Bayern: Breitner tíz év után befejezi nagyköveti munkáját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 11:07
Befejezi nagyköveti tevékenységét a Bayern Münchennél a klub korábbi klasszis labdarúgója, Paul Breitner.

A 65 éves szakember, aki 1974-ben világbajnokságot nyert az egykori NSZK válogatottjával, de Európa-bajnoknak, vb-ezüstérmesnek és BEK-győztesnek is vallhatja magát, saját kérésére távozik március végén.

Karl-Heinz Rummenigge, a csapatot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója kedd este, a londoni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően beszélt erről, hangsúlyozva, hogy a távozó Breitnert csak köszönet illeti.

„Ez az ő döntése. Nem szabad elfelejteni, hogy hatvanöt éves, és szeretne valami mást is csinálni” – mondta Rummenigge.

Breitner tíz évig volt a Bayern nagykövete. A bajor klub három hete mutatta be három új nagykövetét, Giovane Elbert, Bixente Lizarazut és Hasan Salihamidzicet. Az ünnepélyes prezentáción Breitner még arról beszélt, milyen öröm számára, hogy három ilyen tanítvány került mellé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik