Vívás: a 15 éves Büki Lili, aki kétszer is legyőzte az olimpiai bajnokot

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.30. 11:46
Címkék
Fantasztikus felnőtt országos bajnokságot zárt a tataiak 15 éves vívója, Büki Lili. A kadétkorú párbajtőröző amellett, hogy egyéniben bronz-, csapatban pedig aranyérmet szerzett, kétszer is legyőzte az aktuális olimpiai bajnokot, Szász-Kovács Emesét. Honlapunknak a versenyző és edzője beszélt a két sikerről, valamint a további tervekről.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Parádésan szerepeltek az utánpótláskorú vívók a hét végi felnőtt országos bajnokságon. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett viadalon a női mezőnyben mindhárom egyéni számot fiatal vívó nyerte. Párbajtőrben a legjobb négy között négy utánpótláskorú versenyző volt. Közülük is kiemelkedik a 15 éves tatai Büki Lili teljesítménye, aki ugyan „csak” harmadik lett, de a negyeddöntőben búcsúztatta az itthon hosszú ideje veretlen, Rióban olimpiai bajnoki címet szerzett Szász-Kovács Emesét.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Parádésan szerepeltek az utánpótláskorú vívók a hét végi felnőtt országos bajnokságon. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett viadalon a női mezőnyben mindhárom egyéni számot fiatal vívó nyerte. Párbajtőrben a legjobb négy között négy utánpótláskorú versenyző volt. Közülük is kiemelkedik a 15 éves tatai Büki Lili teljesítménye, aki ugyan „csak” harmadik lett, de a negyeddöntőben búcsúztatta az itthon hosszú ideje veretlen, Rióban olimpiai bajnoki címet szerzett Szász-Kovács Emesét.

Büki Lili egyéniben bronzérmet szerzett a felnőtt ob-n Forrás: Facebook
Büki Lili egyéniben bronzérmet szerzett a felnőtt ob-n Forrás: Facebook

Büki Lili egyéniben bronzérmet szerzett a felnőtt ob-n  •  Forrás: Facebook

„Igazából egész hétvégén jól ment a vívás, pénteken és szombaton is, vasárnapra kissé elfáradtam – mondta a még kadétkorú Büki Lili. – Emese ellen felszabadultan tudtam vívni, s ennek végül meg is lett az eredménye. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy négy közé juthatok egyéniben, természetesen nagyon boldog vagyok.”

Az edző, Plásztán Attila roppant büszke a tanítványára, elmondta, még ő sem számított rá, hogy a még nagyon fiatal versenyzője ilyen remek eredményekkel zárja a viadalt:
„Annak ellenére, hogy hibátlan mérleggel jutott tovább a selejtezőből, borzasztó nehéz ágra került. Azonban ez nem zavarta meg, sorra jutott túl felnőttválogatott ellenfeleken. Majd a negyeddöntőben, hatalmas örömünkre, legyőzte az aktuális olimpiai bajnokot, ami az utóbbi időben senkinek sem sikerült itthon.”

A leány az egyéni bronz mellett a csapatban is érmet nyert, hiszen vasárnap a tataiak (a társaságában Gnám Tamarával, Kun Annával és Molnár Petrával) bajnokok lettek. Büki elárulta, régóta várt, nagy sikert értek el:
„Nagyon akartuk már ezt a csapataranyat, hiszen az utóbbi években mindig másodikok voltunk, nem sikerült nyerni. Sejtettem, hogy lehet esélyünk, de mindenkinek egész nap jól kellett teljesítenie, ami szerintem sikerült is.”

A tataiak öröme csapatverseny után Forrás: Facebook
A tataiak öröme csapatverseny után Forrás: Facebook

A tataiak öröme csapatverseny után  •  Forrás: Facebook

Plásztán a hét végi viadalt leszámítva is nagyon elégedett tanítványával, elmondta, remek alany az edzéseken, akivel öröm együtt dolgozni:
„Igazából a világon semmi probléma nincs vele. A tréningeken maximálisan partner, fegyelmezett, szorgalmas, rendszeresen magától különmunkát végez. Róla ráadásul tudni kell, hogy Székesfehérváron lakik, ezért sokat is utazik az edzések miatt, hetente háromszor Tatán, egyszer pedig Budapesten vív.”

Adódik a kérdés a felnőttek között aratott siker után, mi várható Lilitől a tavaszi korosztályos világversenyeken. Az edzője egyelőre óvatosan fogalmaz:
„Először is szeretnénk eljutni az Európa- illetve, világbajnokságra. Egyelőre jól áll a ranglistákon, de addig még több verseny van, amely változtathat a helyzeten. Van esélye akár a juniorok között is a szereplésre, de az elsődleges cél, hogy a saját korosztályában hozzon haza valami nyakbavalót a kontinensviadalról.”

Ami a hosszabb távú célokat illeti, Plásztán Attila szerint 15 éves lánynak minden adott ahhoz, hogy a felnőttek mezőnyében is sikeres legyen:
„Úgy gondolom, ha hasonlóan dolgozik a továbbiakban is, akkor egyszer csak felnőttválogatott lesz, és biztos vagyok benne, hogy ott is megállja a helyét. Remélem, az álmai között nemcsak az olimpiai bajnok legyőzése szerepel, hanem hogy egy napon ő is az legyen.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik