Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

2025.05.08. 10:59
null
Fotó: Getty Images
Mint ismert, a Paris Saint-Germain egy 1–0-s és egy 2–1-es győzelemmel búcsúztatta az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, és bejutott a sorozat fináléjába. Mutatjuk a visszavágó legfontosabb érdekességeit, mérföldköveit.
  • Továbbjutásával a Paris Saint-Germain lett az első francia klub, amely kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
  • A PSG vezető találatát szerző Fabián Ruiz pályafutása első Bajnokok Ligája-gólját szerezte, ehhez 46 mérkőzésre volt szüksége. Ez a második legmagasabb meccsszám a spanyol játékosok között a BL-ben az FC Barcelona védője, Carles Puyol (58) után.
  • Az Arsenal a legutóbbi négy elődöntője közül egyikből sem jutott tovább, ha a nagyobb tornákat vesszük figyelembe. Mint ismert: a londoni klub elvérzett a 2020–2021-es idényben az Európa-ligában, valamint a 2021–2022-es idényben és idén az Angol Ligakupában a mostani Bajnokok Ligája-elődöntő mellett.
  • Az Arsenal 3.14-es xG-vel zárta a találkozót – ennek ellenére vereséget szenvedett Párizsban. Az Arsenal 19-szer lőtt kapura, ami a legtöbb azóta, hogy 2016 márciusában 20-szor próbálkozott az FC Barcelona elleni idegenbeli találkozón.
  • Vitinha profi pályafutása első büntetőjét hagyta ki, a portugál középpályás korábban mind a 12 tizenegyesét értékesítette.
  • Bukayo Saka lett a második legjobb Arsenal-góllövő egyetlen Bajnokok Ligája-idényben (6 gól), korábban csak Thierry Henry volt eredményesebb nála.
  • És végül: a PSG 2025-ben ugyanannyi meccset nyert meg a Premier League-ben szereplő csapatok ellen (ötöt), mint a Tottenham Hotspur...

 

Legfrissebb hírek

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
7 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 órája

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:14

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 13:00

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01

Az új jelszó Párizsban: a végtelenbe és tovább!

Minden más foci
2026.07.16. 17:57

ETO FC: Az új edző jól, a klub elégtelenre vizsgázott

Bajnokok Ligája
2026.07.16. 10:19