Elhunyt Pócsik Dénes

Brandi Jenő, az 1936-os olimpián győztes válogatottunk csatára, minden idők egyik legnagyobb erejű bombázója, a híres edző és játékvezető mondta a szálfatermetű, rettentő erejű hátvédről, hogy nem ismert nála nagyobb lövőerejű pólóst. Kiváló mellúszóként tűnt fel - Egerben egy ugyanazon családban éltek az úszók és a vízilabdázók már az ifjú csodaúszó, Bárány István korától, az 1920-as évek közepétől, a testvérsportágak között természetes és hagyományos volt az "átjárás" - országos ifjúsági bajnokságot nyert többek között 200 méteren 1957-ben. Hamar kibontakozott nem mindennapos tehetsége a vízilabdában, Laky Károly szövetségi kapitánynak 1960-ban tűnt fel, meghívta a válogatottba, s 1962-ben már törzstagként szerepelt Lipcsében az aranyérmes Európa-bajnoki együttesben. Két év múlva a nagy öregek, Gyarmati, Kárpáti, Boros társaságában az aranyfedezetet jelentő fiatal nemzedék legjobb védőjeként volt részese Rusorán II, Bodnár, Felkai és Konrád II-vel együtt tokiói olimpiai győzelmünknek.
Pócsik Dénes 86 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, a tokiói után részt vett a mexikói (bronzérem), majd az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon is (ezüst). A lipcseit követően tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő csapatnak 1966-ban Utrechtben, s kétszer az universiadén első helyet szerző főiskolai válogatottunknak is (1963 és 1965).
A vízhez kötötte egész életét, így készült és rendezkedett be tanulmányai során is. Miután befejezte Egerben a Tanárképző Főiskolát, s megkapta testnevelő tanári diplomáját, Budapesten előbb elvégezte a TF Továbbképző Intézetének úszóedzői tanfolyamát, majd vízilabda-szakedzői oklevelet szerzett. 1973-ban és 1974-ben játékos-edzőként vezette az Eger csapatát, s mindkét esztendőben az előkelő negyedik helyen végeztek az első osztályban. Később nemzetközi tapasztalatokra vágyott, Kuvaitban kezdte, majd 1981-től hét éven át vezette a holland válogatottat. Mielőtt Ausztráliába tette volna át működési helyét, a kilencvenes évek elején ismét hazatért, s két évig az egriek szakosztályvezetőjeként, illetve klubigazgatójaként dolgozott.
Ausztráliában rendkívüli megbecsülésnek örvendett, mindenekelőtt az utánpótlás-nevelésben végzett eredményes munkájának köszönhetően. Négy évvel ezelőtt érkeztek az első aggasztó hírek egészségi állapotáról, majd arról, hogy Perthben, állandó lakó- és munkahelyén súlyos, de sikeres operáción esett át. Minden siker viszonylagos… Pócsik Dénes testben, lélekben, akaratban is erős ember volt, s tudta, érezte, józanul felmérte, hogy haza kell térnie - még idejében, a végső búcsúja előtt.
Nagyszerű sportember volt, remek edző és barát, csodálnivaló ember. Külföldi szerződéseit, tudtuk, nemcsak a becsvágya vezérelte, hanem az is, hogy egyik gyermekének hosszú éveken át folyamatos és állandó különleges gondozásra volt szüksége, ez pedig nagy költségekkel járt. Néhány évvel ezelőtt óriási lelkierővel küzdötte le szeretett felesége korai halálának fájdalmát. A sors csapásait zokszó nélkül tűrte, akárcsak az agytumorjával járó megpróbáltatásokat. Mindvégig igaz emberként őrizte meg méltóságát, derűjét, rajongását a sportért, a vízilabdáért.
Már életében legenda övezte szűkebb hazájában, amelyhez mindörökre hű maradt, s ahová meghalni is visszatért. Emberségét, sportnagyságát - nem nehéz megjósolni - hamarosan a szobra is hirdeti majd az utókornak szeretett városában, vízilabdázásunk világhírű fellegvárában, Egerben.