Jégkorong: szintet lépett a nyáron az Ocskay-akadémia

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 08:52
Címkék
Még a nyáron született meg a döntés a négy államilag kiemelt jégkorongakadémiáról. A székesfehérvári központ eddig is sorra szállította az eredményeket, a legutóbbi változásokról az akadémia vezetője, Fekti István nyilatkozott.

Két budapesti, egy székesfehérvári és egy miskolci központú kiemelt jégkorongakadémia létesült (egy győri és egy debreceni alközponttal) a kormány nyár eleji döntésének értelmében. Az új rendszer kivételes lehetőséget biztosít az abban résztvevőknek, ezt így látja az Ocskay-akadémia résztvevője, Fekti István is.Fekti István is.

„Az első mérföldkő az volt, amikor az akadémia megalakult 2010-ben, ez pedig a következő olyan lépés, ami nagy kihívásokat és változásokat eredményezhet – kezdte az Utánpótlássportnak. – Először is szintet kell lépnünk ahhoz, hogy ezeket a forrásokat úgy tudjuk felhasználni, ahogyan szeretnénk, ez pedig a szakmai munka minőségének az emelése, ennek érdekében már az idén szerződtettünk külföldi szakemberek. A másik fontos feladat pedig a Titánok csapatának megmentése volt.”

Még jobb feltételek mellett dolgozhatnak a fiatalok Fehérváron Forrás: jegkorongakademia.hu
Még jobb feltételek mellett dolgozhatnak a fiatalok Fehérváron Forrás: jegkorongakademia.hu

Még jobb feltételek mellett dolgozhatnak a fiatalok Fehérváron  •  Forrás: jegkorongakademia.hu

A fehérvári műhely különlegessége, hogy az Erste Ligában is indít csapatot – természetesen fiatal játékosokra támaszkodva.

„Négy korosztályos csapatunk van a nemzeti akadémiai rendszeren belül, és egyedülálló módon nálunk van felnőtt versenyeztetési lehetőség is. Ez azt eredményezi, hogy sokan felfelé játszanak, két juniorcsapatot indítottunk, ez nagy kihívás, próbálunk ennek tekintetében létszámban és minőségben is megfelelni.”

Az új feltételek mellett természetesen érkeztek új szakemberek, de közben az eddig jól bevált szakembergárda sem távozott.

„Fontos volt, hogy az induláskor szerettük volna megtartani az edzői stábot, amellyel eddig nagyon eredményesen dolgoztunk, és egy mentoredzőt hoztunk föléjük Stephan Lund személyében, aki analizálja az itt folyó munkát, és segíti a szakembereket jégen és jégen kívül. Mellette Bartalis Balázs pedig az egyéni képességfejlesztés területén fog dolgozni, akinek fiatal kora ellenére már most nagy tapasztalata van ebben.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
10 perce

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
12 perce

A Real Madrid sztárjával erősíthet a Liverpool – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 perce

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
56 perce

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
1 órája

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 órája

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
9 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik