Paralimpia 2016: szerdán nyit a paralimpiai falu

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 13:13
Szerdán megnyitja kapuit az éppen egy héttel később kezdődő riói paralimpia faluja.

Helyi idő szerint szerda reggeltől lehet beköltözni a paralimpiai faluba, amely körülbelül 4350 paralimpikonnak, illetve edzőnek és sportvezetőnek nyújt szállást a szeptember 18-ig tartó eseményen.

A játékok honlapja szerint az elsők között foglalják el a szállásukat a brazil, az amerikai, a kubai, a kanadai, a dán, a namíbiai, a brit és a holland delegáció tagjai. Nagyjából 2500 fő költözik be a nyitónapon, rajtuk kívül néhány vakvezető kutya is birtokba veszi a komplexumot.

Az olimpia augusztus 21-ei zárása óta számos változtatást hajtottak végre a létesítményekben, hogy kielégítsék a parasportolók igényeit. Az eredetileg is mozgáskorlátozottaknak kialakított komplexum néhány kétszemélyes szobájából például kikerült egy-egy ágy és a hatalmas étkezőből is távolítottak el székeket.

A faluban 31 épület található, mindegyiknek van fogyatékossággal élők, illetve mozgáskorlátozottak számára is elérhető szárnya. Ott a tusolók magasabbak, a folyosók szélesebbek, és a liftek akkorák, hogy egyszerre két kerekesszék is elfér bennük. Az Ottobock, a paralimpia hivatalos protetikai és ortetikai szolgáltató cége egy speciális javítóműhelyt is felállított a faluban.

Összesen 9 ezer ember, köztük 2 ezer önkéntes fog dolgozni a faluban a paralimpia idején.

A paralimpián 43 fős magyar csapat vesz részt, az első sportolók csütörtökön indulnak Rióba.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik