Cselgáncs: Radics Maja berúgta az ajtót a nemzetközi porondon

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2025.03.29. 20:42
null
A bajaiak 14 éves dzsúdósa, Radics Maja a somorjai és a poreci korosztályos Európa-kupa-győzelem mellett az idén már az ifjúsági és a junior ob-t is megnyerte.

Kiválóan kezdték az évet a magyar ifjúsági korú cselgáncsozók az Európa-kupa-sorozatban: előbb a somorjai állomáson hét, majd a poreci versenyen hat érmet nyertek, közte három-három aranyat begyűjtve mindkét mindkét helyszínen. Ugyanakkor a mieink közül csupán Radics Maja mondhatta el magáról, hogy mindkét viadalon diadalmaskodni tudott. A Mogyi Bajai JC 14 esztendős ígérete még csak elsőéves az ifjúságiak (U18) között, így az idén indult először a korosztályban Ek-versenyen, és rögtön két győzelemmel rajtolt a 40 kilósok súlycsoportjában.

Nem számítottam arra, hogy elsőéves ifiként azonnal ilyen sikereket tudok majd elérni, főleg úgy, hogy a riválisok nagy része egy vagy akár két évvel is idősebb nálam

 – mondta Maja az Utánpótlássportnak. – A felkészülés alatt az edzőimmel igyekeztük kidolgozni azt a taktikát, amellyel akár már ezen a szinten is érvényesülni tudok, és meg tudom lepni vele az ellenfeleket. Hál' istennek, eddig remekül bevált, amit kitaláltunk, és így sikerült Somorján és Porecben is megverni valamennyi riválisomat. Természetesen, nagyon örülök ennek a két győzelmemnek, mert ezek nagyon fontos pozitív visszajelzések a serdülőből az ifjúsági korosztályba átlépve. Úgy érzem, az elmúlt időszakban sokat fejlődtem, erősödtem. Az állóképességemen, illetve a technikai repertoáromon is dolgoztunk, és ez úgy tűnik, kezd visszaköszönni a versenyeken.” 

Radics Maja sorozatban szállítja a sikereket mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken Forrás: EJU

Végvári Martin tanítványa időközben nemcsak nemzetközi porondon remekel, hanem a hazai versenyeken is dominál: március elején megnyerte az ifjúságiak országos bajnokságát a 40 kilósok között, majd a múlt hét végén a juniorok (U21) ob-ján is aranyérmet szerzett, méghozzá egy kategóriával feljebb, a 44 kilósok mezőnyében.

„Büszke vagyok rá, hogy az ifi ob után a juniorok között is sikerült nyernem az ob-n. Mivel az idősebbek között egy súlycsoporttal feljebb indultam (a junioroknál a 44 kilós legkisebb kategória – a szerk.), így a mezőny zöme jóval nehezebb és idősebb volt nálam.

Igazán értékes skalpokat tudtam begyűjteni, sikerült olyan ellenfeleket is legyőzni, akiket korábban versenyen még nem tudtam megverni.

Radics Maja Forrás: EJU

Majának mondhatni, a vérében van a sportág, hiszen az édesapja, Radics Attila kiváló cselgáncsedző, aki a Mogyi Bajai Judo Club vezetőedzőjeként, valamint a junior női válogatott szövetségi edzőjeként is tevékenykedik.

„Nyilván, apukám hatására is már nagyon fiatalon elkezdtem dzsúdózni, tíz-tizenegy éve annak, hogy először tatamira léptem.

Többször abbahagytam, illetve közben más sportágakat is kipróbáltam, de végül mégiscsak a dzsúdósport mellett kötöttem ki, és ez jó választásnak is bizonyult.

Bár alapvetően nekem nem ő az edzőm, de természetesen rengeteget szoktunk beszélgetni a dzsúdóról, és mivel hatalmas tapasztalata van edzőként, rendre ellát hasznos tanácsokkal is."

Legközelebb Radics Maját az április első felében Szerbiában rendezendő Gymnasiadén láthatjuk versenyezni. Hozzátette, a nyári ifjúsági Európa-, illetve világbajnokságon is szeretne majd minél jobban teljesíteni.

(Kiemelt képen: Radics Maja és édesapja, Radics Attila, aki a Mogyi Bajai JC edzője, illetve a junior női válogatott szövetségi trénere is Forrás: Mogyi Bajai JC)

 

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
13 órája

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
16 órája

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
17 órája