Az oroszok kiütésével négy közé jutottak női pólósaink

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 16:22
null
A magyar válogatott kiváló védekezéssel megbénította az oroszokat (Fotó: Fuszek Gábor)
A margitszigeti női vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar válogatott nagyszerű első félidei játékot követően 11–7-re kiütötte az oroszokat. A Merész-csapat az elődöntőben Spanyolországgal csap össze.

A magyar válogatott Hollandia mögött a második helyen zárta a csoportot, az oroszok pedig a spanyol, olasz, orosz körbeverésből a legrosszabbul kikerülve végeztek a harmadik helyen.

A meccs legjobb képeiből készült galériánkat itt érheti el!
A meccs legjobb képeiből készült galériánkat itt érheti el!

Zuhogó esőben, kapufákkal és kimaradt lehetőségekkel indult a találkozó, amelyen a harmadik percben mi törtük meg a gólcsendet, majd újabb három perccel később az oroszok is beköszöntek: Bujka pöccintésére Boriszova bombája volt a válasz (1–1).

Innentől azonban egy bő negyedig lenulláztuk az oroszokat, miközben elöl egyre pontosabban kezdett játszani a csapat, és szépen elkezdtek potyogni a gólok.

Antal és Szücs a blokkok mellett, között, Keszthelyi ötméteresből talált be, majd Szücs lőtte ki a jobb felső sarkot, így 6–1-re elléptünk a szünet előtt.

MERÉSZ: NAGY BUTASÁG LETT VOLNA ELKEZDENI ROHANNI
A szövetségi kapitány a mérkőzés után adott nyilatkozatában elmondta, az utolsó percek nem a közönségszórakoztatásról szóltak, véleménye szerint hatgólos előnynél nagy butaság lett volna elkezdeni rohanni. A nyilatkozatot itt érheti el!

A második negyed végén és a harmadik elején az oroszok kozmetikáztak ugyan (6–3), de Takács ravasz góljával, majd Kisteleki Dóra megúszást követő löbbölése után visszaállt a közte öt (8–3).

A játékrész végén Ivanova pókhálózása után 9–5-re feljöttek a vendégek, de Antal ötméterese és Keszthelyi lökete következtében már hat volt közte (11–5), így pedig az utolsó percek már csendesen teltek, még az is belefért, hogy az oroszok ekkor kétszer is mattolták Bolonyait.

A magyar csapat így magabiztosan harcolta ki a négy közé kerülést, az elődöntőben pedig a spanyol válogatott lesz a Merész-lányok ellenfele.

Az NSO Tv helyszíni interjúi:

A Magyar Televízió felvétele:

31. VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, MARGITSZIGET
NŐK, NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 11–7 (2–1, 4–1, 3–3, 2–2)
Hajós uszoda 2000
néző. V: Bender (német), Margeta (szlovén)
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – ANTAL 3, Keszthelyi 2, Csabai, BUJKA 2, Kisteleki H., Szücs G. 2. Cs: Gangl (kapus), Illés A., Tóth I., Kisteleki D. 1, Takács O. 1, Czigány D.
OROSZORSZÁG: Karnauh – Boriszova 1, Karimova 1, Prokofjeva 1, GRINYEVA 2, Ivanova 1, Jarondajkina 1. Cs: Rizsova, Abdriziakova, Krimer, Komlakova, Trocskova.
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 12/1
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Boriszova (14. p.), Csabai (24. p.)
Olaszország–Görögország 7–7 (2–2, 3–2, 1–2, 1–1) – ötméteresekkel 4–2
Gólszerzők: Di Mario, Bianchoni 2-2, Garibotti, Radicchi, Emmolo 1-1, ill. Asimaki 2, V. Diamantopoulou, Avramidou, Charalampidi, Roumpesi, Plevritou 1-1

AZ ELŐDÖNTŐBEN(július 24.)
Hollandia–Olaszország
Spanyolország–MAGYARORSZÁG

AZ 5. HELYÉRT (július 24.)
Görögország–Oroszország

A 7. HELYÉRT (július 22.)
Franciaország–Nagy-Britannia 8–5 (3–1, 1–2, 3–1, 1–1)
Ld:
Guillet, Tardy 2-2, ill. Gibson-Byrne 3, Winstanley-Smith 2

Jegyvásárlás:jegyed.hu

PERCRŐL PERCRE

4. negyed

32. Vége a meccsnek, nagyon jó játékkal nyert biztosan a magyar csapat, és bent van a legjobb négy között, ahol Spanyolországgal fogunk találkozni. 11–7
32.
Alig van hátra valami, de Merész András így is időt kért.
32.
Azért egy kiállítást így is összekapartunk. Bujka lövése gyenge volt, Karnauh biztosan védett.
31. Bujka
svédcsavarját Karnauh védte. Sarokdobással jöhettünk, de már nem forszíroztuk a támadást.
31. Karimova
azonnal betalált. 11–7
30. Bujka
kezéről lopták le a labdát az orosz lányok, és már indulhattak is előre, csakhogy Antal Dóra szerelt. A bírók szerint szabálytalanul. Kiállítás.
30.
A szimpla emberelőnyt újabb magyar kiállítás tarkította, és ezt már belőtték az oroszok Grinyeva révén. 11–6
30.
Orosz támadás után Antal Dórát állították ki, orosz időkérés jött.
28.
Orosz emberelőny, nagyon megjáratták a labdát, de a lányok nagyon pörögnek, Bolonyai Flóra pedig szépen védett!
28.
Az oroszok megint eladták a labdát, cserében viszont Bujka csinált helyet szabálytalanul centerben.
27. Keszthelyi
pedig belövi. Mindent belő... Ezúttal szabadon hagyták hat méteren, ő pedig remek gólt lőtt. 11–5
27.
Kicsit hitehagyottnak tűnnek az oroszok, simán kivédekeztük őket.
26.
Az oroszok elszórakozták a támadásukat, megint jöhettünk, de nem sikerült gyorsan fordulni.
25.
Az ötméterest Antal Dóra végezte el, és kíméletlenül bevarrta a léc alá. 10–5
25.
Kiállítás az oroszoknál. Antal Dóra lőtt, de közben megszólalt a duda, ötméterest ítéltek nekünk, mert a kiállított játékos túl hamar jött vissza a medencébe.
25. Prokofjeva
lőtt, de kapu mellé.
25. A ráúszás után negyedszer is elhozták a labdát az oroszok.

3. negyed

24. Vége a harmadik negyednek, négygólos előny – nem rossz...
24. Az utolsó 10 másodpercre Merész András időt kért.
24.
Megjáratták az oroszok a labdát, aztán Ivanova nagyon szépen lőtt a bal fölső sarokba. 9–5
24. Kiállítás nálunk, az oroszok pedig időt kértek.
23. Bujka Barbara
kapott kiváló átadást Keszthelyitől, és centerből a jobb sarokba lőtt. 9–4
23.
Emberhátrányba kerültünk Keszthelyi hibája után, aztán Krimer lövése a kapufán csattant.
22.
Jó támadás volt, de a kapufa megmentette az oroszokat.
22. Prokofjeva
maradt egyedül a kapunk előtt, és nagyon okosan ejtett Bolonyai fölött a jobb sarokba. 8–4
22. Kisteleki Hanna
távoli lövését fogta Karnauh.
21. Bolonyai Dóra
védett szenzációsan a jobb saroknál.
21. Antal Dóra
megúszott, már csak a kapussal állt szemben, de inkább a másik oldalra játszott, Kisteleki Dórához, aki belőtte a nyolcadik magyar gólt. 8–3
20.
Előbb az oroszok, aztán a magyarok támadása akadt meg kontra miatt.
20. Góóóól! Takács Orsolya
kapta a labdát a bal szélen, majd ravaszul lőtte el a labdát két orosz mellett is a jobb alsóba. 7–3
19. Emberelőnybe kerültünk Abdrizjakova kiállítása után.
19. Szücs
távoli lövését Karnauh ütötte ki. Kisteleki Dóra kapta a labdát a sarokdobás után, és látszólag szabálytalanul szerelték, de a bíró máshogy gondolta...
18.
Emberelőnybe kerültek az oroszok, és Jarondajkina éles szögből kegyetlenül bevarrta a bal fölsőbe. 6–3
17. Bujka Barbara
kapott kiváló átadást, majd már csak a kapussal állt szemben, de a jobb alsóra helyezett lövésbe még belepiszkált Karnauh.
17.
Az oroszok hozták el a labdát, támadhattak is, de gyenge lövéssel fejezték be az akciót.

2. negyed

16. Vége a második negyednek, biztos vezetésről várhatjuk a harmadik és a negyedik negyedet. 6–2
15.
Szépítettek az oroszok. Grinyeva lőtt a jobb alsó sarokba. 6–2
15.
Ezt az emberelőnyt nem sikerült jól megjátszani, Kisteleki Hanna lövése nem talált utat az orosz hálóba.
14.
Magyar emberelőny, természetesen időkéréssel fűszerezve.
13.
Orosz emberelőny, de ezzel sem tudtak mit kezdeni... Most centerben próbálkoztak, de kihagyták.
13.
Micsoda gól!!! Távolról vette célba a jobb fölső sarkot Szücs Gabriella, és oktatófilmbe illő módon ki is lőtte! 6–1
12.
De minek az emberelőny, ha nem tudják kihasználni?! Fordulhattunk és jötettünk előre.
12.
Most persze emberelőnyt kaptak az oroszok... A szövetségi kapitányuk mindjárt időt kért.
12.
Az oroszok gyorsan eladták a labdát, Antal Dóra kapta a kapu előtt Czigány Dórától, és emberrel a nyakán lőtt a jobb alsó sarokba. 5–1
11.
Az ötméterest Keszthelyi Rita a jobb fölső sarokba lőtte. 4–1
11. Prokofjeva
vesztette el a labdát, gyorsan indultunk, Antal Dórát pedig a kapu torkában szabálytalanul akadályozták. Ötméteres.
11. Kisteleki Hanna
lövése a kapusról ment ki, sarokdobás. Ezt a labdát hamar elvesztettük...
10.
Emberelőnyben az oroszok, Karimova azonban közelről nem tudott betalálni.
9.
Lefordultunk, indulhattunk, de a helyzet kimaradt. A labda nálunk maradt, emberelőnybe kerültünk, Szücs pedig nem sokat vacakolt, a blokk mellett a bal alsóba lőtt. 3–1
9.
Rögtön egy emberelőnnyel indítottak az oroszok, de közelről csúnyán mellé lőtték a helyzetet.

1. negyed

8. Ezzel a lehetőséggel azonban nem tudtak élni az oroszok. Az utolsó másodpercekben még támadhattunk, Keszthelyi távoli, ejtésszerű lövése a lécen csattant.
8.
Jó rég óta játszanak már az oroszok a magyar kapu előtt. Orosz időkérés.
8. Bolonyai
szép védése után tovább támadhattak az oroszok, majd Rizskova a lécet találta el.
7.
Emberelőnybe kerültünk egy elrontott orosz lehetőség után. Türelmesen játszottuk meg az előnyt, és a kezek erdejében Antal Dóra megtalálta az utat a kapuba. 2–1
6.
Ezt nagyon beszedtük! Boriszova valahonnan a „világ végéről” eresztett meg egy bombát, amely utat talált a magyar hálóba. 1–1
5.
Körbejárattuk a labdát, majd Kisteleki Dóra találta el a kapufát, aztán kiválóan adott középre, Antal Dóra közeli pöccintését azonban védte az orosz kapus.
5. Ivanova
kiállítása miatt emberelőnybe kerültünk, de előbb magyar időkérés.
5.
Gyors egymásutánban előbb a magyaroknál, majd az oroszoknál ítéltek kontrát.
4.
Őrült rohanás van, Boriszova lőtt, a kapufát találta el.
4. Kisteleki Dóra
közelről kétszer sem tudott túljárani Karnauh eszén.
3.
Megint emberelőnybe kerültek az oroszok, de Jarodnajkina lövését fogta Bolonyai.
3. GÓÓÓL! Kisteleki Dóra
kiváló passzát Bujka Barbara pöccintette centerből a hálóba. 1–0
2.
A támadást elsiettük, Boriszova lőhetett, de ebből sem lett semmi.
2. Ivanova
került helyzetbe, meg is nézte a bal alsót, de Bolonyai kiszedte a labdát, nincs gól.
1.
Máris emberhátrányba kerültünk, Csabai Dóra ment ki. Az oroszok szépen megjátszották, aztán Karimova szinte szétzúzta a lécet.
1. Zuhogó esőben indult a meccs, az oroszok hozták el a labdát.

AZ NSO AJÁNLJA:
MENETREND, A TORNA PROGRAMJA

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik