Spanyolország: 2014 nem volt nagy évünk - Del Bosque

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 10:09
null
Ahogyan Sergio Busquets üldözi Karim Bellarabit, a spanyolok úgy üldözték idén veretesebb ellenfeleinket (Fotó: Reuters)
Ahogyan tavaly, úgy ezúttal is felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereséggel zárta az évet a spanyol labdarúgó-válogatott – 2013-ban Dél-Afrikában kaptak ki, míg ezúttal kedden hazai környezetben a világbajnok németektől. A szövetségi kapitány, Vicente del Bosque tömören összegezte is az esztendőt azzal, hogy nem volt valami nagy évük az idei. Nehéz lenne vitába szállni vele…



„Nem volt nagy évünk a 2014-es, de optimistán tekintünk a jövőbe. Nem lehetünk elégedettek az esztendőnkkel, különösen a világbajnokságon nyújtott teljesítményünkkel – mondta a szakember, majd röviden kitért a Németország elleni találkozóra. – Kiegyenlített meccsen egyetlen gól döntött, csak gratulálni tudok a találat szerzőjének, Toni Kroosnak és a győztes német csapatnak. Bár vereséget szenvedtünk, játékosaim hozzáállását tekintve pozitívan értékelem a mérkőzésünket. Láttam egészen biztató dolgokat, viszont nem akarok név szerint kiemelni senkit. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az összeszokott, rutinos belső védőpáros, Piqué és Ramos mellett döntően fiatalok kerülnek az együttesbe, hogy tapasztalatot szerezzenek, mi pedig feltérképezzük őket."

A SPANYOL VÁLOGATOTT 2014-ES GÓLSZERZŐI
3 gól: Paco Alcácer, Pedro, David Villa
2 gól: Busquets, David Silva, Fernando Torres
1 gól: Xabi Alonso, Bernat, Diego Costa, Iniesta, Isco, Mata, Sergio Ramos
A spanyol válogatott tizenkét találkozót játszott a 2014-es naptári évben (gólkülönbsége 22–12), ebből ötöt(!) veszített el: három tétmeccset és két felkészülésit. Legutóbb 1991-ben veszítetek el öt meccset egy esztendőben.

Pedig kifejezetten biztatóan indult az esztendő, hiszen felkészülési mérkőzésen legyőzték Olaszországot (1–0), majd közvetlenül a vb-re hangolva nyár elején Bolíviát (2–0) és Salvadort (2–0). A vb-nyitányukon a későbbi bronzérmes Hollandiától elszenvedett 5–1-es vereség azonban letérítette a gárdát a korábban megszokott útjáról. Miután a csoportkörben Chile ellen sem jött össze a javítás (0–2), az ausztrálok elleni zárás már puszta formalitás volt, nem több (3–0).

Az őszi folytatásnak már némileg a csapatátépítés, a fiatalítás jegyében futott neki a spanyol válogatott, amelynek olyan korszakos játékosok mondtak búcsút, mint a vezérszerepre született Xabi Alonso, a fazont adó Xavi Hernández, valamint a válogatott gólrekordere, David Villa.

Az „új" együttes a franciák elleni vesztes (1–0) felkészülési mérkőzésen mutatkozott be szeptember elején, utána viszont az első Eb-selejtezőn magabiztos sikert aratott Macedónia felett (5–1). A Szlovákiában elszenvedett kudarcot (2–1) a Luxemburg (4–0) és a Fehéroroszország (3–0) elleni győzelmekkel feledtette némiképp a spanyol alakulat, amely az év zárásaként hazai pályán kapott ki Németországtól (1–0). Utóbbival meg is szakadt a 2006 óta tartó, 34 mérkőzést számláló hazai veretlenségi szériájuk.

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Egy nagy visszatérő a spanyol válogatott Nemzetek Ligája-keretében

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 12:19

Kiterjedt áramszünet sújtja Spanyolországot, felfüggesztették a madridi tenisztornát

Tenisz
2025.04.28. 15:16
Ezek is érdekelhetik