Rio 2016: Kozák Danuta már ma hazaérkezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 14:35
Hazatért kedden az olimpiáról a kajakos Kozák Danuta, aki három aranyérmet nyert Rio de Janeiróban.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a chartergép magyar idő szerint hajnali négy óra előtt landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel érkeztek a női vízilabdázók, továbbá Gyurta Dániel, a NOB Sportolói Bizottságába beválasztott úszó, Nagy Péter súlyemelő és Sidi Péter sportlövő is.

„Nagyon jó érzés, hogy akik háromszoros olimpiai bajnokok a sportágamban, folyamatosan küldték a gratulációkat, és még így is szurkolnak, hogy tudjak még többet szerezni az elkövetkezendő időben” – jelentette ki Kozák Danuta, majd a közeljövő programjáról beszélt:

„A rövid távú program egy jó alvás, azon még nem gondolkoztam, hogy lapátot veszek a kezembe, de egy átmozgató kocogásra mindenképp el szeretnék menni.”

Az úgynevezett aranygép szerdán 7.30 órakor érkezik Budapestre, fedélzetén érmes magyar sportolókkal. A közvetlen hangulatú fogadásra a Syma Csarnoknál 9 órától kerül sor. A MOB a repülőtérre nem szervez sajtónyilvános fogadást, a delegáció azonnal buszra ül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik