Tenisz: zajlik az építkezés az első budapesti 250-es ATP-tornára

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 11:02
Zajlik az építkezés az április 22-én kezdődő budapesti salakpályás férfi tenisztorna helyszínén, az óbudai Nemzeti Edzésközpontban (NEK).

Richter Attila főtitkár a szövetség honlapjának elárulta, hogy szombaton kezdődtek meg a munkálatok a NEK-ben és a szomszédos, Folyondár utcai Vasas-telepen.

„A kemény pályán fel kell építeni egy mobil salakpályát, ehhez le kellett bontani a sátrakat, majd felhúzni egy fix vázas sátrat, amelyben megfelelő hőmérsékletet kell biztosítani a munkához éjjel-nappal” – mondta a főtitkár, hozzátéve, a külső pályákon a mobil lelátókat elkezdték építeni, az egyes számú mérkőzéspályán is dolgoznak már, s ehhez külföldi segítséget is igénybe vesznek. A 3500 férőhelyes centerpályát a hét második felében kezdik el kialakítani.

„Eddig időben vagyunk, és ha az időjárás kitart, akkor nem lesz gond” – jelentette ki Richter Attila.

A 482 060 euró (149,4 millió forint) összdíjazású versenyre a hírek szerint már ötezer jegy és bérlet kelt el. A szervezők a környék nagyobb parkolóiból és parkolóházaiból külön buszjáratot indítanak, mely folyamatosan szállítja majd a nézőket a NEK-hez.

Magyarország első ATP-tornáján eddig többek között a francia Lucas Pouille és Gilles Simon, a ciprusi Markosz Bagdatisz, a szerb Viktor Troicki, a spanyol Fernando Verdasco, a horvát Ivo Karlovic és az ukrán Alekszandr Dolgopolov jelezte részvételét.

Legfrissebb hírek

Alcaraz lesz Sinner ellenfele az ATP-vb döntőjében

Tenisz
19 órája

Sinner az első döntős a tenisz-világbajnokságon

Tenisz
Tegnap, 16:42

Sinner, Alcaraz, Zverev és az ATP is a Davis-kupa átalakítását szorgalmazza

Tenisz
Tegnap, 12:09

ATP-világbajnokság: Sinner harmadik meccsét is megnyerte a csoportban

Tenisz
2025.11.14. 16:07

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
2025.11.09. 22:19

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik