A Barcelona „mindkét csapata” 2–0-ra győzött a Seattle ellen

Vágólapra másolva!
2009.08.06. 08:05
A Barcelona felkészülési mérkőzésen 4–0-ra győzött a Seattle Sounders otthonában. A katalánok – Messi duplájának köszönhetően – már a félidőben két góllal vezettek, a szünet után pedig a csereként beállt Jeffren és Pedro is betalált.
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai
Fotó: Rauters
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai
Fotó: Rauters
Messivel (labdával) nem bírtak a Seattle játékosai

Csaknem 70 ezer néző tekintette meg a helyszínen a Barcelona vendégszereplését, és a tetszetős játékra vágyó (európai)futballkedvelőknek nem is kellett csalódniuk – hála elsősorban Messinek.

A katalánok argentin klasszisa igencsak aktívan játszotta végig a neki jutó 45 percet, bár az első lehetőség a 2007 novemberében alapított Sounders előtt adódott, Freddie Ljungberg passza után Nate Jaqua lövése nem okozott gondot José Manuel Pintónak.

Ezután Messi előbb a Bojan Krkiccsel, majd a Xavival való összjáték után Thierry Henryval rúgatott volna gólt, ám csatártársa nem volt pontos a befejezésnél. Amikor viszont maga Messi került helyzetbe, már nem volt menekvés a Seattle számára: az argentin támadó Xavi passzát követően lőtt Kasey Keller kapujába.

Húsz perccel később ugyanez volt a szereposztás, ezúttal is Xavi jegyezte a gólpasszt, Messi pedig pimasz találattal búcsúzott el a Qwest Field közönségétől.

Mégpedig azért, mert Pep Guardiola a teljes kezdőcsapatot lecserélte a szünetben. De az amerikai kezdőkből sem sokan maradtak a második játékrészre.

Ez bizony a játék színvonalán is meglátszott, a Barca ugyan továbbra is uralta a játékot, ám már korántsem volt olyan veszélyes, mint az első 45 percben.

Ennek ellenére két fiatal, Pedro és a venezuelai-spanyol Jeffren Suarez csak összehozott egy-egy gólt. A 73. percben Pedro bal oldali beadása után Jeffren vette át a labdát, majd a kimozduló kapus mellett a hálóba helyezett. A lefújás előtt nem sokkal Pedro csapott le a Jeffren lövése után kipattanó labdára, és megszerezte a katalánok negyedik találatát.

A Barcelona szombaton a Chivas elleni mérkőzéssel zárja le amerikai túráját.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

SEATTLE SOUNDERS–BARCELONA 0–4 (0–2)
SEATTLE SOUNDERS: Keller (Boss, 46.) – Riley (Wahl, 60.), Marshall (Graham, 46.), Hurtado (Ianni, 46.), Leonardo Gonzalez (Brown, 46., (Fucito, 78.) – Ljunbgerg (Scott, 46.), Osvaldo Alonso (Neagle, 46.), Evans (Vagenas, 46.), Zakuani (Sturgis, 46.) – Jaqua (Levesque, 46.), Montero (Nyassi, 46.)
BARCELONA: Pinto (Jorquera, 46.) – Dani Alves (Henrique, 46.), Puyol (Muniesa, 46.), Fontas (Pique, 46.), Abidal (Maxwell, 46.) – Xavi (Jeffren, 46.), Busquets (Keita, 46.), Victor Sánchez (Yaya Touré, 46.) – Messi (Pedro, 46.), Krkic (Dos Santos, 46.), Henry (Gudjohnsen, 46.)
Gólszerző: Messi (20., 40.), Jeffren (73.), Pedro (88.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik