Tenisz: négy női GS-győztes kapott szabadkártyát Cincinnatiben

B. L.B. L.
2020.07.31. 19:54
null
Kim Clijsters is szabadkártyát kapott (Fotó: AFP)
A női viadalokat szervező WTA pénteken közölte annak az öt játékosnak, közte négy Grand Slam-torna-győztesnek a nevét, aki szabadkártyával indulhat az ezúttal New Yorkban sorra kerülő, más években Cincinnatiban rendezett kemény pályás tenisztornán.

 

Eszerint az egyformán GS-címmel büszkélkedő belga Kim Clijsters, japán Oszaka Naomi, valamint amerikai Sloane Stephens és Venus Williams mellett a 18 éves, cincinnati születésű Caty McNally kapott indulási lehetőséget a szervezőktől.

A Cincinnatiben 2010-ben legjobb Clijsters bevonásával a korábbi győztesek közül hatan lesznek ott a tornán, amelyet a belgán kívül a holland Kiki Bertens, a spanyol Garbine Muguruza, a cseh Karolína Plísková, valamint az amerikai Madison Keys és Serena Williams is meg tudott nyerni.

A 37 éves Clijsters közel nyolc évet hagyott ki, mielőtt bejelentette visszatérését a profik közé a 2020-as szezonra vonatkozóan. A koronavírus-járvány miatt azonban eddig csak két tornán szerepelhetett: Dubajban és Monterreyben ugyancsak szabadkártyával indult.

Anői mezőnynek ugyanakkor nem tagja a világelső ausztrál Asleigh Barty és a rangsorban második román Simona Halep, valamint az ugyancsak a legjobbak közé tartozó két német, Angelique Kerber (21.) és Julia Görges (38.) sem.

Az augusztus 22-én kezdődő női torna helyszíne a US Opennek is otthont adó Billie Jean King Nemzeti Teniszcentrum lesz, így egyben a nyár utolsó napján kezdődő utóbbi viadal főpróbájának is tekinthető.

Legfrissebb hírek

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2 órája

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
21 órája

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Tenisz ob: Kisantal Botond legyőzte Balázs Attilát a döntőben

Tenisz
2026.10.04. 16:40

Tóth Amarissa megvédte címét a tenisz ob-n

Tenisz
2026.10.03. 15:35

Fanatikus merénylő késsel a kezében – Szeles Mónika drámája, visszatérése és talpra állása

Tenisz
2026.10.02. 10:37