Videó: dedikálta és ki is fizette volna a nevével ellátott mezeket – senki sem vásárolt

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 16:13
null
Marten de Roonnak nem volt szerencséje a boltban (Fotó: Getty Images)
Az Atalanta labdarúgócsapatának holland középpályása, Marten de Roon a klub Bergamóban lévő szurkolói boltjában tett egy olyan felajánlást, hogy az első három embernek, akik az ő nevével és számával ellátott mezt vásárolnak, azoknak kifizeti, sőt, dedikálja is azt.

 

„Az Atalanta Bergamóban lévő szurkolói boltjában állunk. Az első három embernek, aki Marten de Roon-mezt vásárol, azoknak dedikálom, sőt, ki is fizetem. Szóval remélem, hamarosan jönni fognak a vásárlók” – mondta a szurkolói boltban készített videóban Marten de Roon.

A holland játékosnak azonban nem volt szerencséje, a vásárlók nem tolongtak a mezéért. Az egyre jobban unatkozó középpályás így próbálta feltalálni magát a boltban, kirakósozott, kártyázott, sőt, még aludt is egyet, de hiába várt zárásig, senki sem vásárolt a dresszéből.


Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
10 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
10 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
16 órája

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56
Ezek is érdekelhetik