Serie A: újabb mérkőzést kipipálhat – legyűrte a Cagliarit az Inter

Vágólapra másolva!
2021.04.11. 14:26
null
Hatalmas volt az öröm Darmian gólja után (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén az éllovas Internazionale legyőzte otthon a Cagliarit.

Az első játékrészben ugyan többet volt a labda a Cagliarinál, az Internazionale játszott veszélyesebben. Az olasz listavezető hét lövéssel is próbálkozott, ám csak három találta el a kaput, gól azonban egyikből sem született.

A fordulás után Stefan de Vrij fejesénél közel járt a gólhoz az Inter, ám a labda a felső lécről kivágódott, így ekkor még nem örülhettek a hazaiak. A 77. percben azonban már igen: Asraf Hakimi keresztlabdájára Matteo Darmian érkezett, aki pár méterről a hálóba pofozta a labdát (1–0).

Vezetésük tudatában alaposan visszavettek a hazaiak, amire majdnem rá is fáztak, mivel a Cagliari előtt ígéretes lehetőségek alakultak ki. Több gól azonban már nem esett, így az Inter egy újabb nagyon fontos mérkőzést húzott be, és robog tovább a bajnoki cím felé.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Internazionale–Cagliari 1–0
(Darmian 77.)
Később
Juventus–Genoa 3–1 (Kulusevski 4., Morata 22., McKennie 70., ill. Scamacca 49.)
Sampdoria–Napoli 0–2 (Fabián Ruíz 35., Osimhen 87.)
Hellas Verona–Lazio 0–1 (Milinkovics-Szavics 90+2.)

Roma–Bologna 1–0 (B. Mayoral 44.)
Fiorentina–Atalanta 2–3 (Vlahovics 57., 66., ill. D. Zapata 13., 40., Ilicic 70. – 11-esből)
Hétfőn
20.45:
Benevento–Sassuolo (Tv: Digi Sport2)
Szombaton játszották
Spezia–Crotone 3–2 (Verde 63., Maggiore 89., Erlic 90+2., ill. Djidji 40., Nwanko 78.)
Parma–Milan 1–3 (Gagliolo 66., ill. Rebic 8., Kessié 44., Rafael Leao 90+4.)
Udinese–Torino 0–1 (Belotti 61. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 30 23 5 2 69–27 +42 74
2. Milan 30 19 6 5 57–35 +22 63
3. Juventus 30 18 8 4 61–27 +34 62
4. Atalanta 30 18 7 5 71–38 +33 61
5. Napoli 30 19 2 9 65–34 +31 59
6. Lazio 29 17 4 8 46–38 +8 55
7. Roma 30 16 6 8 54–44 +10 54
8. Verona 30 11 8 11 38–35 +3 41
9. Sassuolo 29 10 10 9 48–48 0 40
10. Sampdoria 30 10 6 14 39–45 –6 36
11. Bologna 30 9 7 14 39–46 –7 34
12. Udinese 30 8 9 13 32–40 –8 33
13. Genoa 30 7 11 12 32–44 –12 32
14. Spezia 30 8 8 14 40–55 –15 32
15. Fiorentina 30 7 9 14 38–49 –11 30
16. Benevento 29 7 9 13 30–54 –24 30
17. Torino 29 5 12 12 42–52 –10 27
18. Cagliari 30 5 7 18 31–51 –20 22
19. Parma 30 3 11 16 29–59 –30 20
20. Crotone 30 4 3 23 37–77 –40 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik