Bundesliga: a VAR döntött, a 98. percben nyert a Hoffenheim

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.11.08. 22:31
null
Tovább folytatódott a Hoffenheim győzelmi sorozata (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Hoffenheim idegenben 2–1-re legyőzte a Kölnt.

A Hoffenheim birtokolta többet a labdát, mégis a Köln szerzett vezetést a találkozó 34. percében: Jhon Córdoba távoli lövése utat talált a kapuba.

A második félidőre aztán csereként pályára lépett Szargisz Adamjan, aki két perccel később egyenlített is Sebastian Rudy remek passzából. A vendégek továbbra is kezdeményezőbbek voltak, a slusszpoénra pedig egészen a 98. percig kellett várni. Már a ráadásban egy kölni védő szerelési próbálkozása hoffenheimi lábat talált, és a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, miután visszanézte az esetet videón. Jürgen Locadia nem hibázott, a büntetőt bevágta a jobb alsóba, ami három pontot ért a vendégeknek (1–2).

A Hoffenheim remek sorozata ezzel tovább folytatódik, immár ötödik mérkőzését nyerte meg sorozatban, és már a második helyen áll a tabellán.

NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Köln–Hoffenheim 1–2
(J. Córdoba 34., ill. Adamjan 48., Locadia 98. – 11-esből)

SZOMBATON
15.30: Hertha–RB Leipzig (Tv: Sport2)
15.30: Mainz–Union Berlin
15.30: Paderborn–Augsburg
15.30: Schalke–Düsseldorf
18.30: Bayern München–Borussia Dortmund (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
13.30: Mönchengladbach–Werder Bremen (Tv: Sport2)
15.30: Wolfsburg–Leverkusen (Tv: Sport2)
18.00: Freiburg–Frankfurt

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 10 7 1 2 21–10 +11 22
2. Hoffenheim 11 6 2 3 16–14 +2 20
3. Borussia Dortmund 10 5 4 1 23–11 +12 19
4. RB Leipzig 10 5 3 2 25–10 +15 18
5. Bayern München 10 5 3 2 25–16 +9 18
6. Freiburg 10 5 3 2 19–12 +7 18
7. Schalke 10 5 3 2 17–11 +6 18
8. Eintracht Frankfurt 10 5 2 3 21–15 +6 17
9. Wolfsburg 10 4 5 1 11–8 +3 17
10. Bayer Leverkusen 10 4 3 3 15–15 0 15
11. Hertha 10 3 2 5 15–17 –2 11
12. Werder Bremen 10 2 5 3 17–21 –4 11
13. Fortuna Düsseldorf 10 3 1 6 12–16 –4 10
14. Union Berlin 10 3 1 6 10–15 –5 10
15. Mainz 10 3 7 10–27 –17 9
16. Augsburg 10 1 4 5 12–24 –12 7
17. 1. FC Köln 11 2 1 8 10–23 –13 7
18. Paderborn 10 1 1 8 11–25 –14 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik