
Archiv cikkek
2002.12.15. 20:49
Díjazták a labdarúgókat is
Eldőlt, hogy más csapatokhoz hasonlóan a Siófok is Törökországban edzőtáborozik a jövő év elején. Vass László, a sárga-kékek másodedzője éppen a felkészülést előkészítendő járt az Antalya melletti Axu városában, ahol február 8-ától 15-éig kiváló körülmények között készülhet majd a Borsodi Ligában a hatodik helyen telelő együttes. A siófokiakkal egy időben Antalya környékén készül majd többek között a német Hertha, az ukrán Dinamo Kijev, vagy éppen a pillanatnyi svájci sikercsapat, a Bajnokok Ligájában vitézkedő FC Basel is.

Archiv cikkek
2002.12.12. 21:18
Betegség: Műteni kell a kapust

Archiv cikkek
2002.12.12. 21:10
Kifizették a tartozásokat
Sopronban a jövő héten kiderül, miként alakulhat át a csapat kerete. A labdarúgó-kft. felügyelő bizottsága ugyanis december 16-án hallgatja meg Komjáti András edző és Bognár György ügyvezető igazgató beszámolóját. Az együttes őszi szereplését írásban elemezte a szakvezető, és ezt az anyagot kapják meg a testület tagjai. Ugyanakkor mint arról korábban már beszámoltunk az is elképzelhető, hogy mégsem sikerül megerősíteni a Matávot; az illetékesek mindenesetre cáfolják, hogy elsősorban pénzhiány okán maradhat el a keret felfrissítése.

Archiv cikkek
2002.12.10. 21:00
Pinte Attila várhatóan a FIFA segítségét kéri

Archiv cikkek
2002.12.09. 21:01
Kifizették a tábor előlegét
Bizonytalanná vált, megvalósulhat-e a Matáv Sopronnál a Komjáti András által szorgalmazott keretátalakítás. A csapat edzője a napokban négyszemközt beszélgetett Bognár György ügyvezető igazgatóval a csapat őszi szerepléséről, és szóba kerültek a tervezett erősítések is. Korábban Komjáti és Bognár is hangsúlyozta: a legfontosabb a védelem stabilizálása lenne, ám a két szakember egyeztetése után úgy tűnik, egyelőre nincs sok esély a csapat felfrissítésére.

Archiv cikkek
2002.12.05. 20:24
Nagy meccs vár a Fradira
A Magyar Kupában a legérdekesebb összecsapás az Üllői úton várható, ahol a bajnok Zalaegerszeg a Ferencvárossal mecscsel, míg a legjobb tizenhat között a Videotont búcsúztató BKV Előre hazai pályán fogadhatja a Siófokot. A Debrecen a Matáv Sopront, az MTK pedig a Dunaferrt látja majd vendégül. A mérkőzéseket 2003. március 5-én, 14 órai kezdettel rendezik majd, bár a kupabizottság engedélyezte a kezdési időpontok módosítását, amennyiben valamelyik klub ragaszkodik a villanyfényes találkozóhoz.

Archiv cikkek
2002.12.04. 22:16
Nem kell megműteni Mátyus János lábát
Mátyus János másfél hónappal ezelőtt sérült meg.A skót Hibernianban szereplő 34-szeres magyar válogatott védő az egyik bajnokin kapott rúgást az Achilles-inára, és mivel hetek alatt semmit sem javult az állapota, az orvosok úgy döntöttek, meg kell műteni a labdarúgót (felmerült, hogy Mátyust Magyarországon operálják meg, de végül Edinborough-ban kezelték). Nos, a jó hír most az, hogy bár egy csúnya és sokáig nem múló gyulladás miatt elhalasztották a beavatkozást, a kezeléseken kapott speciális injekciók hatására látványosan javul Mátyus János sérült sarka.

Archiv cikkek
2002.12.03. 20:58
Készül az őszi beszámoló
Komjáti András irogat. A Sopron edzője természetesen nem váltott szakmát, csupán év végi beszámolóját fogalmazza ezekben a napokban. Komjáti saját maga számára már előző csapatainál is elkészítette elemzését, ám a mostani anyagot hamarosan átadja Bognár Györgynek. A Matáv ügyvezető igazgatója (aki egyébként ezekben a napokban a pro-licences tanfolyamon vesz részt) a szakvezetővel közösen tanulmányozza az eredményt, melyet ezt követően átnyújtanak a klubot felügyelő bizottságnak is.

Archiv cikkek
2002.12.01. 21:07
Átalakulhat a Matáv kerete
Sopronban egész héten győzelemre készültek a hazaiak, hiszen Komjáti András együttese az utóbbi hetek gyengébb szereplése miatt egyre hátrébb sodródott a táblázaton, és a fordulót megelőzően csupán egyetlen pont előnye volt szombati ellenfelével szemben. Nos, a Matáv végül 42-re verte meg minden idők talán leggyengébb kispesti csapatát (a Honvéd már utolsó a bajnokságban&), így valamelyest jobb hangulatban vonulhat téli pihenőre.

Archiv cikkek
2002.11.21. 22:54
Szakszemmel - tanultak a tavaszi vereségből

Archiv cikkek
2002.10.16. 20:17
SOPRON - Megérte várakozni

Archiv cikkek
2002.09.30. 20:59
Az igazgató a bírókat bírálja
Komjáti András érkezése óta négy meccsen hét pontot gyűjtött a Matáv Sopron, miközben három veretlenül megvívott bajnoki meccs után a kilencedik fordulóban 10-s vereséget szenvedtek a bordó-szürkék. Nagy baj ettől még nincs, hiszen a játékosok végre kezdik visszanyerni a korábban elveszített önbizalmukat, és bár a csapat jelenleg csupán tizedik helyen áll a tabellán, a fokozatosan javuló teljesítmény mindenképpen bizakodásra adhat okot.

Archiv cikkek
2002.09.26. 20:40
Ahogy a világsztárok csinálják
A SopronZalaegerszeg mérkőzésen egészen a 64. percig 21-re vezetett megérdemelten a hazai csapat, ám ekkor egy remek beadás után Kenesei Krisztián villant egyet...

Archiv cikkek
2002.09.10. 20:34
Fel kell rázni ezt a társaságot

Archiv cikkek
2002.09.05. 21:12
Meccs Simon Tibor emlékére
A válogatott izlandi fellépése miatti bajnoki szünetet jótékony célra használja fel a Matáv Sopron és a Ferencváros. Szombaton, 16 órakor ugyanis Sopronban rendezik meg azt a barátságos találkozót, amelyen a tavasszal tragikus körülmények közt elhunyt Simon Tiborra emlékeznek. A bordó-szürkék egykori vezetőedzője, illetve a Fradi legendás futballistája a múlt vasárnap ünnepelte volna 37. születésnapját...

Archiv cikkek
2002.09.01. 20:36
Igazságos volt a döntetlen
Egy senkinek sem jó, de igazságos döntetlen.Nagyjából így jellemezhetjük a szombaton 11-es eredménnyel végződő KispestSopron találkozót. A hazaiak elszalasztották a lehetőséget, hogy meglépjenek az őket az utolsó helyről "üldöző Matávtól, ám ha azt nézzük, hogy a vendég bordó-szürkék immár tizedik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek, a begyűjtött egyetlen ponttal ők sem lehetnek elégedettek no, igaz, legalább nem szenvedtek újabb vereséget.

Archiv cikkek
2002.08.28. 21:18
Hosszú pihenő vár a védőre
Bodnár Lászlónak nincs szerencséje. Az ukrán kirakatcsapat, a Dinamo Kijev kilencszeres magyar válogatott labdarúgóján szerdán egy kijevi klinikán hajtottak végre vakbélműtétet, és bár az operáció az orvosok elmondása szerint sikeres volt, várhatóan több hét kell majd a teljes felépüléshez. Bodnár először kedden lett rosszul eleinte csak hányingerre és hőemelkedésre panaszkodott , de hamar kiderült, ennél azért többről van szó.

Archiv cikkek
2002.08.21. 21:28
Nem volt feltűnő a tudáskülönbség
Szerény érdeklődés kísérte a keddi MagyarországSpanyolország utánpótlásválogatott-találkozót, noha a Megyeri úton jó néhány olyan játékos fellépett (sajnálatos módon leginkább a vendégek csapatában), akik már a közeljövőben meghatározó futballisták lehetnek a felnőttek között is.

Archiv cikkek
2002.08.06. 20:42
Kiss László felejtene
Kiss Lászlón már senki nem lepődik meg, ha veszi a kalapját, és búcsút int a magyar futballnak. Az 53 esztendős tréner legutóbb a Vasasnál végzett sikertelen tűzoltó munkát. "Gyomorforgató számomra, ami a magyar futballban zajlik" - mondja. - "Ocsmány az egész, és még a mostaninál is nagyobb botrány lesz ebből."

Archiv cikkek
2002.07.29. 21:26
A lilák még mindig várnak az új légiósaik engedélyére
Újpesten aligha ilyen bajnoki rajtra számítottak. A Dunaferr otthonában 31-es vereséget szenvedett csapatról persze korábban is azt mondták a szakmai stáb tagjai, Molnár László kapusedző és Szabó András vezetőedző, hogy a lila-fehérek még korántsem alkotnak egységes együttest. A szlovákiai szakember szerint azonban leginkább a hibákból lehet tanulni, ennek megfelelően hétfőn alapos fejmosást kaptak a játékosok.
20
/
22