Középút – Somlóvári Dávid jegyzete

Néha azért nehéz ütős, az olvasót gondolkodásra bíró véleményt írni, mert nem teljesen egyértelmű, hogy az adott témát milyen szemszögből közelítsük meg. Félig teli vagy üres a pohár? Ugye, ismerős kérdés? Eleve egyre veszélyesebb trend, a fórumokon, a médiában – vagy akár a kocsmai baráti beszélgetések alkalmával is – divattá vált az egysíkú látásmód.

Középút nincs.

Pedig van.

Sőt, az van leginkább.

Mert nem minden fekete vagy fehér, nem minden igaz vagy kategorikusan hamis. Nem minden rossz vagy jó.

Mint ahogy női pólóválogatottunk Eb-szereplése sem ilyen.

Pusztán a tényeket nézve lehetne abból is kiindulni, hogy a címvédő csapatunk ezúttal a bronzmeccsen kapott olyan verést, hogy egy pillanatig sem volt esélye a győzelemre. De minden álszerénység nélkül az is kijelenthető, hogy eggyel több jó ütemben meghozott tökéletes döntés válogatottunk bármely tagjától vagy eggyel kevesebb minket sújtó bírói ítélet, de akár egy jó időben a szerencseautomatába bedobott zseton is elegendő lett volna a hollandok elleni elődöntőben, hogy nyerjünk, és ismét fináléban szerepeljünk.

Márpedig ez előzetesen nem várt siker lett volna átalakuló, részben rutintalan csapatunktól.

A mostani keretből mindössze hatan voltak részesei a két és fél évvel ezelőtti belgrádi diadalnak, több játékosunk ezúttal az első vagy második világversenyén vett részt. Vannak, akiknek még fejlődniük kell – közhely, de elsősorban mentálisan. Hogy biztosabban fogják meg azt a labdát, hogy tudják, és ne csak reméljék, hogy a csapattárshoz passzolják még a legkiélezettebb szituációkban is.

Az alap jó. A hegytetőre tartó autónkban még bőven van benzin, de legalább ennyire igaz, hogy vigyáznunk kell arra is, hogy egy rossz kuplungolással nehogy lefullasszuk, és hátrafelé kezdjünk el gurulni.

És továbbra is ott „Bujkál” bennem a kisördög, hogy valaki még nagy hasznára tudna lenni ennek a válogatottnak…