Tenisz: Ugo Humbert elesett, és feladta meccsét Montpellier-ben

R. D. P.R. D. P.
2023.02.08. 20:27
null
Ugo Humbert Tatabányán (Fotó: Flajsz Péter / 24 óra)
A francia Ugo Humbert feladta első fordulós mérkőzését a Montpellier-ben zajló 563 ezer dollár (206 millió forint) összdíjazású kemény pályás tenisztornán.

 

A 24 éves játékos a múlt hét végén mutatkozott be hazája válogatottjában, és mindkét mérkőzését megnyerte a tatabányai Davis-kupa-selejtezőben, melyben a franciák 3–2-re győztek a magyarok ellen.

Szerdán az ötödik kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinával szállt szembe, és a második szett rövidítésében egy labda után futva megbotlott, hatalmasat esett, beverve a fejét és a csípőjét is. Percekig ápolták a pályán fekve, majd sántikálva befejezte a tie-breaket, és jelezte, hogy nem tudja folytatni a meccset.

Egy másik hazai teniszező, Gregoire Barrere úgy verte meg a hatodik kiemelt kazah Alekszandr Bublikot, hogy a második játszma 26 (!) labdamenetet hozó rövidítésében három meccslabdát elszalasztott, és csak a harmadik szettben tudta lezárni a találkozót.

ATP 250-ES TORNA, MONTPELLIER (563 ezer dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Davidovich (spanyol, 5.)–Humbert (francia) 1:6, 7:6 (7–2)-nél Humbert feladta
Barrere (francia)–Bublik (kazah, 6.) 6:4, 6:7 (12–14), 7:6 (7–3)
Ruusuvuori (finn, 7.)–M. Ymer (svéd) 6:4, 6:0
Korábban

Sinner (olasz, 2.)–Fucsovics játék nélkül

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02