Juventus: C. Ronaldo nem tölti ki a szerződését – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.04.19. 12:25
null
Cristiano Ronaldo legkésőbb jövőre csapatot vált? (Fotó: AFP)
A Juventus a hétvégén bebiztosíthatja a bajnoki címét, és ehhez az is elég, ha egy pontot szerez a Fiorentina ellen, ugyanakkor a csapat hétközi BL-búcsúja után a helyi sajtó arról írt, hogy Cristiano Ronaldo idő előtt távozhat az együttestől.

 

A torinói gárda tavaly nyáron 117 millió eurót áldozott a Real Madriddal mindent megnyerő portugál klasszis megszerzésére, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy 1996 után végre ismét összejöjjön a Bajnokok Ligája-győzelem.

ALLEGRI: RONALDO A JUVENTUS JÖVŐJE

A Juventus edzőjét, Massimiliano Allegrit a Fiorentina elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón természetesen Cristiano Ronaldo jövőjéről is kérdezték.

„Cristiano Ronaldo a Juventus jövője. Nagyon jól teljesített az idényben, ahogyan a következőben is jó lesz. Természetesen csalódott, ahogyan mi mindannyian, de nyugodt a jövőjével kapcsolatban.”

A gárda minden bizonnyal sorozatban a nyolcadik bajnoki címét is megszerzi, de a BL-ben meglepetésre a negyeddöntőben búcsúzott, mivel az Ajax a hazai 1–1-et követően idegenben 2–1-re nyerni tudott.

Azt nem lehet állítani, hogy a BL-búcsú Cristiano Ronaldón múlt volna, hiszen az Atlético Madriddal vívott nyolcaddöntőt az ő mesterhármasával fordította meg az idegenbeli 2–0-s vereséget követően a Juventus, valamint az Ajax ellen is csak ő talált a kapuba.

A Corriere della Sera arról számolt be, hogy Ronaldót feldühítette a BL-kudarc, és már a nyáron búcsút inthet a Juventusnak. ALa Repubblica ilyen messzire nem ment azért, de szintén megjegyezte: valószínűtlen, hogy a portugál kitölti a 2022-ig szóló torinói szerződését.

„Valószínűtlen, hogy CR7 a szerződése végéig maradna. Talán a következő lesz az utolsó éve Olaszországban” – írta a La Repubblica.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
SZOMBAT
12.30:
Parma–Milan (Tv: Digi Sport1)
15.00: Lazio–Chievo (Tv: Digi Sport3)
15.00: Cagliari–Frosinone
15.00: Bologna–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Sassuolo
15.00: Empoli–SPAL
15.00: Genoa–Torino
18.00: Juventus–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
20.30: Internazionale–Roma (Tv: Digi Sport1)– élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
19.00: Napoli–Atalanta

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 32 27 3 2 65–22 +43 84
2. Napoli 32 20 7 5 61–28 +33 67
3. Internazionale 32 18 6 8 50–26 +24 60
4. Milan 32 15 10 7 46–30 +16 55
5. Roma 32 15 9 8 57–45 +12 54
6. Atalanta 32 15 8 9 64–41 +23 53
7. Lazio 32 15 7 10 46–33 +13 52
8. Torino 32 12 14 6 41–29 +12 50
9. Sampdoria 32 14 6 12 53–41 +12 48
10. Fiorentina 32 8 16 8 46–39 +7 40
11. Sassuolo 32 8 13 11 46–51 –5 37
12. Cagliari 32 9 10 13 31–44 –13 37
13. SPAL 32 9 8 15 30–45 –15 35
14. Parma 32 9 8 15 33–50 –17 35
15. Genoa 32 8 10 14 35–51 –16 34
16. Udinese 32 8 8 16 30–46 –16 32
17. Bologna 32 7 10 15 31–47 –16 31
18. Empoli 32 7 8 17 40–59 –19 29
19. Frosinone 32 5 8 19 26–59 –33 23
20. Chievo 32 1 11 20 22–67 –45 11*
A Chievótól 3 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik