Tenisz: Pouille-t nem lehetett megállítani Budapesten

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2017.04.30. 16:55
null
Pouille nyerte a budapesti tornát (Fotó: Földi D. Attila)
Nagy érdeklődés mellett, remek hangulatban zajlott a budapesti ATP-torna döntője, amelyet a verseny első kiemeltje, a francia Lucas Pouille nyert meg.

Vasárnap is sokan voltak a Nemzeti Edzésközpontban rendezett 250-es budapesti ATP-viadalon, szerencsére az időjárással nem volt szemernyi gond sem, a néhány felhőt gyorsan elzavarták a rendezők. Először a párosok döntőjét rendezték meg, amelyet az amerikai Brian Baker és a horvát Nikola Mektic nyert meg – bizonyára nagy erőt adott nekik, hogy a második körben Balázs Attilát és Borsos Gábort búcsúztatták. Az egyes fináléjaba a 16 mérkőzés óta veretlen brit (régen szlovén) Aljaz Bedene és a francia Lucas Pouille jutott, akik idén már találkoztak egymással, akkor Marseille-ben Pouille nyert kemény pályán.

Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó ígéretéhez híven tiszteletét tette a versenyen, a finálé sorsolásánál segédkezett is.

„Puja, vagy hogy a fenében hívják" – találgatta egy néző a döntő egyik résztvevője, a francia Lucas Pouille nevét. Aki a monte-carlói elődöntő utáni lendülettel érkezett Budapestre, de neki inkább csak vesztenivalója volt, hiszen a tavalyi, bukaresti döntője után kellett megvédenie pontjait. Ez maradéktalanul sikerült is neki, de az aktuális 14. helyéről feltehetően nem lép előre. Azt viszont elmondhatja magáról, hogy a neves teniszezők közül egyedül ő teljesített képességeihez méltóan fővárosunkban. A lelátó több pontján is feltűntek rajongói, barátai, hangosan biztatták a franciát – volt is miért, nagyon hamar brékelőnybe került. Bedene 3:0 után nyerte meg első játékát, a lelkes, több mint háromezres publikum az ő részsikerét is nagy ovációval fogadta. 5:1-nél már az első játszmáért adogatott Pouille, ám megremegett a keze, Bedene brékelni tudott, ellenfelét pedig ápolni kellett. A kezelés nagyon jót tett neki, de a brit három játszmalabdát is hárítani tudott. Pouille végül 6:3-mal húzta be a szettet.

A következőben első adogatójátékát csodaszép rövidítéssel zárta le a francia, majd azonnal elvette Bedene szerváját, megalapozva egyébként is elég egyértelműnek tetsző győzelmét. Ezután azonnal érkezett az újabb brék, nem sokkal több mint egy óra alatt le is rendezte a mérkőzést (6:3, 6:1) Pouille, akit jövőre talán ismét láthatunk hazánkban – akkor már top tízesként.

„Kicsit csalódott vagyok, mert volt némi gond délelőtt az ujjaimmal – mondta Aljaz Bedene, aki egy kissé izgatott is volt a pódiumon állva. – Nem volt túl kényelmes így játszani, ez csökkentette az esélyeimet, meg az is, hogy Lucas remek teniszt mutatott be, nem tudtam az ő szintjén teljesíteni, megérdemelte ezt a sikert. Örülök, hogy Budapesten szerepelhettem, remélem, jövő évben is jöhetek.”

„Nagyon büszke vagyok, hihetetlenül jól megy a tenisz mostanában – csattant ki az örömtől a budapesti torna nyertese, Lucas Pouille. – Mindig jó érzés tornagyőzelemmel zárni egy hetet. Szerencsére ez már a salakos szezon második hetében megtörtént, egy nagyszerű monte-carlói verseny után! Nincs megállás, a jövő héten irány Isztambul! Remélem, a Roland Garros után ott lehetek a top tízben, és azért hajtok, hogy év végén elindulhassak a londoni világbajnokságon. A legfontosabb, hogy Madridban, Rómában és a Garroson is ilyen jól játsszak, hasonló felfogásban. Aljaznak sok sikert kívánok a továbbiakban, honfitársaimnak köszönöm a szurkolást, bízom benne, hogy visszatérhetek Budapestre! Akár turistaként is, mert nem volt lehetőségem túl sokat megnézni ebből a lenyűgöző városból. A torna szervezése kiemelkedő volt, megkönnyítették a játékosok életét, fantasztikus napokat tölthettem itt.”

 

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (482 060 euró, salak)
DÖNTŐ

Pouille (francia, 1.)–Bedene (brit) 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik