Real: a testvére miatt nem lett Bayern-játékos Hazard-ból

2019.12.26. 10:44
null
A két Hazard a belga válogatottban – a Bundesligában is szerepelhettek volna „együtt” (Fotó: AFP)
A Real Madrid mellett a Bayern München is élénken érdeklődött Eden Hazard iránt, amikor a szélső még a Chelsea-ben futballozott. Korábbi londoni csapattársa, Robert Green most elárulta, miért a spanyolokat és miért nem a német rekordbajnokot választotta a belga.

 

„A Bayern nagyon szerette volna őt, de Hazard azt mondta, kizárt, hogy Németországba menjen – idézi a Transfermarkt a korábbi angol válogatott kapust. – Kijelentette, hogy nem megy a Bundesligába, mert nem akarja, hogy a testvére számára mindent megváltoztasson ezzel. Ezt úgy értette, hogy Németországban a testvérét Thorgan Hazard-ként ismerik, nem pedig csak úgy emlegetik, mint Eden Hazard öccse.”

A veterán angol kapus a 2018–2019-es idényben volt az idősebb Hazard testvér csapattársa, együtt nyertek Európa-ligát a Chelsea-nél, igaz, Green egyetlen percet sem védett az idényben.

Eden végül 100 millió euróért cserébe a Real Madridhoz írt alá. Thorgan szintén klubot váltott a nyáron: a Borussia Mönchengladbachtól a Borussia Dortmundhoz szerződött.

Legfrissebb hírek

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
21 órája

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
22 órája

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
23 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29
Ezek is érdekelhetik