Serie A: két évre eltiltották az argentin világbajnokot

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 14:07
null
Papu Gómez monzai mezben (Fotó: Getty Images)
Két évre szóló eltiltást kapott Alejandro „Papu” Gómez, a tavaly világbajnoki címet szerző argentin labdarúgó, akinek szervezetében tiltott szer nyomaira bukkantak. Gómez nemrégiben igazolt az olasz Monzába – a doppingvétség még a sevillai időszakából származik.

 

Bár a spanyol Relevo által megszellőztetett ítélet friss – fellebbezni is lehet ellene –, az ügy nem új keletű: Papu Gómeznél még a tavalyi világbajnokság előtt, a Sevilla egyik edzésén vették le azt a mintát, amelyikben kimutatták a tiltott szert.

Gómez magyarázata az volt, hogy óvatlanul az egyik gyermeke gyógyszerét vette be rosszullét ellen, és abban volt a tiltott szer. Annyit elismert, hogy a gyógyszer bevétele előtt nem konzultált a csapat orvosával, ami hiba volt, ahogyan az is, hogy később sem számolt be a történtekről.

Mivel a teszt eredménye régóta ismert volt, a Sevilla nyáron szerződést bontott a labdarúgóval, aki nem is szándékozott addig új klubba igazolni, amíg nem hoznak ítéletet az ügyében – végül meggondolta magát, két év után visszatért Olaszországba, és szeptemberben elszegődött a Monzába, amelyben két meccsen már játszott is.

Gómez 35 esztendős; ha a kétéves eltiltás jogerőre emelkedik, könnyen a futballistakarrierje végét jelentheti.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik