CS. B. 2022.01.21 19:11 Frissítve: 2022.01.21 22:53

Porto: 27 helyett 33? Lódíthatott a védő a koráról, kirúghatják

A portugál CM napilap göngyölítette fel az ügyet, miszerint a labdarúgó-bajnokság listavezetője, az FC Porto nem hosszabbítja meg védőjének, Mbembának nyáron lejáró szerződését, sőt idő előtt kirúghatják, mert hazudhatott a koráról. Papíron 27 éves a Kongói DK válogatottjának csapatkapitánya, de a CNN 2013-as riportja szerint négy különböző születésnapi dátummal – 1988 és 1994 között – regisztrálták már.

Mbemba állítólag 1994-ben született, de a Kongói DK-ban 1988-as adatokkal regisztrálták (Fotó: AFP)

 

Első két klubjának adatai szerint Mbemba 1988-ban látta meg a napvilágot, de amikor a 2011-es Afrika-kupán szerepelt, már 1991. november 30-ai dátum szerepelt a papírjain.

Az Anderlechtnél 1994. augusztus 8-ai születési dátummal regisztrálták, ami azt jelenti, hogy még nem töltötte be a 21. életévét, amikor a Newcastle 7.5 millió fontot fizetett érte 2015-ben.

A védő korábban azt is mondta, hogy 1990-ben született, aztán meggondolta magát, s azt mondta, átesett egy csontfelmérésen, hogy bizonyítsa, valójában 1994-ben jött világra.

„Afrikában irigyek az emberek. A barátaim és én is tudom az igazságot. Egy csontfelmérésen bizonyítottam az életkoromat” – nyilatkozta korábban a Mirrornak Mbemba.

Nem igazán hisz a játékosnak a Porto, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) jelentette a furcsaságokat, s természetesen nem kívánja meghosszabbítani a „27 esztendős” futballista szerződését.

Furcsa, de a Sport Bible úgy tudja, a FIFA kilenc éve már kivizsgálta a védő ügyét, akkor a Kongói DK egyik stábtagja elismerte, meghamisították az adatokat, hogy 23 év alattiként részt vehessen a 2012-es londoni olimpián.

Mbemba alapembernek számít az FCP-ben, a jelenlegi kiírásban összesen 24 tétmérkőzésen lépett pályára.

2022.05.23 21:35:49

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Tanulság persze nincs, az nem számít annak, hogy egy-egy korszak divatos szenvedélye a sportban is utat tör magának. Kampányok ide, kampányok oda. Amelyekkel az a bajom, hogy mindig valami ellen teszik le a voksukat és nem a pozitív megoldás mellett. A dohányzástól már úgy-ahogy sikerült elriasztani az embereket, de ha a célért igénybe vett pénzt és energiát arra fordították volna, hogy a sport mellett szóljanak hasonló intenzitással, kevésbé lenne álszent az akció.

2022.05.22 18:21:09

Minden más foci TŐKE JÁNOS (összefoglaló), SZABÓ RÓBERT (percről percre)

Lemarad az európai kupaporondról a bácskai együttes amiatt, hogy nem nyert.

2022.05.21 23:14:43

Minden más foci THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A köztársasági elnök számára a magyar az magyar.

2022.05.21 09:42:08

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Győzelemmel ünnepelte Skrtel visszavonulását a Spartak, a szerdahelyieknek harcolniuk kell még az Európa-konferencialigáért.