Fiola: A mostani válogatott csapatként rendkívül erős; A korábbi FTC-légiós szerint 3–0-s német sikerrel kezdődik az Eb

S. T. J.S. T. J.
2024.06.13. 23:13

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

„A mostani válogatott csapatként rendkívül erős” – mondta Fiola Attila a magyar labdarúgó-válogatott németországi médiaközpontjában, amikor arról kérdeztük, miben más a mostani csapat, mint 2016-os és a 2021-es. A fehérvári futballista beszélt arról is, hogy rendkívül nehéz hetek állnak mögötte, több sérüléssel küzdött ebben az idényben. Felépült, de május elsején eltört a kulcscsontja, s csak harmadikán tudták megműteni. Az orvosok azt mondták, ugrott az Eb-je, hat-nyolc hét kihagyás vár rá, ő azonban nem adta fel, nem akarta ezt elfogadni.

Interjút adott lapunknak a 44 éves Philipp Bönig, a Ferencváros egykori német balhátvédje. A bajor főváros melletti Erdingben élő korábbi labdarúgó lapunknak 3–0-s német sikert jósolt a skótok elleni Eb-csoportmeccsen. Összességében legalább hét pontot remél a csoportkörtől, és ha már a kieséses szakaszba bejut a nationalelf, akkor Bönig szerint meg is nyeri az Európa-bajnokságot! A magyar együttest a lehetséges meglepetéscsapatok közt említette.

Pascal Jansen veszi át a Szpartak Moszkvához egy hónapja aláíró Dejan Sztankovics helyét a Ferencvárosnál. A holland-angol kettős állampolgárságú szakember a hollandiai Zaandamban nőtt fel, ott is kezdett el futballozni, s mielőtt az AZ vezetőedzője lett, a PSV akadémiáját vezette. Pascal Jansent, aki pályaedzőt és erőnléti edzőt hoz magával az Üllői útra, odahaza Hollandiában rendkívül nyugodt embernek tartják. Erwin Koeman, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya Eindhovenből ismeri őt, ezért megkértük, jellemezze honfitársát és kollégáját.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
3 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50