Rio 2016: „Maffia irányítja az egészet, gyűlölet van bennem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 14:20
Szerda reggel landolt Ferihegyen a magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttségét szállító repülőgép. Az érkezés után Sike András, a kötöttfogású birkózók szövetségi kapitánya a FradiMédiának értékelte az ötkarikás játékokat. A szakember még mindig nem tudta túltenni magát azon, hogy a bírók vitatható ítéletei miatt több tanítványa sem szerzett érmet Rióban.



„Nagyon csalódott és dühös vagyok. Gyűlölet van bennem a bírókkal és a nemzetközi szövetség vezetőivel szemben, hiszen példátlan, amit abban az egy hétben ellenünk elkövettek. Harminc éve járom a világversenyeket, de ilyen méretű ellenszélben még sohasem kellett a versenyzőinknek birkózni. Ennek ellenére azt mondom, hogy az ötödik hely is szép” – mondta Sike András a FradiMédiának.

„Ahogy véget értek a kötöttfogású birkózók küzdelmei, nem mentem le többet a csarnokba, mert nem bírtam volna ezek mellett az emberek mellett úgy elmenni, hogy ne történjen valami atrocitás” – dühöngött Sike.

„A birkózás ezen az olimpián sajnos megint alulteljesített, hiszen a bírók belenyúltak a meccsekbe, teljesen érthetetlenül össze-vissza integették a versenyzőket. Sokszor nem értettük, hogy egy-egy ítélet mögött mi áll. Egy maffia irányítja ezt az egészet, aminek az lesz a vége, ha így folytatják, hogy megint szóba kerül, a birkózás ne legyen ott az olimpián” – zárta mondandóját a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12

Százéves a BVSC birkózószakosztálya, Székely Pálról nevezték el a termüket

Birkózás
2025.04.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik