TF: egy hónapig látogatható az Arany pillanatok című kiállítás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 20:30
A Testnevelési Egyetem aulájában szeptember végéig látható az Arany pillanatok című vándorkiállítás, amely a legendás Aranycsapat tagjainak relikviáit mutatja be.
Tarlós István főpolgármester a kiállítás megnyitóján (Fotó: Szabó Miklós) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
Tarlós István főpolgármester a kiállítás megnyitóján (Fotó: Szabó Miklós) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A megnyitón Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: jóleső, sőt spirituális élmény, hogy alkalom adódik felidézni a magyar sport, a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb időszakát, amelyhez személyes emlékek fűzik. Egyben emlékeztetett, hogy az 1953-as londoni angol–magyar 6:3-as mérkőzésen a magyar válogatott – a britek szerint is – felülmúlhatatlanul játszott. Kiemelte, a magyarok a mai napig hősként emlékeznek az Aranycsapat játékosaira, sőt „nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék legalább Puskás Ferenc nevét, még a gyerekek is”. A főpolgármester úgy fogalmazott, a futballisták nem egyszerűen sztárok, hanem egyéniségek, példaképek voltak, akik játékukkal iskolát teremtettek. A kiállításról úgy vélekedett, hogy hiteles és átélhető képet ad a játékosok személyes világáról, és a magyarok emlékezetében ma is élő történeteket idéz fel.

Az Arany pillanatok című vándorkiállítás igazi ritkaságokat mutat be, hiszen az egykori kiváló labdarúgók hagyatékának legkülönlegesebb darabjait is tartalmazza. Szöllősi György, a magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője a magyar labdarúgás legkeserűbb, legszomorúbb napjának nevezte 1954. július 4-ét, amikor a válogatott Bernben 3:2-re elveszítette a világbajnokság döntőjét Németországgal szemben, de hozzátette: az azóta eltelt 65 év során kiderült, hogy az volt egyben a magyar futball legnagyobb sikerének napja is. A tárlat helyszínének apropóján emlékeztetett, hogy az Aranycsapat több tagja, illetve annak a labdarúgó-generációnak több képviselője is a Testnevelési Főiskolára járt. A kiállítást szervező Puskás Intézet munkájáról megjegyezte, a bemutatott tárgyak egy részét Spanyolországból hozták haza, pedig már esély sem mutatkozott rá, hogy ez sikerül.

Mocsai Lajos, a házigazda Testnevelési Egyetem (TF) rektora kifejtette, nagy öröm számára, hogy a TF nyitó hetén veszi kezdetét az Aranycsapatról szóló kiállítás, hiszen a legendás válogatott által képviselt értékek segítségével az egész tanévnek megadhatják az alaphangulatot. Hozzátette, a tárlat nyilvános, vagyis a TF aulájának kapui minden érdeklődő számára nyitva állnak. Balogh Balázs, Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója a gyűjteményről elmondta: „Mindig találunk olyan dolgokat, amire nem is gondoltunk.” Hozzátette, a közeljövőben a vajdasági Bácskatopolyán is látható lesz a kiállítás.

Ott volt a meghívottak között több volt neves labdarúgó, Dunai Antal, Göröcs János, Rákosi Gyula, Vincze Ottó, valamint sportvezetők – Kubatov Gábor, Deutsch Tamás – és a Nemzet Sportolói közül Schmitt Pál és Kamuti Jenő is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik