KOVÁCS ERIKA
2021.12.31 10:59 Frissítve: 2021.12.31 10:59

Szilveszter 2022: könny, mámor, Tokió

Egy olimpiát testközelből megélni egyben érzelmi hullámvasutat is jelent, és hozhat magával olyan megnyilvánulásokat is, amelyekre nem mindig büszke az ember. 

 

A vesztes elődöntő után talán nem is gondolták volna a kardvívók, hogy micsoda földöntúli boldogságot jelent majd a bronzérem (Fotó: Mirkó István)

A szélrózsa minden irányába futottunk – az események elé és után, de ez így a természetes, elvégre mégiscsak egy olimpián dolgoztunk.

Persze akadt olyan is, sőt, ilyenből volt csak igazán, amikor egyedül „fogtunk” több versenyt, ez meg az eszement rohanás és a bődületes mennyiségű karakter termelése mellett néha hozott vadhajtásokat, vagy fogalmazzunk úgy, nem túl szép megnyilvánulást.

Részemről is.

A kifejezetten ronda mondat miatt már többször elnézést kértem az érintettől, ezúttal jöjjön a bocsánatkérés – immár nyilvánosan.

A naptár július 28-át mutatott: ez volt az a nap, amelyről már jó előre tudtuk, hogy zsúfolt, zaklatott, de vélhetően csodás eredményekkel teli lesz. A kollégám Tóth Krisztián miatt a dzsúdósokkal töltötte a napot, én meg Tokió két végében.

Ez utóbbi persze hordozott magában némi kockázatot, hiszen az uszoda, ahol 200 pillangón Milák Kristóftól reméltük az aranyat, mellette pedig én magam abban bíztam, hogy Kenderesi Tamás is odaér a dobogóra, és a vívócsarnok, ahol a férfi kardcsapat végső sikerét vártuk, nagyjából az Óbuda–Ócsa távolságot jelentette a nap kellős közepén a 15 milliós Tokión keresztül átvágva.

Hogy egyikről sem maradtam le, az egyfelől köszönhető annak, hogy az amerikai tévénézőknek az úszódöntőket esténként akarták tálalni, ez meg Japánban a délelőtti idősávot jelentette, másfelől annak, hogy csodával határos módon az uszodában reggel megrendelt taxi a kért időpontban várt a parkolóban – hogy ez hogyan sikerülhetett, azon már ott elámultam, hiszen aki megjárta az olimpiát, tudja, a játékok és a szervezés egyik igencsak neuralgikus pontja épp az autórendelés volt...

A második magyar arany bezsákolása és a Kenderesi miatt ejtett könnyek (hét századon múlt a bronz...) után „átrepültem” a vívókhoz, erre volt negyven percem – és itt jött a második ámulat, mert odaértem!

Maradt négy percem, hogy végigloholjak a nagyjából két kilométernyi, akadályokkal (úgymint „Fertőtleníts!”, „Azonosítsd magad!”, Mutasd a táskád!”, „Van nálad bármilyen folyadék?”) nehezített folyósokon a teremig, de az olaszok elleni elődöntő második asszójának végére lehuppantam a lelátó egyik székére.

Jöhet a nap második aranya!

Ha volt győzelem, amelyet nagyon óhajtottam a játékok kezdete előtt, az a férfi kardcsapaté volt, és az elődöntőben látottak jó ideig azt vetítették előre, hogy Szilágyi Áronék legalábbis megküzdhetnek a legszebb éremért a dél-koreaiak ellen a döntőben.

Aztán kikaptak az olaszoktól... Hogy hogyan, azt szerintem ők sem értik a mai napig, ott és akkor én is kiestem jó néhány percre az addigi pörgésből, arra sem emlékszem tisztán, hogyan jutottam el a médiaközpontba. Emlékfoszlányaim persze vannak, újra és újra látom a síró Szatmári Andrást, az őt vigasztaló Gémesi Csanádot, a tanácstalan, fejét ingató Decsi Tamást – Szilágyi Áront nem, esetében csak egy éles csattanás visszhangzik a fülemben: az akkor már háromszoros olimpiai bajnok az öltözőben talált menedéket.

Ha Kenderesinél könnyeztem, itt bizony sírtam: hetek, hónapok óta az olimpiai dobogó felső fokán láttam férfi kardcsapatunkat.

És akkor megszólalt a telefonom, a kijelzőn egy olimpiai bajnok úszó neve villogott – a szégyenpír még mindig felkúszik az arcomra, amikor felidézem a beszélgetést.
– Na, mit szólsz?
– A nap legrosszabb öt perce ez, nem beszélhetnénk később?
– Ennyire szomorú vagy Kenderesi miatt?
– Kit érdekel már Kenderesi...?!

Bevallom, az utóbbi kérdés nem egészen így hangzott, s valójában nem is kérdés volt, hanem valamiféle kifakadás – egyáltalán nem csodálkoztam, hogy a túloldalon gyorsan elbúcsúzott tőlem a korábbi klasszis...

Nagyjából három napon keresztül kértem szinte folyamatosan bocsánatot ezt követően, és persze azt követően, hogy végül a vívócsarnokban is „kisimult” minden: az aranyból ugyan bronz lett, ám a mosolygó és boldog fiúk láttán én is elfelejtettem azt a néhány percnyi „vakvágányon futást.”

De nem végleg és nem örökre, hiszen a tokiói huszonegy naphoz ez is hozzátartozik, mint ahogy része az emlékeimnek a megannyi magyar érem, a cinkos összekacsintások a lelátókon és a médiaközpontokban, a sok-sok, szerencsére leginkább örömkönny, az esti koccintások minden egyes magyar arany (na jó, érem...) után, az összekapaszkodások a nehéz pillanatokban, és persze a kizárólag ehhez a 21 naphoz köthető viccek és poénok – köztük a legutolsó: a záróünnepséget követő hétfőn délelőtt a Sibuja kereszteződéshez tartottunk. Ez a világ egyik legforgalmasabb kereszteződése, ahol csúcsidőben akár háromezer ember is átkel egy-egy zöld lámpánál minden irányból, még átlósan is. Beültünk egy taxiba, elmondtuk az úti célunkat, de a sofőr nem adott gázt, helyette a telefonjában keresni kezdte, hol van a Sibuja – és akkor egyikünk értetlenkedve jegyezte meg: „Ez olyan, mintha Budapesten a taxis nem tudná, hol van a Hősök tere...”

NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
ÖRÖMSZAVAK
Szilágyi Áron, kardvívó, aki történelmet írt azzal, hogy sorozatban háromszor nyert: „Most még csak annyit érzek, hogy aranyérmes vagyok, kezdem azt is felfogni, hogy olimpiai bajnok, azt pedig, hogy ráadásul háromszoros, a jövőben valahogy feldolgozom.”
Vas Kata Blanka, a női hegyikerékpározás 4. helyezettje: „A végén már savasodott a lábam, és nem mindig éreztem jól magam, de egyszerűen nem volt időm ezzel foglalkozni.”
Milák Kristóf, a 200 pillangó aranyérmese a verseny előtti nem mindennapi izgalmakról: „Az történt, hogy a last call room előtt elszakadt a fürdőnadrágom. Illetve nem is: ott vettem észre, hogy nincs nálam az akkreditációs kártyám, és amikor visszaszaladtam érte, akkor szakadt el a nadrágom.”
Lőrincz Tamás, a kötöttfogás 77 kilogrammos súlycsoportjának bajnoka:
„Nem is emlékszem, mi történt a döntő utáni pillanatokban. Csak azt észleltem, hogy ott termett Sike Bandi, és máris eldőltünk: azt hittem, le akar szaltózni vagy ilyesmi…”
Kopasz Bálint, a K–1 1000 m rajt–cél győztese: „Tizenöt éve készülök erre, nagyon keményen dolgoztam, lemondtam mindenről: nem jártam bulikba, nem barátkoztam senkivel, nem volt magánéletem – ezt persze azért sajnálom, mert tizenöt éves korom óta szeretnék barátnőt...”
Tótka Sándor, szerencsére a kajakot választotta, és aranyérmet szerzett 200 méteren: „Focizni egyébként fociztam – egy napig. Mert nem tetszett a társaság. Szerintem sokszor emiatt ragad ott egy kisgyerek valamelyik sportágban. Én például társastáncoltam a barátaim miatt.”
Kozák Danuta, a kajak négyes 500 méteren sorozatban harmadszor győztes egység vezérevezőse: „Az biztos, ez életre szóló diadal: voltak benne nehéz pillanatok, hiszen az sosem könnyű, amikor úgy indulsz el edzésre, hogy a lányod sírva kérdezi, mikor lesz már vége ennek a hülye olimpiának.”
Keszthelyi-Nagy Rita, a harmadik helyezett női vízilabda-válogatott csapatkapitánya: „Az édesanyám az egyik első nő volt, aki pólózni kezdett Magyarországon, az édesapám szintén válogatott játékos, értük is üldöztem ezt az érmet.”
 EZ TÖRTÉNT MÉG TOKIÓBAN
Lopták a logót
A tokiói játékok a hajrában logót cserélt, miután egy belga tervező, Olivier Debie jelezte, hogy Szano Kendzsiro eredeti terve kísértetiesen hasonlít arra, amit a      Liege-i Színháznak      megálmodott. Nincs vita, tényleg olyan – az újat Tokolo Aszao alkotta meg egymillió jen díjazásért.
Az első fecskék
Tokióban három ország, Bermuda, a Fülöp-szigetek és Katar is először nyert aranyat, utóbbi mindjárt kettőt, Burkina Faso, San Marino és Türkmenisztán képviseletében pedig először állt sportoló ötkarikás dobogón.
Dupla söprés
Két versenyszámban fordult elő, hogy mindhárom érem azonos nemzetbelinek jutott: a női 100 méteres síkfutásban a jamaicaiak söpörtek, miután      Elaine Thompson-Herah, Shelly­-Ann Fraser-Pryce és Shericka Jackson állhatott dobogóra, a női hegyikerékpárosoknál pedig Vas Kata Blanka előtt három svájci, Jolanda Neff, Sina Frei és Linda Indergand végzett.
Japán már harmadik
A negyedik japán olimpia (1964, Tokió, továbbá két téli, 1972, Szapporo és 1998, Nagano után) a rangsor harmadik helyét is jelenti, miután csak az Egyesült Államok nyolc (4 nyári és 4 téli) és Franciaország öt (2+3) rendezett több játékokat. Igaz, az olaszok (jelenleg 1+2) 2026-ban a milánói-Cortina d’Ampezzó-i téli olimpián utolérik a japánokat.
Felix királynő
Az amerikai      Allyson Felix      a 4x400-as váltóval nyert, 400-on harmadik lett, ezzel a hetedik aranyát és a tizenegyedik érmét vitte haza Tokióból. Ő minden idők legeredményesebb női atlétája, a dobogós helyeket tekintve a férfiak közül is csak Paavo Nurmi van előtte, az aranyakban pedig Carl Lewis, Usain Bolt és Ray Ewry…
Oroszok? Csak a szokásos
Oroszország sportolói már meg sem lepődtek azon, hogy Pjongcsang után ezúttal sem országuk, hanem nemzeti olimpiai bizottságuk képviseletében állhatnak rajthoz. Az orosz csapat húsz aranyérme tiszteletére sem hazájuk himnusza csendült fel, hanem Csajkovszkij 1. zongoraversenye, de sokáig úgy volt, hogy a Katyusa című háborús dal szól majd…
Új sportágak
A japán fővárosban debütált a programban a karate (csak erre az olimpiára), a sportmászás, a hullámlovaglás és a      gördeszka,      bemutatkozott a kosárlabda 3x3-as válfaja, továbbá egy olimpia erejéig visszakerült a baseball és a softball.
Buborék igen, nézők nem
Ahogyan azt sejteni lehetett, a koronavírus-járvány miatt a japánok nem engedtek be nézőket a versenyekre, a sportolók, kísérőik és a média képviselői pedig szigorú járványügyi előírások szerint élték életüket a japán fővárosban.
Üsd rendesen!
Nincs feltétlenül összefüggés, de a német Annika Schleu lova megmakacsolta magát az öttusaversenyek során, amire a sportoló edzője, a korábbi vb-bronzérmes Kim Raisner a makrancos állat megfenyítésére utasította Schleut – Raisnert kizárták az olimpiáról, a lovaglás pedig 2024 után eltűnik az öttusaversenyekről…
Több sportágban több érem és több helyezés
Rióhoz képest alaposan szélesedett a magyar sport olimpiai palettája. Amíg öt évvel korábban mindössze három sportágban (úszás, kajak-kenu, vívás) nyertünk aranyat és négyben (pluszban Márton Anita révén az atlétika) érmet, Tokióban ez a szám négy, illetve – ha a nyílt vizet külön számoljuk – tíz volt. A Lőrincz testvérek révén csillogott a birkózás, Berecz Zsombor 1980 után állhatott magyar vitorlázóként dobogóra, Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszóknak nyert ezüstöt, Tóth Krisztián a dzsúdósoknak, Hárspataki Gábor a karatésoknak, Kovács Sarolta pedig az öttusázóknak bronzot, és harmadik lett két vízilabdacsapatunk is. De felkerült az ötkarikás térképre Vas Kata Blanka negyedik helyével a magyar kerékpársport, Salim Omar ötödik helyével a tekvandó, Bicsák Bence hetedik helyével pedig a triatlon is. És női kézilabdázóink hetedik helye is kevésen múlt, hogy nem lett fényesebb.
Az érmek számában (20) 1996-ig, Atlantáig (21) kell visszamennünk, hogy gazdagabbat találjunk, a Tokióban megszerzett 156 pontnál pedig legutóbb a csodálatos 1992-es barcelonai olimpián (211) szereztünk többet.
Ugyanakkor az atlétika, az ökölvívás vagy a torna eltűnt a süllyesztőben, teniszezőink pedig sérüléseik miatt testületileg már a rajt előtt visszaléptek a tornától. Egy szem kenu szlalomosunk, Schmid Julia külön szám: ő a MOB által július 9-én kötelezővé tett koronavírus-oltás híján nem állhatott rajthoz. Viszont a Covid19 Tokióban legalább testületileg elkerülte a magyar küldöttséget.
Triplázók helyett
Amíg 2016-ban Hosszú Katinka és Kozák Danuta révén két triplázónk is akadt, Tokióban duplázónk sem, és egynél több érem is csak Csipes Tamara, Milák Kristóf, Szilágyi Áron, Bodonyi Dóra és Kozák Danuta nyakába került.
Cserébe emlékezetes, nagy aranyakat nyertünk (már ha léteznek „kicsik”…), hiszen Szilágyi férfi kard egyéniben a történelem első olimpiai triplázója lett, Milák agyonverte a mezőnyt 200 pillangón, és igencsak megszorongatta a nagy Caeleb Dresselt 100-on, Lőrincz Tamás pedig a világversenyes érmeket tekintve minden idők legeredményesebb magyar birkózójává vált a kötöttfogás 77 kg-os súlycsoportjában szerzett első helyével. De női kajak négyesünk is sorozatban harmadszor utasította maga mögé a világot, és az 1996-os 9. helyezés óta mindig érmes.
Mindeközben férfi K–1 1000 méteren két magyar kajakos (Kopasz Bálint és Varga Ádám) osztozott az első két helyen, hasonlóra, azaz ugyanabban a számban magyar aranyra és ezüstre az olimpiákon legutóbb 1996-ban a 200 méteres mell­úszásban volt példa Rózsa Norbert és Güttler Károly révén.
Viszont Tótka Sándor (kajak-kenu, K–1 200, arany) és Berecz Zsombor (vitorlázás, finn, ezüst) ha akarná, sem tudná megismételni remek tokiói produkcióját Párizsban, mert számuk eltűnik az olimpiai programból.
Nagy vesztesek
Nem kell messzire mennünk, hiszen a magyar küldöttségben is van egy világsztár, aki érem nélkül maradt: Hosszú Katinka. Rio háromszoros bajnokának be kellett érnie a 400 vegyes 5. és a 200 vegyes 7. helyével.
De már a nyolc közé sem jutott be Japán ikonja, a megnyitón a lángot fellobbantó négyszeres Grand Slam-bajnok teniszező, Oszaka Naomi, a riói játékok legfénylőbb csillaga, Simone Biles pedig az öt évvel korábbi négy aranyérméhez képest az amerikai csapat ezüstjével és egy gerendabronzzal volt kénytelen beérni a tornaversenyek során.
És az amerikai férfi sprinterek is testületileg fejre álltak, miután 100-on az olasz Marcell Jacobs, 200-on pedig a kanadai Andre De Grasse ellopta előlük az aranyat, míg 4x100-as váltójuk szégyenszemre be sem jutott a döntőbe…
Másoknak nyertek, mások meg nekünk
A szlovákok 500 méteres férfi kajak négyese az egyaránt révkomáromi Vlcsek Erikkel és Botek Ádámmal a hajóban lett harmadik. A magyar felmenőktől származó, pennsylvaniai, azaz amerikai      Joe Kovacs      pedig súlylökésben lett ezüstérmes. Az amerikai női röplabdázók a magyar származású Karch Kiraly irányításával nyertek aranyat.
Ugyanakkor a határon túlról érkező honfitársak, mint például a felvidéki kézilabdázó, Szöllősi-Zácsik Szandra vagy a délvidéki úszó, Szabó Szebasztián mellett bronzérmes női vízilabda-válogatottunkban Rybanska Natasa és Parkes Rebecca révén mi is bevetettünk két honosított pólóst, és az ötödik helyezett szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail, valamint az ugyancsak ötödik Salim Omar (ő apai ágon magyar) is külföldről érkezett a magyar sportot erősíteni.
2021.09.27 00:01:43

Tokió 2020 THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az a ritkább eset, hogy egy játékvezetőt, bírót megdicsérjenek, mondván, jól végezte a dolgát.

2021.09.11 21:15:22

Tokió 2020 MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Úgy is mondhatom, van mire szerénynek lennünk.

2021.09.07 23:34:33

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Sosem volt még ilyen erős és egységes a magyar paralimpiai csapat.

2021.09.05 16:03:25

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS (Tokió)

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a magyar versenyzők mindent kihoztak magukból.