Tokió 2020: Szatmári András sem jutott 16 közé a kardozóknál

K. T. I.K. T. I.
2021.07.24. 05:41
null
Szatmári András hiába vezetett sokáig, nem tudott továbbjutni (Fotó: MTI)
Szatmári András számára is az első asszó jelentette a végállomást egyéniben a férfi kardvívók versenyében: a 2017-es világbajnok sokáig vezetett iráni ellenfele ellen, ám 11:10-nél hátrányba került, a hajrában megsérült és nem tudott fordítani.

Az első tust a világranglista 21. helyén álló Ali Pakdaman adta, aztán egy együttes, el nem döntött találat után Szatmári zsinórban három akciót fejezett be sikeresen, ezzel egy pillanatra ellépni látszott. Pakdaman azonban 3:3-ra visszajött. Egy pillanatra úgy tűnt, 7:4-re elléphet Szatmári, de az iráni videózást kért és igaza lett, így ismét egy tusra fogyatkozott a különbség. Mindez viszont nem jelentett fordulópontot: a következő három pont megint 2017 világbajnokáé lett, aki így 8:5-ös előnnyel fújhatott egyet az egyperces szünetben.

A folytatás szorosan alakult, kifejezetten sok együttes, el nem döntött találattal. 10:9-nél Pakdaman egy tusra felzárkózott, majd 11:11-nél egyenlített, ezzel izgalmassá téve a végjátékot. Az iráni a következő akciónál szabályosan lekergette Szatmárit a pástról, aki nem tudott közbevágni, ezzel 1:0 után először került előnybe a rivális.

Szatmári egyenlített, aztán ismét egytusos hátrányba került (12:13), újabb peches találattal pedig egy tusra került a kieséstől (12:14), a magyart ráadásul ápolni is kellett, a jobb kezét fagyasztották. Az MTK 28 éves vívója folytatni tudta, fordítani azonban nem volt esélye, egy újabb együttes találat révén Pakdaman befejezte az asszót (12:15).

A Decsi Tamást búcsúztató Max Hartung így az iránival találkozik a legjobb nyolc közé jutásért.

Szatmári András: Még keresem a szavakat...
„Nem az ellenfelem lepett meg: ez nem az én vívásom volt. Még keresem a szavakat, mert nem szoktam így vívni, alig voltak akcióim, csak tartottam a kardot a kezemben. Nem éreztem az ötkarika nyomását, nem ez volt a gond – én voltam a gond, a vívásom. Azt mondtam az olimpia előtt, ha jól vívok, akár meg is nyerhetem a versenyt. Ezt most is így gondolom. A baj csak az, hogy nem vívtam jól... A csapatverseny még előttem áll, a négy napnak elég kell lennie arra, hogy átállítsam a fejemet – elméletileg. De most még közeli ez a vereség, a korai búcsú, úgyhogy inkább csak reménykedem abban, hogy elég lesz. Nem szeretnék érem nélkül hazamenni Tokióból” – értékelt Szatmári András a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítójának, Kovács Erikának.

 

TOKIÓ 2020
VÍVÓVERSENYEK
KARDVÍVÁS, EGYÉNI
A legjobb 32 között

Decsi Tamás–Max Hartung (német) 8:15
Szatmári András–Ali Pakdaman (iráni) 12:15
Szilágyi Áron–
José Quintero (venezuelai) 15:7

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
10 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
10 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18