Bárzene és ötöspárbaj: belakta az uszodát a magyar válogatott

„Köszönöm szépen a figyelmüket, végezetül pedig sok sikert kívánok a magyar vízilabda-válogatottnak a soron következő kihívásokhoz!”

A csütörtök reggeli Budapest–Podgorica repülőjárat kapitánya külön köszöntötte a világkupadöntőre tartó küldöttségünket, figyelmességét vastapssal díjazták az utastérben. A korai indulás miatt ezúttal elmaradt a kártyázás a váróban, és a levegőben sem kellett különböző elfoglaltságokat keresniük a játékosoknak: röpke egy óra alatt megérkeztek Podgoricába. A reptéren méretes tábla jelezte, hogy péntektől vasárnapig rangos eseményt rendeznek a montenegrói fővárosban, ezen kívül viszont egyetlen hirdetést sem szúrtunk ki, a helyi sportnapilap csütörtöki száma sem foglalkozott a tornával.

Valami mégis azt súgja, hogy a házigazda horvátok elleni negyeddöntőjére nem kell lasszóval toborozni a nézőket. A Balkán szívében egyébként „megállt az idő”, a külvárosi épületek megőrizték a jugoszláv építészet stílusjegyeit, ám a Moracsa partján azért találunk zöldterületet, parkokat és focipályákat – no meg persze uszodát is. A létesítmény kapuját csak péntek délután nyitják ki a nagyközönségnek, de a kerítés túloldalán már nagy a sürgés-forgás: büfébódékat és kisebb színpadot állítottak fel a szabadban, a kezdésre a díszítőelemek is a helyükre kerülnek.

A magyar válogatott csütörtök délután már a helyszínen gyakorolt: az edzés elején a mezőnyjátékosok „belőtték” a kapusokat, a változatosság kedvéért némi úszás is szerepelt a programban, majd rövid taktikai eligazítás következett. Varga Zsolt szövetségi kapitány szokásához híven minden részletre ügyelt, ha kellett, a parton mutatta be az adott mozdulatsort. Fél óra elteltével a sapkák is előkerültek, a fór-hátrány játékot igyekezett tökéletesíteni a csapat, miközben Csoma Kristóf és Gyapjas Viktor egymást váltotta a kapuban. A hollandok addig türelmesen vártak a sorukra, na és persze árgus szemekkel figyelték az edzésünket – azért remélhetőleg tudunk még újat mutatni nekik…

A szervezők sem tétlenkedtek: az eredményjelzőt és az órát is tesztelték (annyi baj legyen, Varga Zsolt stopperrel mérte a támadóidőt), a műsorközlő pedig tízpercenként felolvasta a péntekre megírt szövegét, egyelőre mérsékelt lelkesedéssel. Most még nem volt kit köszöntenie a lelátón, a medencében is szépen, csendben zajlott a munka, mindenki pontosan tudta a dolgát. Az aláfestést szolgáló bárzene sem fokozta különösebben a hangulatot, a gyakorlást lezáró szétlövés viszont igen, elvégre az ötméteres edzésen is ötméteres, a lövőknek és a kapusoknak egyaránt számít a presztízs.

Időközben a hollandok már elkezdték róni a hosszokat, a mieink addigra már az öltözőben voltak – az olaszokkal közös fárasztó edzőtáborozás és a podgoricai átmozgató edzés után a regenerációra is figyelni kell. Annál is inkább, mert sorozatterhelés vár a magyar válogatottra: három nap alatt három mérkőzést játszik a csapat Montenegróban. Persze az sem mindegy, milyen mérkőzéseket: a negyeddöntő biztos, az elődöntő valószínű – a döntőhöz a bukaresti selejtezőben látott gyors és lendületes játékra lesz szükség.