Inter: Veszítettünk az önbizalmunkból – Spalletti

MTI MTIMTI MTI
2017.12.28. 14:25
A hullámvölgyben lévő Internazionale csapatára újabb rangadó vár, hiszen szombaton a Laziót fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, miközben Luciano Spalletti vezetőedző szerint kisebb önbizalommal játszanak, mint korábban.

A milánói fekete-kékek december elején még veretlenül vezették a Serie A tabelláját, azóta viszont három mérkőzésen csak egy pontot szereztek, ráadásul szerda este az Olasz Kupából is kiestek, mivel hosszabbítást követően 1–0-ra kikaptak a városi rivális AC Milantól a negyeddöntőben.

„Veszítettünk az önbizalmunkból, kevesebb meggyőződéssel játszunk" – ismerte el Luciano Spalletti. Az Inter edzője úgy látja, játékosai arra számítanak, hogy valaki megoldja helyettük a problémákat.

A nyáron érkezett szakvezető ehelyett azt tanácsolta minden futballistájának szerdai nyilatkozatában, hogy vonuljon el egy csendes sarokba, és ismerje fel, hogy többet kell tennie a sikerekért.

„Fizikai értelemben és minőségben is rendben vagyunk, minden ellenfelünket le tudjuk győzni, de a képességeinket fel kell ismernünk, és azokat minden alkalommal használnunk" – magyarázta.

Spalletti hangsúlyozta, nagyon nehéz a dolguk, ha csapatként, illetve egyénileg nem a legjobb tudásuk szerint teljesítenek, ráadásul hiányzóik is vannak.

„Rossz a hangulat, de holnap visszatérünk a pályára, és ismét csapatként küzdünk" – fogadkozott szerda este Antonio Candreva, az Inter válogatott középpályása. Csapata már csak harmadik a tabellán, öt ponttal lemaradva a listavezető Napoli mögött.

A milánóiak szombati ellenfele, a Lazio az idény egyik kellemes meglepetésének számít Olaszországban. Simone Inzaghi vezetőedző a Fiorentina elleni keddi kupameccs után hangsúlyozta, továbbra is versenyben vannak mindhárom fronton, hiszen az Európa-ligában is szerepelnek.

„Nagyon elfoglalt időszak számunkra a mostani, de nagyon boldogok vagyunk, mert ezt akartuk. Szeretnénk a folytatásban is mindhárom sorozatban talpon maradni" – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03