Hertha: Dárdai célzóvizet itat csapatával a Wolfsburg elleni meccs előtt

T. Á., V. J.T. Á., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.27. 10:23
null
Újabb nehéz feladat vár Dárdai Pál csapatára (Fotó: AFP)
Nem vár könnyű feladat a német labdarúgó Bundesligában a bennmaradásért küzdő Hertha BSC-re. A    Dárdai Pál irányította berlini együttes kemény csatára számíthat a Wolfsburg ellen szombat délután, hiszen a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen álló gárda nem szenvedett még vereséget hazai pályán (hat győzelem mellett négy döntetlen a mérlege).

 

A „farkasok” nyolc mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban, legutóbbi hat találkozójukon gólt sem kaptak. Wout Weg­horst, a Wolfsburg kulcsembere pedig fogadkozott a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy két gól nélküli összecsapás után ismét eredményes lesz a Bundesligában.

Ellenfelük, Dárdai Pál Herthája immáron nyolc – ebből a magyar vezetőedző irányításával négy – mérkőzés óta nyeretlen.

„Olyan célzóvizet fogunk inni, amely nem számít doppingnak. Beszélek az orvossal, hogy készítse el a kotyvalékot és így a hétvégén már minden rendben lesz” – viccelődött a magyar tréner a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, majd ezt követően komolyra fordította a szót.

„Sokat foglalkozunk a gólszerzéssel az edzéseken, megpróbáljuk ebben erősíteni a fiúkat. Mindennap gyakorlunk különféle formációkat, hogy újra be tudjunk találni” – a berlinieknek ez Dárdai visszatérése óta négy mérkőzésen háromszor sikerült.

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC szombat délután lép pályára a Wolfsburg otthonában.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ

Pénteken játszották
Werder Bremen–Eintracht Frankfurt 2–1
(Gebre Selassie 47., Sargent 62., ill. André Silva 9.)

SZOMBAT

15.30: Bayern München–Köln (Tv: Sport1)
15.30: Borussia Dortmund–Bielefeld (Tv: Sport2)
15.30: VfB Stuttgart–Schalke
15.30: Wolfsburg–Hertha BSC
18.30: RB Leipzig–Mönchengladbach (Tv: Sport1)
VASÁRNAP
13.30: Union Berlin–Hoffenheim (Tv: Sport2)
15.30: Mainz–Augsburg (Tv: Sport2)
18.00: Leverkusen–Freiburg (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 15 4 3 62–31 +31 49
2. RB Leipzig 22 14 5 3 40–18 +22 47
3. Wolfsburg 22 11 9 2 35–19 +16 42
4. Eintracht Frankfurt 23 11 9 3 46–32 +14 42
5. Bayer Leverkusen 22 10 7 5 40–24 +16 37
6. Borussia Dortmund 22 11 3 8 45–31 +14 36
7. Union Berlin 22 8 9 5 35–25 +10 33
8. Mönchengladbach 22 8 9 5 38–33 +5 33
9. Freiburg 22 8 7 7 35–34 +1 31
10. VfB Stuttgart 22 7 8 7 39–35 +4 29
11. Hoffenheim 22 7 5 10 36–39 –3 26
12. Werder Bremen 22 6 8 8 26–32 –6 26
13. Augsburg 22 6 5 11 22–35 –13 23
14. 1. FC Köln 22 5 6 11 20–36 –16 21
15. Hertha 22 4 6 12 26–40 –14 18
16. Arminia Bielefeld 21 5 3 13 18–38 –20 18
17. Mainz 22 4 5 13 23–43 –20 17
18. Schalke22161515–56–419
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik