Tenisz: Gálfi Dalma szeretne főtáblán indulni az összes Grand Slamen

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 11:35
null
Gálfi próbál nem helyezni nyomást magára (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női szakág jövője szempontjából jó, hogy több versenyzőnk is ott van a top 100 környékén. Legmagasabban rangsorolt női játékosunk nem álmodozik a legjobb 50-ről, próbál reális maradni.

 

– Megszokta, hogy ön lett Magyarország legmagasabban rangsorolt női játékosa?
– Igen, de nemigen foglalkozom vele, nem ez volt a legnagyobb motivációm – mondta a Nemzeti Sportnak Gálfi Dalma, aki a 126. helyen áll a világranglistán. – Jó érzés persze kimondani, mégsem ragadnék le itt, szeretnék ugyanis ennél előbbre jutni.

– Mikor érkezett haza, és meddig marad?
– A második valenciai versenyemen a combközelítőm sérülése miatt feladtam az első meccsemet, úgyhogy lassan már három hete itthon vagyok. Egy hetet pihentem, regenerálódtam, feltöltődtem, azóta viszont edzek, és csütörtökön indulok a következő tornámra.

– Hogy van a sérülése?
– Néhány napig nem éreztem, aztán a múlt héten eléggé belehúztunk az edzésekbe. A kondiedzőm szereti kihasználni, amikor itthon vagyok, és ilyenkor megnyomjuk a munkát. Emiatt kicsit túlterheltem a lábam, éreztem is némi izomláz jellegű fájdalmat, ám ezt leszámítva jól halad a felépülésem.

– Valóban fel tudott töltődni?
– Nagyon! Éreztem a szükségét, hogy éljem a teniszpályán kívüli életemet is, mert az elmúlt hét hónapot szinte csak a pályán töltöttem. Jó volt hazajönni, találkozni a családommal, a barátaimmal, elfelejteni a munkát, mert a tenisz nekem az. Mindenesetre már nagyon várom, hogy újra játszhassak.

– A US Open sikerrel vett selejtezője után a karlsruhei, majd az első valenciai tornán is szépen menetelt.
– New York után pozitívan, egészséges önbizalommal folytattam a szereplésem. Meglepő módon nagyon gyorsan visszaálltam a salakra, igaz, a következő hetekben megint kemény pályán játszom majd. Nekem mindig a salak marad az első, ezen a borításon nőttem fel, ez áll hozzám a legközelebb.

– Mindkétszer Martina Trevisantól kapott ki. Előrébb jár az olasz, vagy inkább csak néhány pont és a pillanatnyi forma döntött ezeken a mérkőzéseken?
– Nem mondanám, hogy előrébb járna, azokon a napokon viszont nem volt ellenszerem a teljesítményére. A második meccsen behúztam az első szettet, aztán robotüzemmódba kapcsolt, nem hibázott, esélyt sem adott a fordításra. Lehet, hogy nagyon fekszik neki a játékom, vagy nem tudom, mi lehet a probléma – tanulunk belőle, és bízom benne, legközelebb én nyerek. Egyébként nagyon jó teniszező, tavaly a selejtezőből jutott a legjobb nyolc közé a Roland Garroson, kíváncsi lennék, kemény pályán hogyan alakulna a mérkőzésünk...

– Mi lesz a programja az év hátralévő részében?
– Hamarosan utazom a tenerifei WTA 250-es tornára, utána eléggé sűrű lesz a programom: megszakítás nélkül, majdnem egy hónapig versenyzem Spanyolországban, Franciaországban, aztán a linzi 250-esen, az évet pedig a hagyományos dubai százezressel zárom.

– Mi kellene még, hogy alanyi jogon kerüljön az Australian Open főtáblájára?
– Nem nagyon számolgatok, próbálok nem helyezni nyomást magamra. Ez az év így is olyan, amelyre nagyon szívesen gondolok majd vissza, mert túlteljesítettem a célom, a főtábla az Australian Openen már csak a hab lenne a tortán. Haladok ugyanabba az irányba, teszem a dolgom, s ha továbbra is kijön a lépés, meglesz az eredménye.

– Csak a véletlen műve, hogy Bondár Annával és Udvardy Pannával szinte egyszerre indultak be, vagy érezhető valami kölcsönhatás a fejlődésük közt?
– Biztosan mindannyiunkat motivál, hogy jó formában vagyunk, és egyre előrébb jutunk, így húzzuk egymást. A magyar női tenisz jövője szempontjából jó jel, hogy többen is ott vagyunk a top száz környékén.

– Január negyedikén még csak kétszázhuszadik volt a világranglistán, vagyis szűk tíz hónap alatt kilencvennégy helyet jött előre. Jövő ilyenkor hányadik pozíció környékén tudja magát elképzelni?
– Egyelőre a rövid távú célok foglalkoztatnak, a távolabbi cél az lenne, hogy az összes Grand Slamen a főtáblán indulhassak. Ha év közben betörök a legjobb százba, szeretném is megtartani a helyemet. Nem álmodozom a top ötvenről, próbálok reális maradni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik