B. D. K. 2021.09.27 15:30 Frissítve: 2021.09.27 15:54

Videó: Sallai edzője könnyekben tört ki a stadionbúcsúztatón

Mint ismert, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójában a Freiburg 3–0-ra győzte le hazai pályán az Augsburgot. Sallai Roland csapata így méltó módon búcsúztatta a stadionját, hiszen az együttes legközelebb már a 34 700 néző befogadására képes új Európa-Park-Stadionban mérkőzik meg az RB Leipziggel.

Kölcsönös tisztelet (Fotó: Getty Images)

 

A találkozó után a játékosok leültek a fűbe a pályán a szurkolók elé, akik a meghatódáságtól könnyező vezetőedző, Christian Streich nevét kezdték el skandálni. Az 56 éves szakember tíz éve irányítja az első csapatot, de összességében már több mint 25 éve áll folyamatosan a klub alkalmazásában, ráadásul ő a legrégebb óta hivatalban lévő vezetőedző a Bundesligában.


A Dreisamstadionnak, Badenova-Stadionnak, Mage Solar Stadionnak, majd Schwarzwald-Stadionnak is hívott létesítmény több mint 66 évig volt a Freiburg stadionja, amelyben a jövőben harmadosztályú és női futballmeccseket fognak rendezni.

A csapat később a lelátóra is kiment, Streich pedig egy hangosbeszélőn beszélt a szurkolókhoz.


NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
Freiburg–Augsburg 3–0
(Kubler 6., Holer 25., Grifo 33.)

AZ ÁLLÁS
  1. Bayern München 6 5 1 23–5 +18  16
  2. Bayer Leverkusen 6 4 1 1 16–7 +9  13
  3. Wolfsburg 6 4 1 1 8–5 +3  13
  4. Borussia Dortmund 6 4 2 17–12 +5  12
  5. Freiburg 6 3 3 9–4 +5  12
  6. Mainz 6 3 1 2 6–3 +3  10
  7. 1. FC Köln 6 2 3 1 10–8 +2  9
  8. Union Berlin 6 2 3 1 8–8 0 9
  9. Hoffenheim 6 2 2 2 11–8 +3  8
10. RB Leipzig 6 2 1 3 12–7 +5  7
11. Mönchengladbach 6 2 1 3 6–9 –3  7
12. Hertha 6 2 4 7–18 –11  6
13. VfB Stuttgart 6 1 2 3 9–12 –3  5
14. Eintracht Frankfurt 6 5 1 6–9 –3  5
15. Augsburg 6 1 2 3 2–11 –9  5
16. Arminia Bielefeld 6 4 2 3–6 –3  4
17. Bochum 6 1 1 4 4–13 –9  4
18. Greuther Fürth 6 1 5 4–16 –12  1

2021.10.26 18:12:26

Német labdarúgás D. Á.

A magyar válogatott középpályása az első félidő végén szerezte a mindent eldöntő találatot.

2021.10.23 14:09:14

Német labdarúgás BALÁZS DÁVID

A Leipzig hátrányból fordított, a Bayern München és a Borussia Dortmund magabiztosan nyert.

2021.10.22 13:49:34

Német labdarúgás P. K.

A Leverkusen vezérigazgatója elmondta, azért maradtak le egy kiszemeltről, mert egy angol újonc rájuk licitált.

2021.10.16 14:24:14

Német labdarúgás R. P.

Gulácsi, Orbán és Szoboszlai kezdőként lépett pályára. A csereként beálló Sallai megsérült.

2021.10.12 23:18:41

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Hansi Flick: „Senki sem értené meg Németországban, ha azt mondanánk, 2026-ban leszünk csúcsformában. Természetesen jó, ha vannak hosszabb távú elképzelések, de az eredmény mindig fontosabb – függetlenül attól, hogy klubcsapatról vagy válogatottról beszélünk. Mindig az adott körülmények között elérhető lehető legnagyobb eredmény a cél.”