Serie A: a DAC egyik legértékesebb játékosát figyelik – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 14:40
null
Eric Davis hátat fordíthat Bernd Storck csapatának? Olaszországi hírek szerint Parmából figyelik (Fotó: dac1904.sk)
Olasz sajtóértesülések szerint a szlovák labdarúgó-élvonalban szereplő DAC panamai válogatott védőjét, Eric Davist szemelte ki a Serie A-ban szereplő Parma.


A forzaparma.it szerint a Parma sportigazgatója, Marcello Carli tovább keresi az erősítéseket Fabio Liverani vezetőedző számára, s az egyik kiszemelt a Dunaszerdahely 29 éves, panamai válogatott hátvédje, Eric Davis lehet. A DAC-ban kulcsembernek számító játékos az új idényben négy bajnokin három gólt és egy gólpasszt jegyzett, a Transfermarkt 700 ezer euróra teszi az értékét, amivel a klub egyik legtöbbre becsült labdarúgójának számít (csak Kalmár Zsolt és Andrija Balic játékjogát tartják értékesebbnek, az ő piaci értéküket egyaránt 900 ezer eurónak írják).

A hírről ugyancsak beszámoló sportolunk.sk megjegyzi, Davis 2015-ben igazolt a DAC-hoz, melynek színeiben 139 mérkőzésen lépett pályára és 18 gólt szerzett.

Egyelőre nem tudni, a Parma tett-e konkrét lépéseket Davis szerződtetése ügyében, akit 2021 nyaráig köt megállapodása a DAC-hoz, de nagy kérdés, ha érkezne is érte ajánlat, elengednék-e őt, amíg versenyben van a csapat az Európa-ligában – Bernd Storck vezetőedző együttese jövő héten a cseh Jablonecet fogadja a selejtező 2. fordulójában.

A dunaszerdahelyi klub átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

Legfrissebb hírek

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
1 órája

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
5 órája

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
8 órája

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
10 órája

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
12 órája

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
14 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45

DVTK: korábbi újpesti védő érkezett

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 10:06
Ezek is érdekelhetik