Bundesliga: a PL-ből igazolt támadót a Hoffenheim

2019.08.29. 15:01
null
Locadia a Hoffenheimben folytatja (Fotó: AFP)
Jürgen Locadia a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheimben folytatja pályafutását – jelentette be a klub hivatalos honlapja. A TSG egyelőre az idény végéig vette kölcsön a Brightontól. 

 

Locadia 2018 januárjában 17 millió euróért igazolt a PSV-ből a Brightonba, jelenlegi szerződése 2022 nyaráig érvényes az angol klubnál, amely egyelőre az idény végéig, azaz 2020 nyaráig adta kölcsön őt a Hoffenheimhez.

A 25 éves támadó a holland válogatott bő keretében többször is szerepelt, két mérkőzésen ült a kispadon is, de be még egyszer sem állt.

A Hoffenheim mindenképpen szeretett volna még egy támadót igazolni a nyáron, miután Szalai Ádám a több játéklehetőség reményében visszatért korábbi klubjához, az 1. FSV Mainzhoz. A hírek szerint a német csapatnál az Ajaxban futballozó Kasper Dolberg neve is szóba került, a dán támadó azonban Franciaországba, a Nice-hez igazolt át 20.5 millió euróért.


Legfrissebb hírek

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
18 órája

Visszavágott a Brighton, saját stadionjában kapta el a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2026.10.31. 18:05

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

A Bayern München elhozta a három pontot Freiburgból

Német labdarúgás
2026.10.25. 19:45

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Iraola megerősítette, Szoboszlai nem lép pályára vasárnap

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:34

Markgráf Ákos gólpasszt adott; Komoly verésbe szaladt bele a Getafe a Kl-ben

Konferencialiga
2026.10.22. 20:58