomukban vannak. Kitűnő szériában menetel Spanyolország, Belgium és Marokkó, szörnyűben a házigazda Oroszország – jöjjenek a vb-csapatok a harminckettediktől az elsőig!

32. (32.) PANAMA

A panamai válogatott a 2018-as évig csak öt európai válogatottal találkozott története során, most Dániát és Svájcot tette a névsorhoz. Pozitív élménnyel nem gazdagodtak a panamaiak: a dánok elleni 0–1 még rendben van, a svájciak elleni összeomlás és 0–6 viszont semmi jót nem ígér az angolok és belgák elleni vb-csoportmérkőzésekre. Egyelőre a panamaiak tűnnek úgy, mint akik egyértelműen lefelé lógnak ki a világbajnoki mezőnyből.

31. (31.) SZAÚD-ARÁBIA

Egy jó, egy rossz. Az Ukrajna elleni iksz jó hír, a belgák elleni 4–0-s zakó papírforma, de ennél a szaúdiak jobb eredményben reménykedtek. A jókora verés után Juan Antonio Pizzi csapatát a Twitteren kiosztotta az ország sporthatóságát (GSA) irányító Turki al-Saih, csak, hogy nőjön a játékosok önbizalma…

30. (30.) IRÁN

Három afrikai csapat ellen gyakorolt Carlos Queiroz csapata, az irániak Sierra Leonét (4–0) és Algériát (2–1) legyőzték, de kikaptak a vb-résztvevő tunéziaiaktól (0–1). A válogatott felkészületlensége miatt az iráni labdarúgó-bajnokság szüneteltetését követeli Queiroz, mondván a sportvezetők válasszanak, mi a fontosabb: a liga vagy a vb. Tény, Spanyolország és Portugália fenyegetően tornyosul…

„Utóbbi két csapat fényévekkel előttünk jár, ez nem keringő lesz, hanem kőkemény rock and roll” – morgott Queiroz. Ebben igaza van, akkor is, ha Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta hivatalosan tilos a rock and roll.

29. (29.) TUNÉZIA

A szövetség a télen körbeturnézta Európát, hogy megpróbálja a nemzeti csapathoz édesgetni a tunéziai származású, de magukat még eddig a válogatott mellett el nem kötelező játékosokat. Volt néhány sikeres tárgyalás (bár Rani Khedirát, Sami öccsét nem sikerült megfűzni), így márciusban új arcok is felbukkantak az Irán és Costa Rica elleni győztes (1–0, 1–0) mérkőzésen. A feladat: beépíteni az újakat, úgy, hogy ne sértődjön meg a vb-kijutást kivívó törzsgárda. A tunéziai válogatott a sikeres márciusi mérkőzésekkel immár egy éve őrzi veretlenségét.

28. (28.) MAROKKÓ

Szerbiát (2–1) és Üzbegisztánt (2–0) is legyőzte az önbizalomtól duzzadó Marokkó, mely legutóbbi öt mérkőzését megnyerte, és a legutóbbi tizenötön veretlen! Az észak-afrikai csapat legutóbb 2017 nyarán kapott ki, és játékereje, valamint nagyon stabil védelme – legutóbb 2017 májusában Hollandia tudott egynél több gólt szerezni Marokkó ellen – miatt a vb egyik kellemes meglepetése lehet. A mi szavazásunkon eléggé alacsonyra került, de a The Guardian erősorrendjében már a 15. helyen áll.

Meglepetéscsapat? Marokkó kitűnő formában van a vb előtt (Fotó: AFP)
Meglepetéscsapat? Marokkó kitűnő formában van a vb előtt (Fotó: AFP)

27. (25.) COSTA RICA

Costa Rica az utóbbi időben kiháromszögelte magát Magyarországgal és Skóciával, a tavalyi, Üllői úti vereség után a skótokat most megverte, hogy aztán a skótok meg a mieinket győzzék le… A skótok elleni siker után Nizzában alulmaradt Tunéziával szemben, de a vb-re tervezett kezdőcsapat a Hampden Parkban játszott. Ez a jó hír, a rossz meg az, hogy a válogatott támadójátéka nem áll össze, Costa Rica a legutóbbi hét találkozóján egy gólnál tovább egyszer sem jutott. Hol van már Paulo Wanchope.

26. (26.) DÉL-KOREA

A márciusi felkészülési mérkőzésekre nyolcmérkőzéses veretlenségből érkező dél-koreaiak kikaptak Észak-Írországtól (1–2) és Lengyelországtól (2–3) is, mindkét találkozón a hajrában kapták a vereséget eredményező gólt. Sin Te Jong szövetségi kapitány tervei szerint már májusban 23 fős, végleges vb-keretet hirdet ki, tehát az volt az utolsó alkalom kísérletezésre – a szakvezető egy 4–3–3-as és egy 3–4–3-as formációt is kipróbált. Sin Te Jong leginkább azzal volt elégedett, hogy Lengyelország ellen 0–2-ről egyenlített a csapat egy fizikailag jóval erősebb válogatott ellen.

25. (27.) AUSZTRÁLIA

A január végén kinevezett szövetségi kapitány, Bert van Marwijk nem mutatkozott be valami fényesen: a nem világbajnoki résztvevő Norvégiától kapott az ausztrál csapat egy 4–1-es pofont, amire csak nagyon kis szépségtapasz a Kolumbia elleni 0–0. A norvégok elleni vereség után több szenior kerettag rámutatott, a csapat túlzottan is szó szerint értelmezte Van Marwijk taktikai utasításait, egyáltalán nem mert eltérni a kértektől, ezzel kvázi gúzsba kötötte magát. A volt holland szövetségi kapitány elődjénél, Ante Postecoglounál direktebb, „védekezz és kontrázz” játékot kér az ausztráloktól.

24. (23.) SZENEGÁL

Üzbegisztán ellen 1–1, Bosznia-Hercegovina ellen 0–0, nem mondhatjuk, hogy Aliou Cissé csapata nagyon szaggatta volna az istrángot, igaz, így is hétmérkőzésesre hosszabbította meg veretlenségi sorozatát. Problémás lehet, hogy Sadio Manéék alig-alig találkoznak elit csapattal, a világbajnokság előtti felkészülési programban csak Horvátország tartozik ebbe a kategóriába. A raszta hajú edző szokatlan, 3–5–2-es formációt próbálgatott, amelyet eddig még nem gyakoroltak az általában négyes védőlánccal felálló szenegáliak. Cissé elégedett volt – minden kerettagot pályára tudott küldeni, és ami még fontosabb, senki sem sérült meg. Rajta kívül mondjuk kevés helyi szakértő volt elégedett…

23. (21.) JAPÁN

Szaporodnak Vahid Halilhodzic kapitány ráncai. Japán 1–1-re végzett Malival, 2–1-re kikapott Ukrajnától, a kép nem áll össze. A hírek szerint Halilhodzic elképzeléseit – a hagyományosan labdabirtoklásra építő japán csapatot átállítja kontrajátékra – az öltözőben sem mindenki támogatja, és több sztár is perifériára került, bár Honda Keiszukét most visszahívta az edző. A kapitány még nem találta meg kezdő centerét, Honda szenvedett a jobb szélen, a szélső hátvédeket (főleg a jobb oldalon) valósággal szétkapták az ellenfelek, a szurkolók meg elégedetlenek és pesszimisták. Ezt leszámítva minden rendben van…

22. (24.) PERU

Ahhoz képest, hogy a peruiak csaknem két évtizedig nem győztek le európai csapatot, most napokon belül kettőt is elintéztek. A csapat Horvátországot 2–0-ra, Izlandot 3–1-re verte meg, ezt a világ bármelyik válogatottja elfogadná. Peru 2016 novemberében Brazíliától kapott ki, azóta senkitől, a veretlenségi sorozat 12 mérkőzést számlál. Ricardo Gareca szövetségi kapitány nélkülözte első számú kapusát, Pedro Gallését, így most a tartalékok bizonyíthattak neki. Egyelőre minden rendben a perui felkészüléssel.

21. (20.) NIGÉRIA

Egyszer hopp (Lengyelország ellen 1–0-s siker), másszor kopp (Szerbia ellen 0–2), mindenesetre erős ellenfelekkel szemben teszteltek a „Szuper Sasok”, akik így is folytatják, hisz a vb előtt még Angliával és Csehországgal is megmérkőznek. Vannak még kijavítandó problémák: rossz a szélső védekezés, túl sok szögletet és kapu közeli szabadrúgást enged a csapat ellenfeleinek, nagyon dadogós a védekezésből támadásba átmenet. Utóbbi következménye az, hogy kimondottan kevés helyzetet dolgoz ki a nigériai csapat, mely két mérkőzésen csak négy kaput eltaláló lövést hozott össze.

20. (19.) SZERBIA

A Marokkó elleni kellemetlen 1–2-re a Nigéria elleni 2–0 jött, jókora javulással a játékban – ehhez nagyban hozzájárult, hogy visszatért a kezdőcsapatba a védelem két veterán alapembere, a kapus Vladimir Sztojkovics és a belső védő Braniszlav Ivanovics. Kérdés, hogy az afrikai csapatok elleni meccsek mennyire jelentenek jó felkészülést Costa Ricára, Svájcra és Brazíliára a világbajnokságon – pláne úgy, hogy Szerbiának egyelőre nincsenek lekötött mérkőzései májusra.

19. (17.) IZLAND

Egyelőre leginkább az új mezek bemutatásának örülhetnek az izlandi drukkerek. Zakó Mexikótól (0–3), zakó Perutól (1–3), a védelem szokatlanul „engedékeny”, a csapat támadójátékát meghatározó Gylfi Sigurdsson meg nem bevethető. Az Everton középpályására nagy szüksége van az izlandi válogatottnak, mert Sigurdsson nélkül elég gyengécske az előrejáték. Probléma a vékony kispad – nagy különbség van a legjobb 14-15 játékos és a többiek között –, ez a felkészülési mérkőzéseken ütközik ki. Más kérdés, hogy az izlandiak az erős ellenfelekkel szemben megvívott felkészülési meccseken általában a vereségeket gyűjtik, hogy aztán a tétmérkőzésekre „élesítsék magukat.”

18. (22.) EGYIPTOM

Mohamed Szalah góljával a 91. percig vezetett az Európa-bajnok Portugália ellen Egyiptom, aztán jött Cristiano Ronaldo és fordított, majd a „fáraók” a Görögország elleni meccset is elvesztették. Igaz, akkor Szalah nem játszott… Az első számú sztár nélkül szárnyaszegett a támadójáték, így az egyiptomi futballrajongók a világbajnokságig alighanem kollektív imádkozással töltik az időt minden durva belépőnél, amelynek Szalah az áldozata. Figyelmeztető jel a vb előtt, hogy az egyiptomi védelem nagyon sebezhetőnek tűnik beívelések után – ebből baj lehet, hiszen a csoportellenfelek közül Uruguay és Oroszország is jelentős „légi erővel” bír.

17. (18.) OROSZORSZÁG

Kis malíciával azt is mondhatnánk, hogy még ez is kegyelemhelyezés a vb házigazdájának, mely pocsékul áll eddig a felkészülésben. Oroszország ötös nyeretlenségi sorozatban van, most három gólt kapott Brazíliától (0–3) és Franciaországtól (1–3) is. Sorra sérülnek le a kerettagok, biztató jelek alig-alig, legutóbb házigazda az 1994-es világbajnokság előtt volt ilyen rossz szériában, igaz, akkor az amerikaiaknak happy end lett a vége, mert továbbjutottak csoportjukból. Talán annyival biztathatják magukat az orosz drukkerek, hogy a csoportban a felkészülési partnernek választott argentin, spanyol, brazil, francia négyesnél csak könnyebb csapatok lesznek. Csúnya közjáték is van: a FIFA vizsgálatot indít, mert a franciák elleni szentpétervári mérkőzésen huhogott az orosz drukkerek egy csoportja. Ez még pont hiányzott…

16. (15.) SVÉDORSZÁG

Vereség Chilétől (1–2) és Romániától (0–1), nem ezt írta fel az orvos, annyi bizonyos. A svédeknek ki kellene találni valamit arra, hogy miként csempésznek valamiféle ötletet a támadójátékba – a Luxemburg elleni, tavaly októberi 8–0 óta a csapat egyszer sem szerzett egynél több gólt. A végén még valaki felhívja Zlatan Ibrahimovicot a szövetségből…

A dán válogatott története leghosszabb veretlenségi sorozatát érte el (Fotó: AFP)
A dán válogatott története leghosszabb veretlenségi sorozatát érte el (Fotó: AFP)

15. (16.) DÁNIA

A dán csapat nem kapott gólt Panama (1–0) és Chile (0–0) ellen, ezzel leírtuk a pozitívumokat. A támadójáték meg… hát ez nem az Elkjaer-Larsen vagy a Laudrup fivérek fémjelezte társaság, na. A dán válogatott így már viszont 13 mérkőzés óta veretlen, ez rekord a nemzeti csapat történelmében. Dánia ugyan januárban kikapott Svédországtól és Jordániától, de egyik találkozó sem volt hivatalos, FIFA által elismert találkozó.

SZAVAZÁS

Melyik csapat a legesélyesebb a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megnyerésére?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

14. (13.) SVÁJC

Svájc kipipálta Görögországot (1–0) és Panamát (6–0), legutóbbi 15 mérkőzéséből 13-at megnyert, különösebb gond az önbizalommal és a formával sincs… Vladimir Petkovic szövetségi kapitány remek morálról és teljesítményről beszélt Panama kiütése után – ez volt a svájciak legnagyobb különbségű győzelme felkészülési mérkőzésen 1991 óta. A következő felmérő, Spanyolország ellen, már nehezebb lesz.

13. (14.) MEXIKÓ

Izlandot simán elintézte Mexikó 3–0-val, hogy aztán kikapjon 1–0-ra Horvátországtól – Javier „Chicharito” Hernández az utóbbi találkozón ünnepelte 100. válogatottságát. A védelem összetétele és a középső középpályások kiléte még két kérdőjel, amelyet a szakmai stábnak a világbajnokságig ki kell egyenesítenie. Az sem feltétlenül töltheti el önbizalommal a csapatot, hogy erősen tartalékos horvát válogatottól kapott ki – a vicces az, hogy a találkozó előtt a mexikóiak még reklamáltak is a horvátok „gyenge” összeállítása miatt.

12. (12.) LENGYELORSZÁG

A késő őszi felkészülési mérkőzéseken nem játszhatott Robert Lewandowski, nem is szereztek gólt a lengyelek. Most már pályán volt „Lewa”, de Nigéria ellen így is nullázott Lengyelország (0–1), hogy aztán véres verejtékkel verje meg Dél-Koreát (3–2 a 92. percben szerzett góllal). A lengyelek első kalapos csapatként remek beosztást kaptak a világbajnokságon, de ha a mostani teljesítményen és a meccsen belüli teljesítményingadozáson nem tudnak javítani, még továbbjutás esetén is könnyen felszecskázhatja őket Belgium vagy Anglia a tizenhat között. A lengyelek legjobb kezdő tizenegye és a tartalékok között elég nagynak tűnik a szakadék, méghozzá egy nagy tornán a rövid kispad semmi jót nem jelent.

11. (11.) KOLUMBIA

A Franciaország elleni idegenbeli 3–2-es győzelemre sokan felkapták a fejüket, főleg, hogy a kolumbiaiak 2–0-s francia vezetés után fordítottak. A bravúrt Ausztrália ellen „pihente ki” a csapat Londonban egy 0–0-val. A szurkolók elégedettek, a kolumbiai sajtó is, José Pekerman szövetségi kapitány mindenkit óva int a csapat sztárolásától. „Jó csapat vagyunk, fejlődtünk, érettebbek lettünk, de kimondani azt, hogy mi lennénk a legjobbak? Hát, azt bizonyítani kellene” – mondta. Az egyetlen negatívuma az európai kiruccanásnak a védő Óscar Murillo sérülése.

10. (9.) HORVÁTORSZÁG

A Peru elleni 2–0-s vereségre alighanem néztek egyet a horvát drukkerek, hogy aztán a nem teljes erejű csapat Mexikó legyőzésével jelezze, nem kell annyira félteni. „Nagyon nehéz lett volna a helyzet, ha mind a két meccsünket elveszítjük az amerikai túrán” – jelentette ki Zlatko Dalic szövetslgi kapitány, aki a legjobban a több mint egyéves kihagyás után a válogatottba visszatérő Vedran Corluka játékának örült. Jöhet két nagyon kemény felkészülési találkozó, Brazília és Szenegál ellen.

9. (10.) URUGUAY

Két győzelem kapott gól nélkül, az áldozatok Csehország (2–0) és Wales (1–0). Hasonlóra – azaz két egymást követő, nullára hozott győztes meccsre – legutóbb 2016 őszén volt példa, nem jön rosszkor ez a formajavulás az uruguayiaknak a gyenge 2017-es évük után. Óscar Tabárez 185. mérkőzésén dirigálta szövetségi kapitányaként Uruguay válogatottját, ha így megy tovább, a világbajnokságon 190 fölé juthat.

Cristiano Ronaldo Hollandia ellen nem került közelebb Puskás Ferenc európai gólrekordjához (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo Hollandia ellen nem került közelebb Puskás Ferenc európai gólrekordjához (Fotó: AFP)

8. (8.) PORTUGÁLIA

Egyiptom ellen a ráadásban Cristiano Ronaldo egy duplával mentőövet dobott az Európa-bajnoknak (2–1), hogy aztán Hollandia kiosszon egy mázsás pofont (0–3) a portugáloknak. Portugália 2002 óta először veszített el világbajnokság előtti felkészülési mérkőzést. Fernando Santos szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget, mondván, túlzottan felforgatta a kezdőcsapatot azzal, hogy kilenc helyen változtatott. Ettől még nem volt boldog, és ezt jelezte játékosainak is. „Még döntetlent játszani sem szeretünk, képzeljék, mennyire utálunk veszteni” – mondta, majd hozzátette, levonja a következtetéseket a vereségből. A május-júniusi felkészülési mérkőzéseken meglátjuk, mik voltak ezek.

7. (7.) BELGIUM

Roberto Martínez csapata 16 mérkőzésesre nyújtotta veretlenségi sorozatát a Szaúd-Arábia elleni sima 4–0-s sikerrel, ezzel az összes világbajnoki résztvevő közül Belgiumé a második legjobb aktív széria. A spanyol edző jelezte: kulcsfontosságú lesz a keretbe kerülés szempontjából, hogy ki játszik jó formában (vagy egyáltalán) klubjában, erre különösen a Tottenhamből sérülései miatt kiszorult Toby Alderweireldet verhette ki a veríték. Martínez kimondta: hét mérkőzésre (azaz elődöntős szereplésre) készül, és hosszú vb-meneteléshez állítja össze a keretet. Persze a rendelkezésére álló parádés játékosanyagot elnézve merne mást mondani!

6. (5.) ANGLIA

Hollandia ellen 1–0-s siker (idegenben!), Olaszország ellen 1–1 a Wembleyben, de kis híján az is 1–0 lett. A Kane-telenített Anglia Gareth Southgate kapitánysága alatt igen masszív csapatvédekezésre váltott, ez a meccsek gólátlagának annyira nem tesz jót… Az angolok legutóbbi hat mérkőzésén összesen öt gól esett, a háromoroszlánosok csak egyet kaptak, de nem is szereztek egynél többet. Southgate a belső védőhármas jobb oldalára vezényelte Kyle Walkert, és úgy néz ki, egy labdabiztos középhátvéd-trióval vág neki a világbajnokságnak is. Azért így is szakértő legyen a talpán, aki a világbajnoki kezdőcsapatot meg meri tippelni. A kérdőjelek: ki lesz a balhátvéd? Bekerül-e a kezdőbe Dele Alli? Ki ad kreatív szikrát középpályáról? És ha ne adj Isten, Harry Kane nem lesz egészséges, elég-e gyors támadókkal pótolni, vagy kell egy klasszikus center? Az angolokat most nem vakíthatja el saját nagyságuk illúziója – a keretet elnézve ez erős is lenne –, és lehet, ez fogja őket segíteni Oroszországban.

5. (6.) ARGENTÍNA

Olaszország 2–0-s legyőzése után minden rendben volt, aztán kapott egy olyan brutális verést az argentin csapat, amelyre senki sem számított: a spanyolok elleni 1–6-os mészárlást még a sérült Lionel Messi sem tudta végignézni. A szövetségi kapitány Jorge Sampaoli úgy fogalmazott, Argentínát egyszerűen lepofozták a pályáról. „Szétvertek minket, ehhez hasonló a világbajnokságon nem történhet velünk. Nem vártuk, hogy Spanyolország ilyen erődemonstrációt tartson” – jegyezte meg. A 6–1-es vereség az argentin válogatott történetének holtversenyben legsúlyosabb kudarca és hatalmas sokk a világbajnokság előtt. Persze ki tudja, még lehet, hogy jókor jött. Sampaolit elsősorban a teljesen kibillent csapaton belüli egyensúly és a védelem szétesése aggaszthatja. Messi hiánya ide, Sergio Agüero hiánya oda.

4. (4.) FRANCIAORSZÁG

A kolumbiaiak elleni 2–3 kellemetlen meglepetés volt, és az oroszok elleni 3–1-es győzelem sem volt feltétlenül meggyőző, bár a franciák pont annyi extra egyéni megmozdulást villantottak fel, amely elégnek bizonyult. Az első elemzések szerint Didier Deschamps szövetségi kapitány válaszokat keresett márciusban, de csak kérdéseket talált… A csapatkohézió nem az igazi, a csapatjáték sem, alig-alig van jó kombináció, márpedig arra nem lehet építeni a világbajnoki szereplést, hogy Kylian Mbappé, Paul Pogba, Antoine Griezmann, vagy valamelyik másik sztár majd mindig villan egyet. A kapus Hugo Lloris nem is értette, amit látott. „Fogalmam sincs, miért nem járattuk jobban a labdát” – értetlenkedett. Deschamps Kolumbia ellen kedvenc formációját (4–4–2) játszatta, Oroszország ellen 4–3–3-ra váltott, a világbajnokságig elég sok személyi és taktikai döntést kell még meghoznia.

A spanyolok Isco vezérletével hatot vágtak Argentínának (Fotó: AFP)
A spanyolok Isco vezérletével hatot vágtak Argentínának (Fotó: AFP)

3. (3.) SPANYOLORSZÁG

Talán az összes vb-résztvevőből Spanyolország mutatta a legmeggyőzőbb játékot a márciusi mérkőzéseken. Julen Lopetegui csapata az első félidőben egészen kiválóan játszott Németország ellen, és csak magát okolhatja, hogy 1–0-nál nem tudott nagyobb előnyt szerezni, igaz, a végén az 1–1-es döntetlen igazságos volt. Argentína ellen széttépte a riválist, rendkívül gyors és agresszív játékkal. Isco három gólt szerzett a 6–1-re végződő meccsen, majd nem annyira árnyaltan panaszkodott egy kicsit helyzetére a Real Madridban, mondván, a válogatott „tartja életben”. Az eufória csitítására Lopetegui annyit mondott, a világbajnokságot úgyis nulla ponttal kezdi mindegyik csapat, bár tény, az önbizalommal nem lesz baj. Ha a spanyolok – akik 18 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre – ezt az arcukat mutatják a világbajnokságon, akkor nagyon nehezen lehet őket megállítani.

2. (2.) BRAZÍLIA

Egy démont kiűztek a brazilok, a németek elleni 1–7 démonát – mondhatni, még talán az eredményeknél is fontosabb volt a pszichológiai hatása a márciusi mérkőzéseknek. A Tite kapitánysága alatt újjáéledt selecao Oroszországot simán „összecsomagolta” (3–0), majd legyőzte a világbajnok németeket Berlinben (1–0), igaz, az a mérkőzés látványosan a braziloknak volt fontosabb. Brazília kilencmeccses veretlenségi sorozatot épített, és ami a vb-n nagyon fontos lehet, a csapatvédekezés egészen kitűnően funkcionál – a német válogatottnak a 92. percig kaput eltaláló veszélyes lövése sem volt a rendkívül fegyelmezett vendégvédelemmel szemben. És ne feledjük: Neymar még mindig partvonalon kívülre kényszerül sérülése miatt, azaz a brazilok várhatóan ennél is erősebbek lesznek.

1. (1.) NÉMETORSZÁG

Brazília véget vetett a 22 mérkőzéses veretlenségnek, sőt, a német válogatott négyes nyeretlenségi minisorozatban van. Ha jól keresgéltünk a statisztikák labirintusában, ilyenre 2004 óta nem volt példa! Joachim Löw azért vakarhatja a fejét, mert bár a spanyolok ellen kiválóan játszott a csapat, a brazilok elleni, hét helyen kicserélt kezdőcsapat jóformán helyzetet sem tudott kialakítani, és csak Julian Brandt becserélése hozott életet a pályára. A kulcsjátékosok közül Jérome Boateng és Toni Kroos is riadót fújt, mondván, több játékos lehetőséget kapott a legmagasabb szinten, és betlizett bizonyítás helyett.

„Figyelmeztető jel volt ez, az öltözőben mindannyian így értékeltük a történteket” – vélekedett Ilkay Gündogan. Löw sorolta a hibákat: túl sok labdát vesztettek el a németek, rosszul helyezkedtek, nem volt átütő erő a kontrákban és a belépőkben. Viszont…

„Nem aggódok, mert tudom, hogy ez a csapat egészen más játékra képes” – jelentette ki a szövetségi kapitány. És ezzel nem is nagyon tudnánk vitatkozni – mint ahogy azzal sem, hogy valószínűleg Németországnak van így is a legjobb minőségű kerete a vb előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik