NL, A-liga: Olaszországgal és Belgiummal teljes a final four

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.11.18. 22:40
null
Romelu Lukaku az első gólját lövi a dánok elleni meccsen (Fotó: AFP)
A labdarúgó Nemzetek Ligája szerdai játéknapja előtt két hely volt még kiadó a négyes döntőben – az egyiket Belgium, a másikat Olaszország foglalta el: a belgák hazai pályán 4–2-re megverték Dániát, az olaszok 2–0-ra győztek Bosznia-Hercegovina vendégeként. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a játéknap előtt a fináléért még szintén versenyben lévő Dánia, Hollandia és Lengyelország ezúttal lemarad a végjátékról.

Franciaország és Spanyolország már korábban bejutott a négyes döntőbe, amelynek sorsolását december 3-án tartják, mérkőzéseit pedig (két elődöntő, döntő, bronzmeccs) 2021. október 7. és 10. között játsszák le egy helyszínen, valamelyik finalista rendezésében – ha a koronavírus-járvány nem szól közbe.

Érdekesség, hogy az első kiírás négy döntőse közül (Portugália, Hollandia, Anglia, Svájc) egy sem lesz ott a sorozat történetének második final fourjában.

1. CSOPORT

A kezdés előtt csak annyi volt biztos, hogy Bosznia-Hercegovina kiesett – de hogy ki jut be a négyes döntőbe? Olaszország, Hollandia és Lengyelország egyaránt pályázott, és mivel éppen ebben az esélyességi sorrendben, utólag mondhatjuk, hogy Andrea Belotti 22. percben lőtt góljával tulajdonképpen korán el is dőlt minden.

A bosnyákok persze nem adták könnyen magukat a szarajevói meccsen, a squadra azzurra igazából csak Domencio Berardi második félidő közepi gólja után lélegezhetett fel.

BOSZNIA-HERCEGOVINA–OLASZORSZÁG 0–2

Chorzówban Kamil Józwiak energikus szólógóljával már a 6. percben vezetést szereztek a lengyelek – a Lech Poznan játékosa először szerzett gólt a válogatottban –, sokáig ez győzelemmel kecsegtetett, csakhogy a hajrában Memphis Depay tizenegyesből egyenlített, Georginio Wijnaldum pedig fejjel a hollandok győztes gólját is megszerezte.

LENGYELORSZÁG–HOLLANDIA 1–2

2. CSOPORT

Ebben a négyesben egyszerűbb volt a helyzet: Izland kiesőként, Anglia biztos harmadikként vágott neki az egymás elleni meccsnek, a csoportelsőségről Belgium és Dánia leuveni csatája volt hivatva dönteni.

A belgák jól kezdtek, Youri Tielemans lövésével gyorsan megszerezték a vezetést, ám Jonas Wind egy szerencsésen pattanó labdából hamar befejelte az egyenlítő gólt. A dánok veszélyesek voltak a folytatásban is, de aztán a fordulás után Romelu Lukaku lábbal is, fejjel is betalált nekik, és bár egy ritkán látható öngól révén még felcsillant előttük a remény, Kevin De Bruyne gyorsan visszaállította a különbséget.

BELGIUM–DÁNIA 4–2

Ami a londoni estét illeti, az angol válogatottban 1959 óta először kezdett ilyen sok (négy) 21 éves vagy fiatalabb labdarúgó tétmeccsen, és hogy a fiatalítás egyben ígéretes legyen, arról a Saka, Foden, Rice, Mount négyes fogatból hárman is góllal gondoskodtak: Declan Rice lőtt, Mason Mount fejelt egy-egy gólt az első 25 percben, majd a hajrában Phil Foden is betalált – gyors egymásutánban kétszer is.

ANGLIA–IZLAND 4–0

NEMZETEK LIGÁJA
6. FORDULÓ
A-LIGA

1. CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Olaszország 0–2
(Belotti 22., Berardi 68.)
Lengyelország–Hollandia 1–2 (Józwiak 6., ill. Depay 77. – 11-esből, Wijnaldum 84.)

AZ A1-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 6 3 3 7–2 +5 12
2. Hollandia 6 3 2 1 7–4 +3 11
3. Lengyelország 6 2 1 3 6–6 0 7
4. Bosznia-Hercegovina 6 2 4 3–11 –8 2

2. CSOPORT
Anglia–Izland 4–0
(Rice 20., Mount 24., Foden 80., 84.)
Belgium–Dánia 4–2 (Tielemans 3., R. Lukaku 56., 69., De Bruyne 88., ill. Wind 17., Chadli 87. – öngól)

AZ A2-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 6 5 1 16–6 +10 15
2. Dánia 6 3 1 2 8–7 +1 10
3. Anglia 6 3 1 2 7–4 +3 10
4. Izland 6 6 3–17 –14 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik