BABJÁK BENCE
2020.05.14 06:31 Frissítve: 2020.05.14 08:50

Szalai Ádám: Valamit visszakaphatunk a régi világunkból

Labdarúgóként és felelős cégvezetőként is helyt kell állnia a nehéz hónapokban a Mainz és a válogatott támadójának, Szalai Ádámnak, aki úgy véli, elsősorban nem a kivételezett helyzetben lévő játékosoknak kell félniük a vírustól.

Szalai Ádám azért is küzd majd, hogy a szurkolók újra örömöt leljenek a játékukban

 

PÉLDAMUTATÓ ÖSSZEFOGÁS

Szalai Ádám az általa alapított jótékonysági szervezettel, a Játékidő Alapítvánnyal számos alkalommal adakozott az utóbbi években, és a koronavírus megjelenése után sem tétlenkedett. Március végén a Magyar Labdarúgó-szövetség és a csatár alapítványa a válogatott labdarúgókkal közösen összesen harmincmillió forintot adományozott a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, az Országos Mentőszolgálatnak és a Szent László Kórháznak.

„Lényegtelen, kitől indult a kezdeményezés, a hangsúly azon van, hogy a válogatott összes tagja természetesnek vette a segítségnyújtást – mondta a Mainz támadója. – Az alapítványommal évek óta igyekszem segíteni a rászorulókon, és jólesett, hogy a többiek is partnerek voltak ebben. Bízom benne, hogy a vírushelyzet után is megmarad az az összefogás, ami a nehéz időkben az embereket jellemezte. Fontosnak tartom, hogy ne csak a bajban, hanem a szürke hétköznapokon is kezet nyújtsunk a rászorulóknak és segítsünk másokon.”

– Milyen érzésekkel várja a Köln elleni folytatást?
– Az előző héten tudtuk meg, hogy a hét végén folytatódik a bajnokság, és bár öt hete már folyamatosan az edzőpályánkon készültünk, a korábbi futóedzések és a kiscsoportos foglalkozások nem helyettesíthetik a normál tréningeket – felelte lapunknak Szalai Ádám, a Mainz és a magyar válogatott 32 éves támadója. – Teljes értékű munkát csak múlt szerda óta végzünk, azóta felpörögtek az események. Most csak annyit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a helyzethez.

– Félelem nélkül folytatják a bajnokságot?
– Bennem egyáltalán nincs félelemérzet. A mostani helyzetben hozni kellett egy döntést, az illetékesek pedig úgy határoztak, folytatódjon a bajnokság, és egyelőre senki sem tudhatja, helyesen határoztak-e. Bizonyára akadnak majd játékosok, akik megfertőződnek, ezt nem lehet teljesen kizárni, de ahogy mondtam, a döntéshez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Kevésbé foglalkoztat, hogy én elkapom-e a vírust vagy sem, ennél sokkal fontosabb, hogy a veszélyeztetett korban lévő emberekre odafigyeljünk, értük mindannyian felelősséggel tartozunk. Nem a csapattársaimat és az ellenfél játékosait kell kerülni, hanem azokat, akikre nézve a fertőzés végzetes lehet.

– Milyen formában érzi magát?
– Nehéz arról beszélni, milyen állapotban várjuk a folytatást, mert a mostani helyzet olyan, mintha a hosszabb felkészülés után új bajnokság kezdődne. A szakmánál talán fontosabb, hogy a labdarúgás által valamit visszacsempészhetünk az emberek életébe a korábban megszokott hétköznapokból. Valamit visszakaphatnak a régi világunkból, és ha valaki esetleg nem is rajong a labdarúgásért, ha majd bekapcsolja a televíziót és a háttérben élő közvetítést hall, talán tudat alatt mégiscsak örül neki és pozitív fejleményként éli meg az utóbbi hónapok után. Mi, labdarúgók is segíthetünk azzal, hogy a pályára lépéssel azt sugalljuk, kezd jóra fordulni a helyzet.

– A többi csapathoz hasonlóan a Mainz is elvonult a külvilágtól ezen a héten. Hogy bírják a bezártságot?
– Minket egy hotelben szállásoltak el, ezekben a napokban mi vagyunk itt az egyedüli vendégek. Három-négy naponta tesztelnek minket, nagyon szigorú szabályokat kell betartanunk, igyekeznek minimálisra csökkenteni a fertőzés lehetőségét, épp ezért mostantól rajtunk, labdarúgókon van a sor.

– Ezt hogy érti?
– Az utóbbi hónapokban rengetegen dolgoztak megfeszített tempóban, hogy segítsenek a többi emberen. Az orvosok, az ápolók, a nővérek, a mentők, a tűzoltók, az áruházak és a szupermarketek dolgozói mind azért kockáztatták az egészségüket, hogy segítsenek másokon, és mi valamennyit megőrizhessünk a korábban megszokott viszonyokból. Most a labdarúgókon a sor, hogy némi fényt vigyenek az emberek életébe. Egyébként sincs jogunk panaszkodni, mert kivételezett helyzetben vagyunk. Nem hiszem, hogy a többségnek a karantént a hotel jelenti, és három-négy naponta ingyenesen tesztelhetik magukat.

– Érzése szerint a hosszú leállás az erősebb vagy a gyengébb csapatoknak kedvez majd?
– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom, melyik együttesnél milyen edzésmunka zajlott, milyen fizikai állapotban vannak a játékosok, mikor kezdték el a kiscsoportos edzéseket, mire jutott idő és mire nem. Olyan, mintha hosszú felkészülést követően edzőmeccs nélkül indulna a bajnokság, ezért még tippelni is nehéz. Az egyik csapat jobban alkalmazkodik majd a helyzethez, a másik kevésbé, ám ahogy mondtam, a szakmánál talán most fontosabb, amit a folytatás képvisel. Nem tévesztjük szem elől a célunkat, bent akarunk maradni az élvonalban, tudjuk, hogy ehhez pontokat kell gyűjtenünk, de a labdarúgás pozitív üzenete most mindennél lényegesebb.

– Mennyire viselte nehezen az utóbbi hónapok bizonytalanságát és monotóniáját?
– Mivel korábban elkezdtem építeni a labdarúgáson kívüli életemet, bőven volt teendőm.

– A fémfeldolgozó üzemére céloz?
– Igen. Folyamatosan figyeltem az otthonról érkező híreket, igyekeztem reagálni a változásokra. Vállalkozóként is nagy nyomás nehezedett rám, mert az üzemben sok embernek biztosítok munkát, és nekik ugyanolyan fontos volt, hogy napról napra dolgozhassanak s a hónap végén teljes fizetést kapjanak. Arra a szegmensre is figyelnem kellett, úgyhogy egyáltalán nem unatkoztam, ez persze sokkal inkább pozitív teher, mintsem negatív.

– Sikerült megoldani a problémákat?
– A többi vállalkozáshoz hasonlóan itt is folyamatosan agyaltunk és újraterveztünk, próbáltunk a lehető legjobban reagálni a problémákra. Szerencsére az elmúlt hetekben már pozitívan jöttünk ki a nehézségekből, büszke vagyok rá, hogy súlyosabb veszteségek nélkül vészeltük át a válságot, és az előttünk álló hetek miatt sem kell félnünk. Nem tudom, meddig tart a mostani helyzet, de sok erőt ad, ha az ember az élet egyéb területein is bizonyít.

– Mindezek tükrében valóban nem unatkozott, de némi számvetésre azért jutott ideje? Csak mert éppen most tavasszal volt tíz esztendeje, hogy először pályára lépett a Bundesligában.
– Nem szoktam a múltba révedni, aki ismer, tudja, hogy a jelenben élek. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, hogy tíz éve a német élvonalban futballozom, és arra, hogy immár tizenhat éve megállom a helyem külföldön. Ha most visszatekintek, hosszú időszakot látok magam mögött, amely teljesen átformálta az életemet és minden téren nagy hatással volt rám.

– Amikor kétezertíz január tizenhatodikán beállt csereként a Leverkusen ellen, gondolta volna, hogy tíz évig megszakítás nélkül futballozik majd a német első osztályban?
– Már nem emlékszem, mire gondoltam azokban a percekben, de tény, rengeteget kaptam a labdarúgástól. Régóta a saját utamat egyengetem, az általam kitaposott ösvényen megyek, és most, ebben a nehéz helyzetben itt a lehetőség, hogy a labdarúgás által valamit visszaadjak az embereknek. Egy aprócska láncszem vagyok a nagy gépezetben, de ha a társaimmal picit is tudunk segíteni, akkor kötelességünk megtenni.

– Magánemberként miben változott a legtöbbet az utóbbi tíz évben?
– A jellemfejlődésem nem szűkíteném le a Bundesliga-időszakra, inkább a külföldön töltött tizenhat évet említeném. A gondolkodásomat, a hozzáállásomat, az egész életfelfogásomat megváltoztatta a légiósélet, és hálás vagyok minden tapasztalatért, amit átélhettem.

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Május 16., szombat

15.30: Dortmund–Schalke (Tv: Sport1)
15.30: Leipzig–Freiburg (Tv: Sport2)
15.30: Hoffenheim–Hertha
15.30: Düsseldorf–Paderborn
15.30: Augsburg–Wolfsburg
18.30: Frankfurt–Mönchengladbach (Tv: Sport1)
Május 17., vasárnap
15.30: Köln–Mainz (Tv: Sport1)
18.00: Union Berlin–Bayern München (Tv: Sport1)
Május 18., hétfő
20.30: Bremen–Leverkusen (Tv: Sport1)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
  1. Bayern München 25 17 4 4 73–26 +47 55
  2. Borussia Dortmund 25 15 6 4 68–33 +35 51
  3. RB Leipzig 25 14 8 3 62–26 +36 50
  4. Mönchengladbach 25 15 4 6 49–30 +19 49
  5. Bayer Leverkusen 25 14 5 6 45–30 +15 47
  6. Schalke 25 9 10 6 33–36   –3 37
  7. Wolfsburg 25 9 9 7 34–30   +4 36
  8. Freiburg 25 10 6 9 34–35   –1 36
  9. Hoffenheim 25 10 5 10 35–43   –8 35
10. 1. FC Köln 25 10 2 13 39–45   –6 32
11. Union Berlin 25 9 3 13 32–41   –9 30
12. Eintracht Frankfurt 24 8 4 12 38–41   –3 28
13. Hertha 25 7 7 11 32–48 –16 28
14. Augsburg 25 7 6 12 36–52 –16 27
15. Mainz 25 8 2 15 34–53 –19 26
16. Fortuna Düsseldorf 25 5 7 13 27–50 –23 22
17. Werder Bremen 24 4 6 14 27–55 –28 18
18. Paderborn 25 4 4 17 30–54 –24 16

 

2023.12.02 00:01:17

Német labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Akadnak, akik ebben a kultúra változásának újabb fokát látják, és a kommentátorok, szakértők után a labdarúgás egy újabb szegmense halad a gendersemlegesség felé, így már csak egy női vezetőedző kinevezése, illetve a homoszexualitás bevallása hiányzik a XXI. századba megérkezéshez. A térkép másik oldalán meg azok állnak, akik úgy érzik, ez az egész csak PR-fogás.

2023.11.04 18:13:13

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Thomas Tuchel együttese már a 9. percben két góllal vezetett a Signal Iduna Parkban.

2023.09.30 18:21:16

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A második félidőben Leroy Sané és Harry Kane volt eredményes Thomas Tuchel együttesében.

2023.09.24 22:30:23

Német labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Lehet, a jelenlegi Nationalelfben valóban nincsenek jó hátvédek, nincs jó befejező csatár, nincsenek vezérlő klasszisok, s kizárólag ennyi a lényegi ok. De mi van, ha egy ország azt veszítette el időközben, amire ’54 táján rátalált? Mi van, ha nem is csak a 2014-ben még diadalittas német futball, hanem egy – önmagát vezető nemzetnek tudó – ország keresi egyre görcsösebben a helyét, s e tétovaságnak a gyarlóbb eredmények a visszfényei csupán?

2023.09.15 19:55:02

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Amikor már úgy látszott, hogy új csapat áll a Bundesliga élére, egy ráadásbeli büntető mindent megváltoztatott.