Labdarúgás: Blatter elhagyhatta az intenzív osztályt

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 10:36
null
Sepp Blatter elhagyhatta az intenzív osztályt (Fotó: AFP)
Több mint egy hét mesterséges kóma után elhagyhatta az intenzív osztályt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke – írja az MTI.

 

A hírről a 84 esztendős svájci exsportvezető lánya, Corinne Blatter tájékoztatta a helyi médiát.

„Az állapota napról napra javul, igaz kis mértékben, de folyamatosan” – mondta Corinne Blatter az édesapjáról, aki január 8-án került kórházba súlyos, de nem életveszélyes állapotban.

„Pszichológiai szempontból fontos, hogy elhagyhatta az intenzív osztályt. Az orvosok elégedettek a helyzettel, de hosszú út áll még előtte” – fogalmazott a FIFA-t 1998-tól 2015-ig irányító, jelenleg korrupciós ügyek miatti eltiltását töltő Blatter lánya.

Sajtóinformációk szerint Blatter évek óta egészségi problémákkal küzd, s novemberben koronavírussal fertőződött meg, abból felépült, a decemberi szívműtétje után viszont rosszabbra fordult az állapota. Lánya szerint akkor a korábbi FIFA-elnök egészségi helyzete „komplikálttá és veszélyessé” vált, majd több mint egy hétig mesterséges kómában tartották.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Donald Trump kapta meg elsőként a FIFA Békedíját

Foci vb 2026
Tegnap, 18:40

Mexikó 2010 után ismét Dél-Afrikával játssza a világbajnokság nyitó mérkőzését

Foci vb 2026
2025.12.05. 20:15

Vb 2026: világsztárok tennék emlékezetessé a csoportok sorsolását

Foci vb 2026
2025.12.04. 13:54

A FIFA-hoz fordul az Újpest a Duarte-transzfer miatt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 13:27

Vb 2026: közel kétmillió jegy talált gazdára az első két körben

Foci vb 2026
2025.11.26. 21:56

A FIFA ismét megválasztja a legjobbakat – a Nemzeti Sport főszerkesztője olvasóink segítségére is számít

Minden más foci
2025.11.21. 16:33

Lamine Yamal gólja is jelölt a Puskás-díjra

Egyéb egyéni
2025.11.13. 19:44

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09
Ezek is érdekelhetik