Bayern: Heynckes kedden hozza nyilvánosságra döntését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 08:18
A labdarúgó Német Kupa döntőjében a Bayern München 3–2-es győzelmet aratott a VfB Stuttgart ellen, így első német csapatként triplázott egy szezonon belül, hiszen korábban már a bajnoki címet, és a Bajnokok Ligája győztesének járó serleget is elhódította. Ami biztos, hogy a bajorok vezetőedzője, Jupp Heynckes a szombati kupadöntőben ült utoljára a Bayern kispadján, ám azt továbbra sem tudni, hogy a 68 esztendős szakember mihez kezd a jövőben.

„Ez egy érzelmes pillanat számomra. Az utolsó sajtótájékoztatómat kedden adom, akkor fogok beszélni a jövőmről, és arról, hogy folytatom-e, vagy sem” – nyilatkozta Heynckes a bajorok kupagyőzelme után, majd kitért magára a mérkőzésre is.Heynckes a bajorok kupagyőzelme után, majd kitért magára a mérkőzésre is.

„A csapat a legjobbját nyújtotta a találkozón. A triplázás egyedülálló teljesítmény a játékosok részéről. A döntő tényező a jó csapatszellem volt a sikerek elérésében. Egységesek voltunk, és támogattuk egymást” – tette hozzá Heynckes, akit a nyáron Pep Guardiola vált a kispadon.

„Heynckes nagyszerű munkát végzett, csodálatos szezont teljesített a csapattal. Még az 1970-es évek Bayernje sem tudott triplázni” – magasztalta a távozó szakvezetőt Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
9 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
Tegnap, 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik