PSG: hivatalosnak tekinthető Edinson Cavani távozása

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 20:17
null
Edinson Cavani a 200. PSG-góljáért kapott trófeával idén márciusban (Fotó: AFP)
Akárcsak Thiago Silva, Edinson Cavani is távozik a Paris Saint-Germaintől az idény végén – erősítette meg a pletykákat Leonardo, a párizsi labdarúgócsapat sportigazgatója a Journal du Dimanche-nak adott interjújában. A kérdés csak az, mikor lesz vége ennek a rendhagyó idénynek.

 

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést – világította meg a hátteret Leonardo a vasárnap megjelenő, de online már szombaton elérhető JDD-interjúban –, hiszen a klub korszakos labdarúgóiról van szó. Ilyen esetekben mindig nehéz eldönteni, folytassuk-e együtt az utunkat vagy a következő év már sok lenne. Az eddig közösen megélt élmények túlnyomórészt szépek, de úgy éreztük, most elérkeztünk az út végéhez.”

Leonardo szerint mind a gazdasági megfontolások, mind a csapatépítés szempontjai, a fiatalabbak helyzetbe hozása arra ösztökélte a vezetőséget, hogy szerződésük idény végi lejártával elengedjék a 35 éves Thiago Silva és a 33 éves Edinson Cavani kezét.

„Lehet, hogy rosszul döntöttünk, hiszen ilyen szakításokra nincs tökéletes pillanat – folytatta Leonardo. – A Bajnokok Ligája ugyebár még nem ért véget, és terítéken van, hogy augusztus végéig együtt folytatjuk, de jogilag még mindig nem teljesen világos, hogyan lehet ezt megvalósítani.”

Leonardo megerősítette azt is, hogy vezetőedző-váltáson nem gondolkodtak, Thomas Tuchel marad a csapat szakvezetője.

A L'Équipe beszámolója szerint szombaton Neymar visszaérkezett Franciaországba, hogy a kötelező karantén után, június 22-én megkezdhesse az edzéseket a PSG-vel. Legkésőbb keddig visszavárják a szintén a hazájában tartózkodó Thiago Silvát, Cavanit és Keylor Navast is.

Korábban megírtuk: a PSG véglegesen megvásárolta Mauro Icardit az Intertől, és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a klub örökgóllistáját vezető Cavanival nem hosszabbítanak.

Legfrissebb hírek

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
9 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
9 órája

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
18 órája

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:48

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30

Rooney szerint Declan Rice tehet a PSG góljáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 12:25
Ezek is érdekelhetik