MTK: folytatódik a történet – Kanta vezetőedző lesz

2021.05.14. 21:28
null
Kanta József és az MTK Budapest története folytatódik (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, Kanta József, aki teljes futballkarrierjét az MTK Budapestnél töltötte, az idény végeztével visszavonul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 37 éves középpályás elszakadna a futballtól vagy a kék-fehérektől: a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapathoz mindvégig hűséges Kanta lesz az MTK újraformálódó NB III-as együttesének vezetőedzője.

 

Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa elmondta, örül annak, hogy Kanta József a klubnál indíthatja el edzői karrierjét.

„Mindenképpen célunk volt, hogy maradjon az MTK kötelékében, mert ez a klub az élete. Már korábban döntöttünk arról, hogy játékoskarrierjét követően más szerepkörben szeretnénk rá számítani, és örülünk, hogy az elképzeléseinkben az első pillanattól kezdve ő is partner volt. Bízunk abban, hogy Józsi elindul egy legalább olyan sikeres edzői karrier útján, mint amiben játékosként része volt” – mondta Zakor Sándor a klub oldalának.

Az újraformálódó NB III-as együttes edzői stábjához már csatlakozott Balogh Béla, aki szintén az MTK nevelése. Kanta és Balogh játékosként már sikeresen dolgoztak együtt, sőt közösen mutatkoztak be a felnőttcsapatban 2004-ben.

Legfrissebb hírek

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 14:27

Három fiatal is debütált az élvonalban, döntetlennel zárult a Puskás Akadémia és az MTK bajnokija

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 21:53

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

„Stabil helyzetben vagyunk” – állítja az MTK kizárólagos tulajdonosa

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 10:52

Pinezits Máté: Próbálok utat törni azoknak, akik hasonló cipőben járnak

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 10:18

Horváth Dávid: Németh Hunorban minden megvan ahhoz, hogy sikeres legyen a Köbenhavnban

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 20:12

Visszajutott az MTK a női kézilabda NB I-be

Kézilabda
2026.05.03. 22:03

Németh Krisztián: Amíg élek, nem felejtem el ezt a napot

Labdarúgó NB I
2026.05.02. 17:26
Ezek is érdekelhetik