Napoli: az elnök jogi lépéseket fontolgat Mertens ügynöke ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.19. 15:08
A Serie A-ban szereplő Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis tagadta, hogy Dries Mertens az Interhez szerződhet, és jogi lépéseket fontolgat a játékos ügynöke ellen.

A belga futballista képviselője a múlt héten arról beszélt, hogy az Inter nem csupán pletykaként vetődött fel Mertensszel kapcsolatban, és hogy valós esélye van annak, hogy a fekete-kékeknél folytassa pályafutását. Igaz, azt is hozzátette, hogy Dries boldog Nápolyban, és hogy a következő héten többet tudnak majd a jövőjéről.

A Radio Kiss Kiss Napolinak adott interjújában ugyanakkor a klub elnöke erőteljesen tagadta, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek volna a balszélső eladásáról.

„Ebből semmi sem igaz. Csak előre eltervezett távozásokkal foglalkozunk, a támadósorból nem megy el senki. Jonathan de Guzmán és Camilo Zúniga van napirenden” – szögezte le már az elején De Laurentiis.

„Nagyon zavarnak az Interrel kapcsolatos pletykák, különösen Mertensszel kapcsolatban. Egyeztetek az ügyvédeimmel, és fontolóra veszem, hogy jogi lépéseket tegyek a belga ügynöke ellen azért, mert ilyen képtelen pletykákat terjeszt” – tette hozzá a Napoli elnöke.

„Beszéltem az Interrel és Marco Fassone általános igazgatóval a milánóiak részéről, és tagadták, hogy közvetlen kapcsolatban lettek volna Mertens ügynökével. Biztosíthatom a szurkolókat, hogy senki nem jön hozzánk az Intertől, és senki nem megy tőlünk oda.”

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Későn jött Casadei fejese, a Napoli hozta a kötelezőt a Torino ellen

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 22:51

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Donyell Malen duplázott, de a Napoli pontot mentett a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2026.02.15. 22:43

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Tizenegyesek döntöttek Nápolyban, a Como lesz az Inter ellenfele az Olasz Kupa elődöntőjében

Olasz labdarúgás
2026.02.10. 23:21

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
2026.02.07. 22:47
Ezek is érdekelhetik